Hogy a címben olvasható mondat honnan ered, azt a feledés homálya borítja, de tény, hogy Dodi szájából többször is fennhangon hallhattuk, miközben forgatta a fehér nyusziját, amely a Henry névre hallgat, és a testében repcemagokat tárol. Majd néhány nappal később ugyancsak eszébe jutott a mondat, de ekkor már az öccsét szólította meg vele: Ádó egy nyuszi, aki eldobja magától az életkedvét. És ráadásul ennek annyira örült, a saját kreativitásán olyan jól szórakozott, hogy nevetés nélkül ki sem tudta mondani, sőt, kacagott, miközben ezt ismételgette. Mi meg a fejünket fogtuk, félve attól, hogy a zoknija egyszer megcsúszik a konyhacsempén, ő pedig a földön csattan. Vagy ha ő nem is, akkor az öccse, aki természetesen azonnal csatlakozott a bulihoz.
A buli meg áll, reggeltől estig, amíg legalább egyvalaki ébren van kettejük közül. Márpedig egyikük sem valami jó alvó. Külön-külön sem, együtt pedig szinte lehetetlen ágyba könyörögni őket, vagy ha már ágyban vannak, akkor azt trambulinként, küzdőtérként, pályaként használják, és pörögnek, pörögnek, majd amikor az egyik elfárad, nyöszörög egy kicsit, amíg a másik újra fel nem pörgeti, és akkor újra a pörgés és a pörgés. Ilyenkor muszáj határozottnak lennünk, véget vetni a bulinak, a kicsit az egyik, a nagyot a másik szobába vinni, és egyenként szórakoztatni, lelassítani, megnyugtatni, hogy amikor már a mi energiaszint-jelzőnk elkezd vörösen villogni, akkor ők már aludjanak, és egy perccel később már mi is velük együtt, mellettük.
Tanuljuk a dinoszauruszok nevét. Dodi most abban a fázisban van, hogy minden dinókkal kapcsolatos dolog érdekli. Ennek hatására engem is elkezdett érdekelni, ha jól emlékszem, nálam ez a periódus kimaradt, valahogy abban az időben talán nem volt annyira magától értetődő, hogy ez az időszak kötelezően eljön a fiúk életében, most viszont a rajzfilmkészítők is csak úgy ontják magukból a különféle dinós sorozatokat, van dinófarmos, robotos-dinós, időutazós dinós, aranyosan csetlő-botló dinós rajfilm, és persze mindegyikre rá kell kattanni egy kis időre, sőt a különféle népszerű nem dinós rajfilmsorozatoknál is bizony vannak dinós részek, amik külön örömet szereznek. Szóval ismerkedünk a dinókkal, ha álmomból felébresztenek, akkor is fel tudnék sorolni körülbelül húsz fajt. Egyesek elnevezése igazi nyelvtörő, nehéz megjegyezni, mint például a Pachycephalosaurus vagy éppen a Parasaurolophus, de nem adjuk fel, ezeket is megtanuljuk, és lám, itt most fejből írtam le ezeket, ami azt bizonyítja, hogy az ember sohasem túl öreg ahhoz, hogy új dolgokat tanuljon meg. Vagy túl fiatal, mert bizony egy háromévesnek, bocsánat, három és fél évesnek is már mennek ezek a nevek, egy kicsit pöszén, némely hangot másikkal helyettesítve, de megvannak. A ragozásban még vannak hiányosságok, de a dinók, a dinók nevei már megvannak. A legújabb szerzeményünk, és a legújabb név, amelyet meg kellett tanulnunk, az a Dimetrodon, ami egy gyíkhoz hasonlított, azzal, hogy hatalmas taraj volt a hátán, és körülbelül 4-5 méter hosszú volt. Hogy egy-egy dinó faját meghatározzuk, arra szerencsére számos lehetőségünk van, az egyik ugyebár az internet, és ha például a műanyagból készült, alig tenyérnyi játékokat beszkenneljük, jó eséllyel a találatok között ott lesz az is, ami érdekel bennünket, és utána szinte mindent megtudhatunk az adott élőlényről. Meg aztán ott vannak a könyvek. Szerencsére már az egészen kicsi gyerekek számára készítenek különböző enciklopédiákat, ismeretterjesztő kiadványokat, kihajtható fülekkel, sok-sok infóval… Például a dinoszauruszokról. De ha a három és fél évesnek sokszor nem elég az az adatmennyiség, amit a korosztályának megfelelő kötetekből leshet ki, bátran nyúl a nagyobbaknak szánt kiadványokhoz. Kapott is egy kihajtható könyvet, amelybe a dinoszauruszok idővonalát rajzolták meg, pontosan jelezve rajta, hogy melyik dinó mikor élt, ezzel ugyebár el lehet kerülni a tévedéseket, mert kisilabizálhatjuk belőle, hogy mely dinók találkozhattak, és melyek nem, mert éppen több millió év eltelt az egyik kipusztulása és a másik megjelenése között.
Azután az ismeretszerzésnél is óvatosaknak kell lennünk, oda kell figyelnünk arra, hogy a húsevőkkel kapcsolatban melyik képeket mutatjuk meg nekik, mert például az egyiken az látható, hogy egy Tyrannosaurus lesből támadva belemártja a fogait egy békésen legelésző állat hátába, és ugyebár vigyázni kellene a kis lelkére, az agressziótól pedig megkímélni, amíg csak lehet. Nyilván ez elsősorban az édesanya félelme, én hajlamos vagyok arra, hogy csak legyintsek, mondván, hogy ez az élet rendje, a húsevők megeszik a békés és szeretni való állatokat, kegyetlen világban élünk, valójában a macskák is vérengző fenevadak, akik mindenféle náluk kisebb állatot levadásznak, de persze a cicákat sem rejtjük el a kisgyerekek elől.
