Nem a szerencsén múlt, hogy ott lehetek, ahol vagyok

Demcsák Zsuzsa a magyar média egyik ismert és elismert szereplője. Televíziós műsorvezetőként, kommunikációs trénerként és podcastházigazdaként is inspirál. Csaknem harminc éve halad töretlenül előre egyre magasabbra ívelő pályáján – nem szerencse, hanem tudatos döntések és kitartó munka eredményeként. A kétgyermekes édesanya karrierjét átgondolt építkezés, mély önismereti munka és szenvedéllyel átszőtt elhivatottság határozza meg. Számos műsorban megmutatta rátermettségét, a többi között a TV2 reggeli műsorának, a Mokkának a meghatározó arca volt, közvetlen stílusa és felkészültsége révén. 2020 óta a Farm VIP háziasszonyaként láthatjuk újabb oldalát, ahol embereket, helyzeteket és érzelmeket egyaránt magabiztosan kezel. Az idén pedig újabb mérföldkőhöz érkezett: márciusban indult saját podcastje, a Példaképek Demcsák Zsuzsával, amelyben inspiráló vendégekkel beszélget életről, munkáról, döntésekről – és arról, mi tesz valakit valódi példaképpé. Most pedig szerepcsere következett. Ezúttal nem kérdezett, hanem ő válaszolt. Őszintén, nyitottan és elgondolkodtatóan mesélt életútjáról, szakmai fordulópontjairól, belső motivációiról és arról, mi hajtja előre nap mint nap.

Mennyire volt tudatos döntés annak idején, hogy televíziós pályára lép?
– A televízió világa és a műsorvezetés véletlenszerűen, mindössze tizennyolc évesen talált meg. Elsőéves voltam az egyetemen, amikor lehetőséget kaptam a Magyar Televízió egyik fiatalos magazinműsorában, a Tonikban a műsorvezetői szerepre, ami rögtön magával ragadott. Tele volt kihívásokkal, és gyorsan világossá vált, hogy ez a szakma jóval többet jelent a kamera előtti jelenlétnél. Eltökéltem, hogy alaposan elsajátítom a televíziózás szakmai és technikai alapjait, amelyek szükségesek ahhoz, hogy valódi szakemberré váljak. Ezután kerültem a TV2-höz, előbb szerkesztőként, később képernyősként. A hírigazgatóságon belül gazdasági témákkal foglalkoztam, hiszen a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szereztem diplomát, emellett a Jó reggelt, Magyarország! műsorvezetőjeként is dolgoztam. Később vetélkedőműsort vezettem, majd a Magyar Televízió külpolitikai osztályára kerültem, épp a 2004-es EU-csatlakozás idején, így az összes ezzel kapcsolatos magazinműsort én készítettem, és rengeteget utaztam, forgattam külföldön. Ekkor tudtam igazán hasznosítani a nyelvtudásomat is.

Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?
– Akkoriban még komoly lépcsőfokokat kellett végigjárni ahhoz, hogy az embert valóban elismerjék. Hét napból hetet dolgoztam, minden lehetőséget megragadtam és elvállaltam, mert be akartam bizonyítani, hogy méltó vagyok a helyemre, és nem a szerencsén múlt, hogy ott lehetek, ahol vagyok. Világéletemben azt láttam, hogy a sikerhez kemény munka, alázat és kitartás kell.

A nyilvános szereplés mindig természetes volt ön számára?
– Már gimnazistaként is gyakran engem kértek fel, hogy a diákok nevében nyilatkozzak, ha forgatócsoport érkezett, és önként vállaltam a műsorvezetést a felettünk járó évfolyam szalagavatóján is. Úgy éreztem, ezt nemcsak szeretem, hanem jól is csinálom. A szerepléssel vagy a mások előtti beszéddel soha nem volt problémám. Később még tudatosabban kezdtem fejleszteni ezt a képességet, ma pedig már beszédtechnika, interjútechnika, műsorvezetés és prezentációs technika oktatásával foglalkozom. Abban segítek, hogy a nyilvános szereplés ne félelemmel, hanem önbizalommal járjon. Eszközöket és technikákat adok az emberek kezébe, hogy világosan, érthetően és határozottan fogalmazhassák meg a gondolataikat.

