Almáért mentem ki kora reggel a piacra, ahol a friss zöldség, a körte, a szőlő, az alma illata és az árusok zsivaja között megláttam egy idős nénit, aki két nehéz szatyorral küszködött. Sokan elmentek mellette, siettek. Ma mindenki siet. Továbbmentem, amíg meg nem szólalt bennem az a bizonyos belső hang:
− Ha nem segítek neki, akkor ki fog?
Odaléptem hozzá, elvettem a csomagjait, és elkísértem a buszmegállóig. Rám mosolygott, halkan megköszönte, és azt mondta:
− Adjon neked az Isten jó egészséget!
Akkor értettem meg igazán, hogy milyen kevés kell ahhoz, hogy nagy lépést tegyünk. Pillanatnyi odafigyelés, egy mosoly, amely visszaadja a hitet az emberekben.
Hányszor megyünk el bajban lévő mellett anélkül, hogy észrevennénk? Vagy észrevesszük, de mégsem állunk meg? Pedig az emberség éppen ezekben az ilyen apró, szinte láthatatlan pillanatokban mérhető meg.
Miközben reggelente a mindennapok után rohanunk, jusson eszünkbe egy fontos dolog: nem vagyunk egyedül. Emberek vannak körülöttünk, akiknek talán éppen mi tudnánk picit megkönnyíteni az életét. A legfontosabb, hogy ehhez nem mindig kell pénz, bölcs szavak vagy nagy tettek. Néha elég egy segítő kéz, egy jó szándék.
Szép jó reggelt kívánok mindenkinek, aki segít! Mindenkinek, aki megáll, amikor kell. És külön köszönet azoknak, akik ma először tesznek valami szépet egy-egy ismeretlennek.
