Ugyan a cigány kártya eredete az ősi időkbe, Indiába nyúlik vissza, írásos emlékünk mégis alig van róla. A kultúra, amelyben megszületett, annyira szoros személyes kapcsolatokat ápolt, hogy szükségtelen volt lejegyezni bármit, hiszen elsősorban a szóbeliségre támaszkodtak, a kártyákat pedig maguk festették le. Ezt mi is megtehetjük, magunk is lefesthetjük, lerajzolhatjuk, kiszínezhetjük, ha nincs igazi kártyánk. Ha nem tudjuk, hogy néz ki a kártya, akkor a saját elképzelésünk szerint, miután elolvastuk az aktuális kártya jelentését.
A cigány csoportok nagyon nehezen nyíltak meg az idegenek felé, napjainkig is igen zárt rendszert alkotnak, a hagyományok apáról fiúra, anyáról leányra szállnak. A gyermekek 6–8 éves koruktól kezdve már ismerik a kártyalapokat. Nem tanítják külön a szülök számukra, hanem egy csoporton belül, az idősebbektől lesik el a fortélyokat.
A cigány kártyával való foglalatoskodás nemcsak egy jóslási módszerhez visz közelebb, hanem önmagunk mélyebb megismeréséhez is. Ehhez azonban arra lesz szükségünk, hogy előtte figyelmesen áttanulmányozzuk minden egyes kártya jelentését. Ez az alap, erre építjük a többit.
@k = Napi kártya
Hogyan sajátíthatjuk el a kártyák jelentését mélyebben, s hogyan adhat egy jóslatot, akár lelki fejlődést, utasítást, tanácsot úgy egy napra, mint egy meghatározott időszakra?
A legjobb, ha egy nap egy kártyára fókuszálunk. Menjünk sorba a kártyákon, ne féljünk a rossz kártyáktól sem, mert nem feltétlenül velünk kell megtörténjen az a rossz, amit a kártya esetleg feltételez, hanem figyeljük a környezetünket is. Alaposan nézzük meg a kártyát este vagy reggel, ajánlatos magunknál tartani egész nap, vigyük a zsebünkben vagy táskánkban magunkkal. Előtte olvassuk el a jelentését, s aznap figyeljük a rá vonatkozó dolgokat. Ajánlatos, hogy jegyzeteljük is magunknak, amit megtapasztaltunk. A képen látható akár kisebb dolgok is jelentősek, sőt az is, ami róluk eszünkbe jut, amire minket emlékeztet. Az érzések és megérzések is nagyon fontosak. Mindezt a tolmácsolásba belefűzzük.
Minden kártyalap több mindent jelenthet, de egy tolmácsolásnál vagy jóslásnál nem kell minden jelentését figyelembe venni, hanem rá kellene éreznünk, hogy melyik felel meg a szóban forgó kérdésnek, s csak ezt használjuk. Amikor végigmentünk minden kártyán, ekkor húzhatunk minden este egy lapot véletlenszerűen a pakliból, s az mutatja meg a másnapi legfőbb dolgokat, eseményt. Ez már a másnapi jóslat. Ugyanígy egy egyszerű kérdésre is húzhatunk egy lapot. Ám hogy azt helyesen értelmezzük, előbb meg kell tanulnunk, vagyis az említett gyakorlattal meg kell tapasztalnunk a lapok jelentését. A logika és az értelem csak egy része a kártyavetésnek, ez az, amit meg lehet tanulni. Viszont a megérzés és a gyakorlat tesz mesterré. Íme egy példa!
