Amint tudjuk, az aura az emberi testet körülvevő energiamező, a csakrák pedig az energia központjai a testben. A halál tulajdonképpen energiaváltás, egy átjáró az anyagi lét és egy másik dimenzió között. Az aura és a csakrák a halál pillanatában fokozatosan elhalványulnak, és megszűnnek működni. Leállnak, mivel a fizikai test már nem képes fenntartani az energiaáramlást. Egyes beszámolók szerint a halálközeli élmények során az emberek fénylényekkel találkoznak, visszatekintenek életükre, legtöbben egy alagútszerű helyen találják magukat.
A halál érkezhet hirtelen vagy lassan. Mindkét esetben az aura széthullik, és a csakrák is felbomlanak, de nem egyformán. Az anyag fénnyé változik. Ha lassan történik a halál, és az ember nincs belenyugodva, ilyenkor nincs megértése a környezet iránt, csak magát sajnálja, ilyenkor a félelem, a betegség, az önsajnálat és a teher annyira megrongálják az aurát, hogy az majdnem teljesen szétmorzsolódik. De aki belenyugszik a halálba, annak fokozatosan halványul el az aurája – az ember felkészül a halálra. A távozni készülők aurája csökken, elszakad a földtől, selyemgubószerűvé válik, az alsó része szétesik, fölfelé irányul. Energiakisülések jönnek létre a csakrákban is, fölfelé irányulóak. A felső csakrákból buborékok szállnak föl, kapcsolatot létesítve a hellyel, ahova majd távozik a lélek. Ilyenkor az alsó csakrák leállnak, melyek a fizikai dolgokhoz kötődnek, s ilyenkor már ételt-italt sem akar a haldokló elfogadni. Ekkor már nem érzi szükségletét az ember, hogy fölkeljen, hogy táplálékot vegyen el. Átlépése könnyebb, ha a felső csakrái rendben fölszálltak, és ő maga is elfogadta a meghalást.
A lélek további sorsa szempontjából döntő fontosságú, hogy az elhunyt aurája milyen állapotban érkezik a halál pillanatához. A váratlan halálnál az auraegysége hirtelen fölbomlik, elnyelődik a vákuumba anélkül, hogy az ember aurájának érzelmi vagy mentális összetevői tudomást szereznének erről. A karmalélek minden esetben fölszívódik az éteri világba, magával víve a karmalélek lényegét. A karmalélek nem egyenlő a személyiséggel, a tudattal, a mentális részünkkel. Kevesen vannak olyanok, akik kétségbeesetten kapaszkodnak valamilyen feladat elvégzéséhez még itt, a fizikai síkon, s ilyenkor megtörténhet, hogy az érzelmi és mentális test továbbra is sóvárgással funkcionál. Ezek a leszakadt aurarészek megpróbálnak valamilyen gazdatesthez csapódni, ahol hasonló energiák vannak. Leginkább ez egy gyenge aurával rendelkező ember, akinek ezután megváltoznak a viselkedésformái, érzelmei. Néha, kivételesen súlyos haláli körülmények között, brutális történések helyszínén a halhatatlan test egy fantomtestet hoz létre, egy kékes, átlátszó testet, mely a helyhez kötődik, s mely óriási energetikai töltést hoz létre, mely hatalmas mennyiségű kínból és kétségbeesésből áll. Ilyen szellemekkel találkoznak azok, akik bizonyos helyeken, bizonyos kinézetű valakivel találkoznak, s az hirtelen eltűnik. Normális körülmények között megjelenik egy fénynyaláb a fejtetőn, ezüstös villanásokkal. Egy ideig ez a fénycsatorna lebontása még megfordítható bizonyos gyógyszerek hatására. Ám ha ez az ezüstfonal megszakad, akkor a halál visszafordíthatatlan. Ezen a fonalon küldöttek érkeznek a haldoklóhoz, elhunyt rokonai, szerettei, angyalok.
Azok az emberek, akiknek halálközeli élményben volt részük, gyakran számolnak be arról, hogy mielőtt visszarántották volna őket az emberi tudatba, egy alagútban haladtak a ragyogó fény felé.
A lélek
A lélek sorsáról több elmélet létezik. Ám a spirituális és vallási nézetek szerint is a lélek a halál után tovább él, és egy másik dimenzióba vagy létformába kerül. Nem vár rá büntetés, inkább szerető környezet és tanulás. Mára már hipnózis által egy embert vissza lehet vezetni gyermekkorába is, ezt, ugye, elismerik a tudósok is! Ám a hipnózisban egy tudós sokkal tovább ment. Nemcsak a múlt életébe vezeti vissza az embert, amit már mások is megtettek, akár hipnotikus, akár más módszerrel, hanem éppen arra fókuszált, hogy hogyan lehet valakit visszavezetni abba az időbe, ahol két élet között tölti az időszakot, vagyis a köztes létbe. Saját korregressziós technikájának fejlesztésével Michael Newton doktor fölfedezte, hogy lehetséges a klienseit az előző életeik emlékein túl, az annál jelentősebb köztes létbe is elvinni, ahol megtapasztalhatják lelkük halhatatlanságát. Tanácsadóként és hipnoterapeutaként Michael Newton munkájának részét képezte, hogy segítsen betegeinek visszaemlékezni életük olyan korábbi eseményeire, amelyek hozzájárultak jelenlegi állapotuk kialakulásához. E vizsgálatok során egyes betegek a hipnózis hatására nemcsak életük történéseiről, hanem előző életeikről is beszélni kezdtek. Ezek által kapcsolódtak be abba az időszakba, ami a két élet között volt. A tudós olyan információk birtokába jutott, amelyek igazolták számára azt a régóta fönnálló vallásos meggyőződést, hogy a lélek nem hal meg a testtel, hanem bizonyos meghatározott lépcsőfokok után fizikai formájában újjászületik. Michael Newton betegei között egyaránt voltak vallásos és nem vallásos emberek is, és megdöbbentő volt az az egybeesés, amellyel az életek közötti élményeikről beszéltek.