Ez küldetés. Jól gondolom?
– Imádok tanítani és emberekkel foglalkozni. Ez tölt fel igazán. Semmi sem ad nagyobb örömöt, mint végigkísérni valakit a fejlődés útján, látni, honnan indul, és hová jut el. Mindenkiben ott van a fejlődés lehetősége, csak a megfelelő támogatás kell hozzá. Sokan hiszik, hogy a jó előadó vagy a sikeres prezentáló erre születik, hogy akiket a tévében, a színpadon vagy iparágak élén látunk, azoknak ez a vérében van. Pedig ez tévhit. A legtöbben tanulták mindezt: tréningeken vettek részt, gyakoroltak, és elsajátították a nyilvános beszéd, a kommunikáció, a szereplés, a média világának alapjait.

Mindig ennyire céltudatos és magabiztos volt?
– Pontosan tudtam és tudom, mi az, amit szeretek, és mi az, amit ösztönösen elutasítok. Soha nem akartam másoknak megfelelni olyan áron, hogy közben olyasmit csinálok, ami idegen számomra. Persze előfordult, hogy olyan felkérésnek is eleget tettem, amiről már az elején éreztem, nem nekem való. Azt reméltem, így is kihozhatok belőle valami jót. De attól, hogy képesek vagyunk helytállni, még az adott helyzet ugyanúgy vacak marad. Ezek a tapasztalatok megerősítettek abban, hogy bíznom kell a belső hangomban, és ma már sokkal tudatosabban figyelek arra, mit súg az ösztönöm.

Hogyan vált ilyen tudatossá? Mit tanácsolna másoknak, hogy elinduljanak ezen az úton?
– Sokkal kevésbé kellene másoknak megfelelnünk, és sokkal többet törődnünk azzal, mit szeretnénk mi magunk. Nagyon jól működik, ha pontosan és részletesen leírjuk a vágyainkat és céljainkat egy kétéves és egy tízéves cél- vagy álomtérkép formájában. Érdemes feljegyezni, amit el szeretnénk érni, legyen szó karrierről, családról, párkapcsolatról vagy épp a nőiesség megéléséről. A világos, konkrét célok belső programként, iránytűként működnek. Még ha nem is nézünk rájuk naponta, az agyunk „futtatja” őket, és segít a döntéseink meghozatalában. A tudatosság a kommunikációban is kulcsfontosságú. Ha például egy beszélgetésbe azzal a vággyal vágunk bele, hogy „okosabbnak tűnjünk” vagy „jobban szeressenek minket”, az túl homályos. Az viszont már pontos cél, hogy: „azt szeretném, hogy elfogadják a büdzsétervezetemet”, „hogy megkapjam a fizetésemelést”, „hogy az a kolléga kerüljön mellém, akivel szeretek együtt dolgozni” stb. A célok ugyan nem szüntetik meg a nehézségeket, de segítenek más szemmel nézni rájuk – tudjuk, miért küzdünk és miért megyünk előre.

Mi inspirálja önt a mindennapokban?
– Sokat tanulok a saját tréningjeimből, és különösen fontosak számomra a szakmai visszajelzések. A legnagyobb elvárásokat általában én támasztom magammal szemben, ezért jólesik, ha a környezetem olykor enyhít ezen egy vállveregetéssel vagy elismerő szóval. Továbbá nagyon szeretek olvasni. Vannak könyvek, amelyeket újra és újra elolvasok, ugyanis minden élethelyzetben mást és mást adnak. Emellett sok podcastot is hallgatok, főként önismereti, jólléti és tudatossággal kapcsolatos témákban. Az érdekel, hogyan alakíthatok ki olyan fizikai, mentális és kommunikációs környezetet, amelyben igazán kiteljesedhetek. Sokszor hallok egy-egy mondatot, ami éppen jókor talál meg, és mint egy mankó, átsegít egy elakadáson. Ez a Példaképek Demcsák Zsuzsával podcast célja is. Olyan inspiráló gondolatokat adni, amelyek továbbgondolásra és elindulásra ösztönöznek.