@k = Kevés pénz lapja
Kevés pénzt jelent, szerénységet, makrobiotikát, egészséges táplálkozást, diétákat. Az anyagiakra való odafigyelésre, az előrelátó takarékoskodásra, a pénzzel való jó gazdálkodásra figyelmeztet. Elvontabb értelemben jelöli az értékek megtartását, a meglévő dolgok megbecsülését. Kapcsolati szempontból a már meglévő kapcsolat értékére, becsességére, megtartására utal. Rossz helyzetben a megszerzett javakhoz való rossz hozzáállást jelöli, a birtokolt értékek pazarlását, a meglévő dolgok elfecsérlését jelenti. A személy kezéből az a kevés is kihullik, amije van, nem tudja megtartani, megbecsülni. Szimbolikus jelentése valami kevés, illetve nem jelentős. Korlátozott anyagi lehetőségeket, szegénységet, mindennapi nehézségeket jelent. Éppen annyi van, amennyi elég, de nem több. Annyi anyagi bevételt jelent, amennyi megélhetésünkhöz feltétlenül szükséges. Oda kell figyelni a részletekre, az apróságokra, ki kell érdemelni a javakat, sok erőfeszítésre lesz szükség. Stabilitást is jelent, a kevés pénz mindenkinek a saját megélhetési szintjén értelmezendő. Rendszeres fizetést vagy jövedelmet is jelent, mellette azt is, hogy a pénz részletekben lesz fizetve, nem pedig egy nagy összegben.
Amint láttuk, egy kártyának van egy alapjelentése, de azonkívül még sok jelentése van. Minden tárgyat, személyt, színt is figyelembe kell vagy lehet venni, ami a kártyán van. Hogy a sok információból és lehetőségből melyiket mondjuk, az sokban függ a kérdéstől is. Például ha azt kérdezzük, mennyire szeret a párunk, s kihúzzuk a kevés pénz kártyáját, akkor az nem azt jelenti, hogy a pénzünkért szeret, főleg nem azért, mert kevés pénzünk van, tehát nem azt kutatjuk, hogy MIÉRT szeret vagy nem szeret, hanem a pontosan megfogalmazott kérdésünkre ad választ. Nagyon szeret, vagy kevésbé? Hát e kártya jelentése a kevés, a kicsi, tehát nem nagy a szeretete irántunk. Ha a (nagy) pénz kártyája jött volna ki, akkor az azt jelentené, hogy nagyon szeret, nem pedig azt, hogy a nagy vagyonunk miatt szeret. Tehát a KÉRDÉS a fontos, azt kell jól megfogalmazni.
Ha az a kérdésünk, hogy mire költsük most a pénzt, s a kevés pénzt húzzuk, akkor mégis megkérdezhetjük magunktól vagy kliensünktől, hogy van-e elég pénzünk most költekezésre, tehát figyelembe vesszük mégis a kártya alapjelentését is, mert pénzről kérdeztünk, s pénzt húztunk. Ha belátjuk, hogy tényleg jobb lenne most spórolni, akkor inkább halasszuk el a vásárlást. Ám ilyen esetben tegyünk fel egy pótkérdést – tehát nem ugyanazt kérdezzük, csak tisztázzuk a dillemát –, hogy jó idő van-e most vásárolni? Húzzunk rá tehát még egy lapot. Ekkor figyeljük, hogy mit csinál az illető az új lapon. Ha áll, ül vagy fekszik, akkor nyugodjunk meg, tényleg nem most kell vásárolni. Ám ha az ember megy vagy fut, akkor nyugodtan vásároljunk, s akkor figyeljük meg, mik voltak az első képen, a kevés pénz képén. Ott keressük azt, hogy mire költekezzünk, ez volt az alapkérdés. Tehát a képen látható tárgyak közül választhatunk: tükör, táska, apróságok, szék, asztal, függöny, tehát lehet ez bármilyen bútordarab, de akár pénztárca is. Néha azt is jelentheti, hogy most csak egy részét vegyük meg annak, amit terveztünk, vagy egy kis valamit, egy olcsóbb holmit, egy szerény, egyszerű valamit, nem egy fényűző dolgot.
Íme milyen feljegyzések, napi tapasztalatok lehetnek, ha napi kártyának húzzuk ki ezt a lapot: Vettem egy sorsjegyet, de nagyon keveset nyertem rajta; összetörtem a tükröm, ezért vettem egy olcsót a kínai boltban; anyunak emésztési problémája van, ezért diétázik; nem kaptam meg a pénzemet, amit mára vártam, csak egy kis részét...
(Folytatjuk)
