A változást jelentő szavak
most halotti beszédeink.
Az okok és a miértek
költeményeink.
Keresztény búsulásban
csinosak a híveid,
Uram.
Saját öntudatunk koponyahegyén
szűk színleltre feszítvén.
A kilenc
háromszor három.
Közösség.
Ketten feszültség.
És egy az én.
Kirajzolnám porban a gondolatom.
Por a kincsem
és én elcseréltem.
Nincs már,
engedtem a szélnek.
S a hamuban bíztam
mint a fogyó holdban
hogy megújulhat.
Most pusztába
kiáltott szónak
válaszolgatok
Kandallók és birsalmák
a télben.
Tétlen végtelen fehéren.
És elfelejtetted rég
hogy szándékosan elmaradtam.
Nekem
életem keresztútjai
sohasem fejtik meg
mily messze rejtettem
a csodát
Mert csak
létezem
visszavonhatatlanul
Nekünk bástya kell
nem oltár.
Etikus ember vívódása
délibáb.
Városból szálló honvágyad
temesd csak hajadba.
Önző érdek nem fáj
már megcsodáltak és kopnak.
Formákon legel a jóétvágy.
Siet egyszer élni,
míg megint kigyullad
a hasnyálmirigy
s elakad a tákolt
szélmalmok szava.
