Csík Mónika számos kötetéről írtam már én is, más is. Nem csoda, hisz sikeres, termékeny író. Az 1978-ban Zentán született, többszörösen díjazott írónőnek, aki jelenleg a Magyar Szó napilap munkatársa, s aki verset, prózát, képzőművészeti, fotóművészeti és könyvkritikát is ír, már tíznél is több kötete jelent meg. A legújabbat, A Mese vándorútja című gyermekverskötetet a Forum Könyvkiadó jelentette meg 2025-ben, Janovics Erika csodálatos szépségű, a szöveggel olyan mértékben együtt élő, lélegző illusztrációival, hogy bátran nevezhetjük a kötet társszerzőjének. A két művész egyébként már hosszú évek óta szorosan együttműködik, szinte együtt gondolkozik. A Mese vándorútja már a hatodik közösen megálmodott kötetük.
Hózsa Éva, a kötet recenzense egyebek között így nyilatkozik a könyvről: „A Mese vándorútja című kötet műfaji szempontból változatos: mondókák sokfélesége, ráolvasások, dalok, kiszámolók és egyéb lírai műfajok is szerepelnek benne. A verstár több korosztály igényeit is teljesíti, az egyes szövegek alkalmasak az olvasás, valamint a versmondás gyakorlására is. A versek gyors tempója és a rímek a memorizálást segítik. A zeneiség szinte minden vers jellemzője, sajátos ritmust kölcsönözve e színvonalas gyermekverskötetnek, amely különböző mesemotívumok felhasználásával és korunk ízlésének bevonásával áll össze.”
A belelapozáskor puszta látványként is megragadó, szépséges kötet négy versciklusban (Völgyzugolyból éji csöndbe, Úszva kéklő tó felett, Égi bűvész színpadán és Néhanap napfény) ötvenkét verset közöl. Akadnak közöttük hosszúversek is, amelyeket akár önálló verses mesékként is olvashatunk. Ilyenek például a Macskaváros és a Béla, a Bársonyos is. „Van egy város: Macskaváros / Kutyalikkal határos (…) és e város (Macskaváros) / terén látható a számos / éve elhíresült ereklye (…) mellyel Macskaváros a hős / Mirci, a nagy kutyanyűvő / kandúr előtt tiszteleg.” S következik a kalandos, humoros „hőstörténet”, amelynek folyamán Mirci kandúr csellel ellopja Bodritól a már csak hobbiból magával hurcolászott, verébkergetés közben éppen letett csontot. Elrohan vele Macskavárosba, s azt füllenti, hogy nagy harcok árán szerezte meg a félelmetes Bodritól a trófeát. Macskatársai nem győzik bámulni, s elhatározzák, hogy sajtból szobrot emelnek a hős Mircinek. Mivel azonban az újdonsült, botcsinálta szobrászok munka közben megéheznek, a sajtot munka közben fokozatosan befalják, s jobb híján csak a csontot állítják ki szobor gyanánt, miközben büszkén nyávogják: „Mirci kandúr, macskák hőse / nyaúzzuk dicső nevedet!” A másikban, a Béla, a Bársonyosban a kis gazdi elképzel magának egy tőrőlmetszett belevaló kandúrt: „Ha lenne egy cicám, / sohse nyírnám a bajszát, / és a szőrét nem festeném kékre, / pedig egy kék kandúr elég vagány, / legyen bár orosz, lett, avagy japán, / netán tádzsik, észt vagy mongol fajta / lényeg az, jól látszódjék rajta, / hogy rettenthetetlen kandúrmacska ő, / nem holmi nyimnyám macskanő, / nem holmi katalóguscicus, / hanem csatakos, bolhás, sebhelyes, / megtépett bundájú, egyszóval fiús.” S különös, modern nevet is találna neki: ő lenne a macskaterminátor.
A kötet egyik legszebb költeménye a címadó nyitóvers, A Mese vándorútja. Mónika kalandos, meseszép történetet talál ki, hogyan indul el s hány csodálatos helyre jut el a Mese: „Felkerekedett a Mese, / két pár ökör húzta, / szekerét át hét határon, / világvégen túlra.” Mindegyik versszak után ott a jópofa refrén: „Klipp-klopp, hollári-hó!” A rutinos olvasókban ugyan akaratlanul felködlik Petőfi Sándor Négyökrös szekere, de Mónika nem is titkolja, sőt a kötet végén köszönetnyilvánításában fel is sorolja, kik azok az írók, költők, sőt énekesek, zenészek, akiktől ihletet, ihletmorzsát kapott egy-egy vers megírásának ötletéhez, megoldásához. Többek között: Benedek Elek, Csáth Géza, Csukás István, Domonkos István, