Kisgyermek vagyok újra
Anyai öledben
Test-vérem.
Befogadlak
Bevehetetlen
csont-magányomba
Már nem ölelem-e magamhoz a Tegnapot?
Mely belém tapadt, tapod sejtjeimben,
mint zörgő zápor szem-vermeimben,
Szentségtelenül ott.
Elrejtezhetek-e minden záp létező
Elől, önmagon-kétkedőm?
Semmis lesz-e a minden?
Belépek.
Fotó: Dávid Csilla
Itt füst van, köd.
Ittléted megköt
Valami, valaki
Végtelen-szabadon.
Átjövök.
Tenyérnyi parlagon.
Tenyerem hajadon
Hozom hozzád haza
Végtelen nyomorom.
Kicsiny nyelvem
Sem botlik,
S meghagy
Ázott-
Zavarom
El
Tegnapom rémeit
Bábelben csak tűz-nyelvvel
Prédikálni lenne-e érdemes?
Szerepek vagyunk
Valami baljóslatú
Éjszakában,
Sercegéses szalmalángban
Eleresztem ereszem
Nyerő-vesztes
Erezetem
A tölgyfák
Vékonyka növényből
Sarjadó vasakaratát
Nem hív már a zajos élet
Sem a tett
Míg mesterem a csengő
Csend lett?
S életem lecsengett.
Ide minden nap valahogy
Becsenget a halál,
Az a sarutlan, tudod…
