2024. június 20., csütörtök
CÍMLAPTÖRTÉNET

„Közösséget akarok építeni”

Exkluzív interjú Jakupcsek Gabriella újságíró és műsorvezetővel

Jakupcsek Gabriella magyar újságíró és műsorvezető a magyarországi televíziózás legismertebb arca, és egyben meghatározó női alakja: harminckét évig vezetett napi élő műsorokat – talkshow-t, kvízt és szórakoztató műsorokat a rádióban és a televízióban is, többek között évekig vezette, az itthon is nagy népszerűségnek örvendő Ridikül talkshow-t, illetve a nevével fémjelzett Jakupcsek Plusz és Jakupcsek Night háziasszonya volt. Tavaly jelent meg hatodik könyve, A napos B oldal, amely a negyvenéves hölgyek tabukkal, buktatókkal, ám kalandokkal teli macskaköves útján vezeti végig olvasóit. A neves újságíró és műsorvezető április 13-án Topolyára látogat, ennek során egy közönségtalálkozó keretén belül vajdasági közönségével osztja meg tapasztalatait. Jakupcsek Gabriellát a hivatásához vezető útról, műsorairól, nemrég megjelent könyvéről kérdeztük, illetve azt is elárulta, mivel készül a topolyai közönségtalálkozóra.

Mennyire volt evidens, hogy műsorvezetői, újságírói pályára lép?

– Nem volt tudatos a pályaválasztás, egyrészt azért, mert színésznőnek készültem – két évig jártam a Színművészeti Főiskolára Major Tamás osztályába. Ezt az időszakot elég nehezen viseltem, pedig akkor az nagyon nagy szó volt, mert majdnem 800 gyerek közül választottak ki minket. Átjelentkeztem a Bölcsészkarra, ahol elölről kezdtem a tanulmányaimat művészettörténet-magyar és általános nyelvészet szakon, magyar szakos tanárként végeztem. Egyáltalán nem készültem a műsorvezetői pályára, már csak azért sem, mert ez a pálya, tehát női műsorvezető, riporter vagy talkshow-műsorvezető a ’90-es években nem volt, többnyire férfiak voltak az irányadók a köztelevízióban, a nők inkább bemondók, mai szóval élve, moderátorok voltak, ami én sosem akartam lenni. Egyetemistaként a köztévében ügyelőként és szerkesztőként dolgoztam, de csak azért, hogy pénzt keressek, más vágyam nem volt a televíziózással. Elmentem egy ösztöndíjjal Párizsba, ahonnan hazahívtak: ekkor indult tulajdonképpen az egész köztévének az átalakítása; ahogy jött a rendszerváltás Magyarországon, úgy jöttek az új műfajok, kialakult ez a munkakör, tehát úgy hiszem, az első voltam aki ezt nőként csinálta.

A ’90-es évek elején Franciaországban dolgozott a Magyar Narancs ösztöndíjasaként. A szakmája tekintetében mit jelentett ez a lehetőség?

– Nekem nem volt új Franciaország, mert a keresztanyám ott élt, és már előtte többször jártam az országban, hogy őszinte legyek, szinte odavágyódtam. Az az életérzés, ami az egész francia attitűd, nekem vágyálom volt! Amikor kint voltam, még volt bőven írott sajtó – ugye ma az írott sajtó kihalófélben van –, kulturális tudósítója voltam a kelet-európai országoknak, ugyanis a ’80-as évek végén még kelet-európai országnak számítottunk. Tehát amikor színházak vagy kiállítások mentek Nyugatra, akkor gyakorlatilag kulturális tudósítókat küldtek ki, ezekről az eseményekről tudósítottunk a franciáknak. Amiről most beszélünk, ez már nincs! (nevet) Akkor sokkal intenzívebb volt a kulturális élet, ugyanis a kulturális életnek volt magazinja, amelyből az emberek arról értesültek, hogy hol van színházi előadás, kiállítás – ennek volt háttéranyaga is, bemutattuk a művészt. Tehát, én ezzel foglalkoztam Párizsban, aztán a 2000-es években, amikor az internet átvette ezt a szerepet, el is tűnt ez a feladatkör.

Pályafutása során számos neves és színvonalas műsor vezetője volt, mint amilyen a Ridikül, a Jakupcsek Plusz vagy a Jakupcsek Night. Milyen szempontok alapján készített egy-egy műsort?

– Amikor én műsorhoz állok, mindig az a tételmondat, hogy én egy közvetítő ember vagyok, akinek meg kell mutatnia valamit: azt kell megmutatni, hogy az a téma, amellyel foglalkozom, hogyan érinti az embereket, s ezt lehetőleg minél több oldalról bemutatni. Ez a talkshow műfajára tökéletes, mert ott többféle ember ugyanarról a témáról beszélhet, de mégis teljesen más történeteket hallhatunk. Általában közérzeti, közéleti témákról szeretek beszélgetni, ennek az egyik legjobb terepe a talkshow. Mindig az volt a cél, hogy valamit közérthetővé tegyek, ami egyedi egy embernek, az sok embernek általános, és ezt kell megmutatni. Ezen a pályán csak nagyon jónak érdemes lenni, itt nem érdemes közepesnek lenni!

A gyermekei közül van, aki a nyomdokaiba lépett?