Mit gondol a mai világ változásairól, a nők helyzetéről?
– Egyáltalán nincsenek könnyű helyzetben a nők. Számos tréningen dolgozom együtt velük, ahol a cél a beszédtechnika és a kommunikáció tudatos fejlesztése. Hiszek abban, hogy érdemes változtatni azon, hogyan szólalunk meg nőként. Nem kell mindig arra törekednünk, hogy mindenki kedveljen. Fontos, hogy ne feltételes módban fogalmazzuk meg az elképzeléseinket, és ne szűrjük át minden gondolatunkat azon, vajon mások mit gondolnak majd rólunk, vajon elfogadnak-e minket. A határozottság nem jelent erőszakosságot – sokkal inkább önazonosságot és egyértelműséget. Az is lényeges, hogy elfogadjuk, nem kell tökéletesnek lennünk. A fejlődés és az önmagunkban rejlő lehetőségek kibontása kiemelkedő, de nem mehet az önazonosság rovására. Mindig azt hangsúlyozom: nem baj, ha valaki „sok”, mert azon lehet finomítani. A probléma ott kezdődik, amikor valaki annyira elnyomja önmagát, hogy már nem is tudja, ki is ő valójában, mert csak mások elvárásainak akar megfelelni. Én az egyéniséget keresem és értékelem. Azt a pillanatot, amikor valaki végre elkezd kibontakozni, és meg meri mutatni a valódi önmagát. Ez a legfontosabb.

Mit tesz azért, hogy ennyire fiatalos és jó formában legyen?
– Tudatos döntések és folyamatos önismereti munka áll mögötte. Az edzés kiemelten fontos, különösen ebben az életkorban. Elengedhetetlen, hogy ismerjük a hormonális állapotunkat, az élettani változásokat, és ehhez igazítsuk a táplálkozást, a mozgást és az alvást is. Számomra komoly kihívást jelentett újra megtanulni aludni. A hosszú évekig tartó stressz és az abból fakadó egészségi problémák komoly alvászavarokat okoztak, de ma már tudatosan figyelek arra, hogy meglegyen a napi hét óra. A mentális egyensúly alapja, hogy ismerjük a saját testünk működését. Ha tisztában vagyunk a kortizol- és dopaminszintünkkel, és azzal is, hogy mi tölt fel bennünket, ezekre építhetünk. Egy-egy dopaminlöket – legyen az edzés, tempós séta vagy egy sikerélmény a munkában – nemcsak örömöt szerez, hanem segít csökkenteni a hangulatingadozásokat, és megelőzheti a lehangoltságot is. Már az is számít, ha figyelünk arra, mit eszünk, és ez hogyan hat az emésztésünkre, energiánkra, alvásunkra. Ez a fajta figyelem hamar érezhető, és látható eredményt hoz.

Márciusban debütált a saját podcastműsora. Mit jelent ez önnek?
– A podcast számomra jelentős mérföldkő. A kezdetektől a megvalósítás legapróbb részletéig mindenben ott vagyok, ezáltal teljes mértékben kifejezhetem önmagamat. Mindezt egy kis, de elkötelezett csapattal visszük, akik szívügyükként tekintenek rá, és hatalmas munkát fektetnek bele. Olyan közéleti szereplőket hívok meg, akik sokat éltek, tapasztaltak és még többet küzdöttek a céljaikért. Azt szeretném, hogy a nézők minden beszélgetéstől kapjanak valami többet, valami pluszt, amit aztán továbbvihetnek magukkal, beépíthetnek a saját életükbe.

Mi kapcsolja ki?
– Nagyon szeretek sütni. Ez egyfajta meditáció, ami kikapcsol és feltölt.

Ha egyetlen tanácsot adhatna a pályakezdő önmagának, mi lenne az?
– Azt mondanám, legyen türelmes. Sokszor hosszú hetek, hónapok vagy akár évek kellenek ahhoz, hogy egy-egy dolog beérjen, összeálljon. Nem kell mindent azonnal elérni.

Van valami, amit a közönség még nem tud önről, de úgy érzi, érdemes lenne megismerniük?
– Nagyon szeretem az embereket. Hiszem, hogy mindenki megérdemli a boldogságot. Ha pedig ebben segíthetek, mindent megteszek. Elég egyetlen pont, amit közösen átlépünk, hogy valaki közelebb kerüljön ahhoz az önmagához, akivel elégedettebb, és így boldogabb lehet. Ez az, ami igazán motivál.

Ha egyszer visszavonulna a képernyőről, hogyan szeretné, hogy emlékezzenek önre az emberek?
– Számomra a legfontosabb, hogy én magam elégedett legyek azzal, ahova eljutottam.