Fejben dől el (?)

Szinte naponta olvashatunk olyan nyilatkozatokat, ahol az edzők, játékosok a mérkőzés lélektanáról, a résztvevők pszichés állapotáról, mentális felkészültségéről beszélnek. Valóban ennyivel hozzá tud járulni az esetleges sikerhez vagy a kudarchoz a megfelelő mentális tréning?

– Már régóta tudjuk, hogy az ember fizikai teljesítőképessége, terhelhetősége véges, ilyen irányba legális szerekkel manapság már nehezebb kitolni a határokat, ezért gondolják sokan, hogy két, nagyjából egyforma fizikai adottságokkal, technikai felkészültséggel rendelkező sportoló esetében a lélektan, a pszichikai állapot valóban döntő lehet egy-egy helyzetben. Sokszor nehéz felmérni, valójában mennyi segítséget is jelent a mentális felkészültség, hiszen ez teljesen az egyéntől, illetve a megoldandó feladattól függ. Nem mindegy, hogy egy korábban kevésbé sikeres sportolóról van szó, aki a mentális háttérbe fektetett munkától idővel egyre jobbá válik, esetleg olyanról, aki egyébként is könnyen vette az akadályokat, rendre jól szerepelt, csak valami miatt elkezdett romlani a teljesítménye, vagy már nem tudja a korábban tapasztalt maximumot nyújtani egy-egy szituációban. Százalékokban kifejezve előbbi esetében nyilván nagyobb az áttörés, míg az utóbbinál egy pici is elég a korábbi sikerek, illetve állapot eléréséhez. Általánosságban igen, elmondható, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a mentális felkészülésre, természetesen, aki fejben erős, annak kevesebb pszichikai tréning is elég, mint annak, aki egy-egy helyzetben meginog.

Beszélnél egy kicsit a mentális, illetve a fizikai felkészültség kapcsolatáról? Mennyire van a mentális felkészültség összefüggésben azzal, hogy valaki jól tudjon teljesíteni?

– A kettő szorosan összefonódik, az igazán sikeres sportolóknál egyik nem létezik a másik nélkül. Hiába kiváló valakinek a fizikai állapota, ha a mentális oldal hátráltatja, ugyanígy, hiába erős valaki fejben, ha a kellő edzésmunkát nem végezte el. Keresett már fel olyan asztaliteniszező, akiről mindenki azt mondta, hogy rendkívül ügyes, szépen fejlődik, de az eredmény rendre elmarad a várakozásoktól. Huzamosabb ideje dolgoztunk már együtt, ugyanakkor az áttörést nem éreztem, valami mindig hiányzott ahhoz, hogy szintet lépjünk. Korábban én is pingpongoztam, így kitaláltam, hogy próbáljuk ki a gyakorolt mentális technikákat a teremben, edzek vele egy alkalommal. Akkor derült ki számomra, hogy sem technikailag, sem fizikailag nincs még a megfelelő szinten, így irreális is lett volna elvárni tőle a felvázolt eredményeket. Fontos tisztában lenni az alany adottságaival, természetesen velük is érdemes foglalkozni, de nem szabad elvárni, hogy a sportpszichológus csodát tegyen egy fizikailag még éretlen sportolóval. Ha valaki nem elég jó a sportágában, akkor ez sem fog akkora fejlődést hozni. A sportpszichológiai munka sikeressége csak a fizikai felkészültséggel párhuzamosan tud megmutatkozni. A sportpszichológiai alapcsomag elsajátítása kortól és nemtől függetlenül mindenkinek ajánlott, a páciensek ennek segítségével megtanulják irányítani az érzelmeiket, a figyelmüket, kontrollálni a gondolataikat, ami a későbbiekben biztosan a hasznukra válik.

Miben tud segíteni a sportpszichológus?

