A Színes Szilánkok Diákszínpad legújabb alkotása egy nonverbális előadás, melynek kiindulópontja az Anne Frank naplója című kiadvány. Az Anne-impressziók a főhős születésének 90.
Tarka
Egy újabb évszakhoz értünk szokásos periodikus sorozatmustránkban.
Napilapunk munkatársával is sokszor megesett már, hogy egy istenért nem jutott eszébe egy-egy olyan mozifilm címe, amely a haverjaival történő beszélgetés során felmerült, viszont egy-egy kulcsjelenet elmesélésével, vagy éppen az egyik szereplő nevével nem volt semmi gond. Ilyen jellegű esetekben nyújthat komoly segítséget a What is my movie?
A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg a klienseim iránti diszkréció miatt.
Miközben elvezették, megragadtak egy bizonyos Simont, Cirenéből valót, aki a mezőről jött, és rátették a keresztet, hogy vigye Jézus után. Nagy népsokaság követte őt, köztük asszonyok is, akik jajgattak és sírtak miatta.
Mi tagadás, a családban mindannyian szeretjük a húst, a haltól kezdve a disznón át egészen a marháig, de ha kell, akkor a csirkét is megesszük nagy nehezen. Az okosok azonban azt mondják, néha szünetet kell tartani a húszabálásban, erre pedig nagyszerű alkalom lehet akár hamvazószerda, vagy nagypéntek is.

