Szombat délelőtt Újvidéken több tízezer ember vett részt azon a megemlékezésen, amelyet a vasútállomási tragédia egyéves évfordulóján tartottak. A résztvevők a város tizenhat különböző helyszínéről indultak, majd gyalogosan vonultak a vasútállomás felé, ahol 11 óra 52 perckor kezdődött a tizenhat perces néma csend az áldozatok emlékére. A Felszabadulás sugárút teljes hosszában megtelt emberekkel. A hatalmas tömeg mégis fegyelmezetten és békésen vonult, a légkör méltóságteljes maradt az egész esemény alatt. A vasútállomás előtti térre érkezve a résztvevők gyertyákat gyújtottak, virágokat helyeztek el, majd közösen elénekelték a Cveta trešnja u planini című dalt, amely az elmúlt hónapokban a tiltakozások egyik szimbólumává vált. A rendezvény politikai üzenetektől és jelszavaktól mentes volt – mindenki az áldozatokra és az igazság követelésére összpontosított.
„Ma mindenszentek van, és mégis ide jöttem.
Eljöttem azért, hogy gyertyát gyújtsak azért a tizenhat fiatalért is, akik már nincsenek velünk.
Mert nemcsak a halottainkra kell emlékezni, hanem arra is gondolni kell, ki marad itt utánunk.
Szeretném, ha lenne, aki tovább viszi ezt az országot, aki majd egyszer ránk is emlékezik” – mondta P. E. Szabadkáról.
„Szörnyű, hogy egy év elteltével még senkit nem vontak felelősségre a történtekért. Úgy érzem, kötelességem kiállni az egyetemisták mellett” – fogalmazott S. S. az egyik résztvevő Nagybecskerekről.
„Eddig minden tüntetésen ott voltam, mert elegem van abból, hogy ilyen korrupt országban kell élnünk.” – tette hozzá M. K. újvidéki résztvevő, aki korábban több megmozduláson is jelen volt.
Sokan hangsúlyozták: elfogadhatatlannak tartják, hogy egy teljes év elteltével sem történt felelősségre vonás azok ügyében, akik a tragédiáért felelősek lehetnek. A résztvevők közül sokan személyes okból érezték fontosnak, hogy jelen legyenek az évfordulón.
A pódiumon több felszólaló is megosztotta gondolatait – köztük Nađa Šolaja, a Bölcsészettudományi Kar hallgatója, Dijana Hrka, az egyik áldozat édesanyja, dr. Sanja Fric, a belgrádi Építőmérnöki Kar professzora, Jasna Paunović nyugalmazott ügyésznő, valamint Tihomir Stanić színművész, aki verset szavalt az áldozatok emlékére.
A fiatal egyetemista, Nađa Šolaja, úgy fogalmazott:
– A vasútállomásnál elhunyt tizenhat ember halála nem tragédia, hanem bűncselekmény. A családoknak joguk van tudni, ki ölte meg a szeretteiket. Tizenhat áldozat, nulla felelős – a kezük véres, az üzenet változatlan.
Dijana Hrka, az egyik áldozat édesanyja, bejelentette, hogy éhségsztrájkba kezd:
– Tudnom kell, ki ölte meg a gyermekemet, ki ölte meg azt a tizenhat embert. Valakinek felelnie kell ezért. A belgrádi városháza előtt fogok éhségsztrájkba kezdeni. Köszönöm a diákoknak, hogy életben tartanak, köszönöm a motorosoknak, a veteránoknak és mindannyiunknak, a hétköznapi embereknek. A mai a legszomorúbb nap mindannyiunk számára – ma Újvidék sír – mondta Dijana Hrka.
dr. Sanja Fric, a belgrádi Építőmérnöki Kar professzora műszaki és erkölcsi szempontból szólt a tömeghez:
– A tető nem terrortámadás miatt omlott le, hanem mert elvesztette a teherbírását. Mi, mérnökök is felelősek vagyunk azért, hogy soha többé ne történjen ilyen – mondta Sanja Fric, hozzátéve, hogy a kivizsgálás több tízezer oldalnyi dokumentum áttekintésével igazolta a rendszerszintű hibákat.
A felszólalók sorát Jasmina Paunović zárta, aki a fiatalokhoz intézte szavait:
– Tisztelt polgárok és fiatalok, büszkék lehettek a sebekre, amelyeket a gyaloglás során szereztetek. A ti harcotok nem volt hiábavaló – kinyitottátok az emberek szemét, reményt adtatok, hogy lehet jobb. Mi, akik a népszuverenitást hordozzuk, nem hallgathatunk. Csak együtt, egymás mellett, irigység nélkül tudjuk megváltoztatni Szerbiát – és ezzel a világot is. Ennek a hatalomnak a motivációját három baj jelöli meg: köztük a rendszerszintű korrupció, amely sorra öl meg bennünket.
Üzenetem a fiataloknak: maradjatok ebben az országban, mert ez a napfény sehol máshol nem melegít így.
A beszédek után a diákok bemutatták Retrospektiva című rövidfilmjüket, amely az elmúlt év eseményeit és a tiltakozások pillanatait idézte fel.
A vasútállomási programot követően a délutáni órákban a résztvevők a rakpart irányába indultak, ahol a program csendes menetben folytatódott. A Duna-parton ismét tizenhat percnyi néma csenddel emlékeztek meg a tragédia áldozatairól, miközben tizenhat lampiont engedtek fel az égbe a tizenhat elhunyt jelképeként. A tömeg néma tisztelettel figyelte, ahogy a fények lassan eltűnnek a sötét égbolton.
A program végén a péterváradi vár falán fáklyák fényében világított fel a transzparens üzenet:
„Vidimo se i sutra i svakog drugog dana, dok ne bude pravda” – azaz Találkozunk holnap is, és minden nap, amíg nem lesz igazság.
Az esemény végig békésen zajlott, légköre méltóságteljes maradt, üzenete pedig egyértelmű volt: igazságot és felelősségvállalást követelnek.
Nyitókép: Ótos András felvétele