– Gyakoriak a múltból hozott „lenyomatok”, „beakadások”, sok esetben nem is gondolnak rá a sportolók, hogy a mindennapi életben átélt dolgok a későbbiekben milyen hatással lesznek a fejlődésükre, az egy-egy szituációban adott reakciójukra. Szerencsére ezeket viszonylag könnyű a munka során feltárni, általában hamar kiderülnek a tesztek során, például ugyanazokat a szavakat, cselekvéssorozatokat használják hasonló helyzetekben. Ezeket a folytatásban igyekszünk kiküszöbölni, feloldani. A másik sűrűn előforduló probléma a szorongás, ami együtt jár az önbizalomhiánnyal. Ez általában versenyen mutatkozik meg az edzéseken egyébként nagyon jól teljesítő sportolóknál. Ilyenkor sorra vesszük az érzelmeket, illetve a testi szorongás jeleit is – fokozott izzadás, szapora szívverés, kézremegés stb. Ilyenkor általában arra fektetjük a hangsúlyt, hogy miként tudja önmagát megnyugtatni, hogy tudja rendezni a gondolatait, az érzelmeit. Ezeknek a tréningeknek a lényegük, hogy nem eltemetni szeretnénk a problémát, nem a szőnyeg alá söpörni a szorongást, félelmet kiváltó okot, hanem megoldani azt. Ez természetesen egy hosszabb folyamat, a pácienseknek nemcsak a foglalkozáson kell aktívan részt venniük, de az órák közt eltelt időben is figyelniük kell magukra. Ebben segítségükre lehet egy edzésnapló, amiben feljegyzik a tréningek alkalmával megélt érzéseiket, de sűrűn kérem tőlük, hogy jegyezzék fel azt is, egy-egy helyzetben a környezetük mit élt át velük kapcsolatban. Igyekszünk mindenkinek megtalálni azt a technikát, ami valóban a segítségére válik majd a jövőben. Ezeken kívül fontosak még a figyelemfókuszálási technikák, ezek aránylag gyorsan elsajátíthatók. Meg kell említeni, hogy a sportolók általában a sikerességükön keresztül látják magukat, így nagyon fontos a megfelelő célt kijelölni, tisztában kell lenniük a saját teljesítőképességük határával – ha kiadták magukból a maximumot, a lehetőségeikhez és a tudásukhoz képest a legjobb eredményt érték el, akkor igenis jól teljesítettek. Ezt lenne nagyon fontos mindenkinek elfogadni.

Mennyire nyitottak az együttműködésre a sportolók?

– A fiatalabbaknál általában a szülő keres meg, a médiának köszönhetően egyre nagyobb nyilvánosságot kap ez a lehetőség, illetve edzői ajánlásra jönnek hozzám. A középiskolások, a junior korosztály, illetve az idősebbek már jóval tudatosabb edzésmunkát végeznek, így mentálisan is komolyabban készülnek, ők általában önszántukból fordulnak hozzám. Utóbbi korcsoportokkal könnyebb is dolgozni, hiszen nem élik meg kényszerként, valóban egy-egy probléma megoldására törekszenek. Szerencsére az edzők ilyen tekintetben egyre nyitottabbak, manapság már szívesebben küldik szakemberhez a tanítványaikat, ugyanakkor a trénerek sportpszichológiai felzárkóztatásán sem ártana dolgozni, mert végül is ez egy csapatmunka, amiben minden félnek szerepet kellene vállalnia. Magyarország ebben a tekintetben is előttünk jár, az edzők számára elérhető a szakirodalom egy része, a Testnevelési Egyetem edzőképzésének is szerves része már a sportpszichológia is. A kommunikációnk szerves részét képzi a „nem beszéd”, amire minden gyerekekkel dolgozó szakembernek érdemes lenne felhívni a figyelmét. Jómagam is a sportpszichológiai képzés alatt szembesültem vele, hogy mennyi tiltást használunk akár a mindennapi élet, akár gyermeknevelés, sőt az edzések során is, holott a „nem”-nek nincs képe az agyban. Ne fogd meg, ne oda üsd stb. Ilyenkor az agy önkéntelenül cselekszik, az izom a nem szócskára megfeszül, és csak azért is azt teszi az alany, amit nem kellene. Ilyenkor érdemes lecserélni a tiltást, és pozitív képet használni helyette: engedd el, üsd a jobb oldalra. A módszer elsőre jelentéktelennek tűnhet, ugyanakkor rendkívül hatásos, és szerencsére hamar megértik.

Beszélhetünk sportágspecifikus felkészítésről?

– Természetesen, ez talán a nyugalmi, illetve izgalmi szint példáján szemléltethető leginkább. Nyilván egy asztaliteniszező vagy sportlövő más izgalmi állapotot él át, mint egy birkózó, így más felkészítést is igényel. Mindig arra kell törekednünk, hogy a versenyző a sportágának megfelelő optimális izgalmi szintet érje el. Természetesen más a felkészülés az egyéni, illetve a csapatsportágak esetében, ahogy az sem mindegy, hány mérkőzés vár a sportolóra. Ugyanígy sportáganként változik a figyelem fókusza is, nem mindegy, egyszerre hány tényezőre kell figyelnie a versenyzőnek. Ezek mind meghatározzák a mentális munkát.