– Úgy látom, hogy a saját szakmámban nem evidens, hogy a gyerek követi a szülőt. Én kifejezetten eltereltem a fiaimat attól, hogy erre a pályára jöjjenek. Egyik gyerekem sem ezt a pályát követi: a középső fiam játszott filmekben, tehát őt már meglendítette, hogy vitték volna, de mi jó időben lebeszéltük őt – nyugodtabb vagyok, hogy egy egzakt hivatása van. A nagyobbik fiam soha nem akart szerepelni, mindeközben kiváló előadó, előadásokat, prezentációkat tart, a maga módján szerepel, de szakmai szerepköre van. A lányom egyáltalán nem is kérdezősködik, valószínűleg azért, mert ő maga nem nézi a tévét. Neki ez nem képvisel értéket, ha valami inkább értéket képvisel, akkor az az, hogy a mamát tisztelik, hogy a mamát ismerik, de azt, amit én csinálok, azt nem hiszem, hogy irigyelné.

Tavaly megjelent A napos B oldal című könyve. Mi volt a könyv megírásának fő motivációja?

– Szemléletváltást ajánlok: azt mondom el, hogy én mit éltem meg, mit láttam a munkám során, olyan pozícióban, amiben én dolgozom, ahol naponta 24 ember ült körülbelül egy talkshow-ban velem szemben, hoztam az ő tapasztalataikat vagy az életüket. Van egy rálátásom, vannak kérdéseim, a szakemberek azért vannak a könyvben, hogy ezt alá is támasszák vagy ellentmondjanak, de mutassanak valamilyen konkrét utat vagy tanácsot adjanak, tehát a tanácsot ők adják. Ez egy kicsit összegzés is nyilván, amikor az ember 60 fölött van, akkor valószínűleg már kinyithatja a száját erről a témáról. Hátha a könyvem segít azoknak, akik még csak most küzdik meg ezeket az életszakaszokat.

Műsoraiban, ahogyan könyvében is, kiemelt szerepet kaptak, illetve kapnak a nők. Ön mint édesanya, nagymama, nem utolsósorban karrierista nő, hogyan tud egyensúlyozni a család és a munka között?

– Nehezen, tehát én is zsonglőrködöm! Az a helyzet, hogy erre az egyre azért nem látok rá, mert ezt darálom minden nap, ahogyan a 40-es és az 50-es éveimben is tettem. Nem éltem meg azt, hogy lehet könnyebben is csinálni, csak látom, hogy vannak külföldi barátnőim, akik lényegesen könnyebben veszik ezeket az akadályokat, talán azért, mert jobb a szociális háló, mert könnyebben keresnek pénzt, vagy mert nem kell megharcolniuk dolgokért, esetleg az infrastruktúrájuk jobban működik az országban, vagy több a családi segítségük – azt látom, hogy ezt lehetne könnyebben is csinálni, de nem tudom, mert sosem próbáltam. Egyfolytában azon zsonglőrködöm, hogy egy napot hogyan rakjak össze, hogy legalább tudjak az unokáimról, ha már nem velem jönnek el hétvégén, mert én dolgozom, hanem a másik nagymamával vannak. Nagyon más életekben vagyunk, de ez egy állandó egyensúlyozás, mint ahogy az is, mikor késő este jövök haza egy előadásról, de reggel fel kell kelnem, különben nem látom a gyerekemet, mert este megint előadáson vagyok, de közben már azon kattog az agyam, hogy a hétvégi bevásárlást hogyan fogom megcsinálni – a logisztika mindig a nő fejében áll össze! Igazából, tehát nem tudom, hogy milyen az, amikor valakinek csak a munkájára vagy csak a családjára kell fókuszálni.

Karrier tekintetében jelenleg mire helyezi a hangsúlyt?

– Karrier tekintetében most az írásra helyezem a hangsúlyt. A fő tervem az, hogy folytassam azt, amit tavalyelőtt elindítottam A napos B oldallal, úgy látom, óriási igény van rá. A könyv beindított egy olyan érdeklődési sorozatot, amelyet az idén folytatok, most már a könyv folytatását írom: A napos B oldal ugye fölvet 10 témát, és ezeket a témákat, ha nem is 10 könyvben fogom megírni, de bizonyos témaköröket megpróbálok majd feldolgozni. Amit most írok és hamarosan a könyvesboltokban lesz már májusban, az már A napos B oldalnak a folytatása, a kötet a párkapcsolati kérdéseket fogja feszegetni, a szerelem és annak hiányát az idő múlásával. A fő fókusz most azon van, hogy kijöhessen az új könyvem, amivel kapcsolatban az új előadással elkezdhessem járni az országot. Így lesz teljes majd ez a kör, hogy több témába viszek ismeretlen anyagot, szemléletváltást különböző helyekre.

Április 13-án Topolyára látogat, mire számíthat a közönség a közönségtalálkozó során?

– Azt tudom ígérni, hogy megosztom a kételyeimet, a tudásomat, mindezt iróniával és humorral teszem majd, hogy egy picit bátrabban felvállaljuk a gondjainkat is. Közösséget akarok építeni – ezért járom az országot is, mert vannak dolgok, amelyek mára már kiszorultak a médiából, amelyeket már csak így, több százan több száz helyen tudunk megbeszélni. Talán azt tudom ígérni még, hogy más szemszögből fogják látni az életüket, legalábbis esélyt adok arra, hogy más szemszögből is láthassák az életüket!

Nyitókép: Falus Kriszta