Általában mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást?

– Minden sportolói probléma kihívást jelent számomra, ahogy említettem is, a kisebbekkel mindig nehezebb dolgozni, esetükben talán a szülői nyomás leküzdése és a megfelelő bizalom kiépítése a legnehezebb. Már az elején tisztázni kell a határokat, és a munka során szigorúan be kell tartani azokat, ez egyaránt vonatkozik a szülőkre is. Nyilván, ha nehezebben kommunikál a gyerek, kedvetlenül, zárkózottan vesz részt a foglalkozásokon, akkor haladni is nehezebb. A másik, hogy sokszor túl hamar számítanak javulásra, általában hirtelen, varázsütésszerű sikereket akarnak, holott ez egy hosszú folyamat, ami komoly elkötelezettséggel és kemény munkával jár. A kezdeti sikerek után visszaesésre lehet számítani, s a valódi meló majd csak azután kezdődik. Ezt sokakkal nehéz megértetni. A sportpszichológia egy svédasztal, amire kipakoljuk a lehetséges technikákat, és idővel mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbbet. Az étel próbája viszont az evés, ezeket a technikákat a gyakorlatban kell alkalmazni, így nem várható el, hogy elsőre menjen, mint a karikacsapás. Optimális esetben egy munkafolyamat legalább kilenc hónapot vesz igénybe, a páciens az első három hónap alatt megismeri, majd a mindennapi életbe és az edzésekbe is beleépíti a technikákat, az utolsó három hónapban pedig már a versenyeken is rendre alkalmazza.

Manapság egyre többet hallani a fiatal élsportolók korai kiégéséről, ilyen téren legutóbb Milák Kristóf kavarta meg az állóvizet, aki a jelenleg zajló vizes világbajnokságot hagyja ki mentális fáradtságra hivatkozva. Mi lehet ennek az oka a fiatal klasszisoknál?

– Az állandó teljesítménykényszer, az eredményhajhászás, a folyamatos edzés nagyon sokat kivesz a profi sportolókból is, ráadásul a klasszisok túl korán, már utánpótláskorúként bekerülnek ebbe a körforgásba. Manapság már mindenki nagyon korán, akár 5-6 évesen elkezd sportolni, a tehetségesebbje le is ragad egy sportágnál, holott ilyenkor még az lenne a lényeg, hogy a gyerek minél többet megtapasztaljon, lásson, kipróbáljon, és leginkább örömét lelje abban, amit csinál. A szülői és edzői elvárás és nyomás főleg a tehetséges fiatalok körében már korán felüti a fejét, az eredménykényszer nagyon hamar az életük részévé válik, Később a sport anyagi vonzata, a megélhetés lehetősége még inkább rányomja bélyegét a mentális állapotukra, és növeli a teljesítménykényszert. A mókuskerékből épp az említett dolgok miatt nehéz kiszállni. Másrészt, aki ilyen fiatalon élsportolóvá válik, nem is ismer mást. A feltöltődés, a pihenés, a kiszakadás éppoly fontos, mint a fizikai vagy mentális tréning. Elengedhetetlen, hogy legyen életük a pályán kívül is, különben szinte elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb besokalljanak.

Mi a feladatod az akadémián? Mennyire fontos a sportpszichológus jelenléte a növendékeknek?

– Nemcsak a birkózás és a felkészülés tekintetében, de a mindennapi életben is lelki támogatást nyújtok nekik, hiszen nemcsak helyi, hanem a tartomány minden szegletéből érkező növendékekről beszélünk, akik elszakadtak a családjuktól, számunkra ismeretlen közegbe kerültek. Segítek a kollégiumi beilleszkedésben, ugyanakkor elfogadni, hogy jobbára a birkózásra, az edzésekre és versenyekre kell összpontosítaniuk. Nagy Fanni esete a legjobb példa az akadémián végzett munkám szükségességére, ő már a kezdetekkor felvette velem a kapcsolatot, azóta folyamatos köztünk az együttműködés, a fizikai mellett nagyon komoly mentális felkészülésen van túl, ami meg is látszik a teljesítményén és az eredményein is. Az egyéni és csoportos foglalkozások mellett természetesen felmérem a növendékek mentális állapotát, felkészültségét, s az edzőkkel közösen igyekszünk ezen javítani. A foglalkozások mindenki számára elérhetők, a lányok egyelőre nyitottabbak, a fiúknak kell egy kis ösztönzés még.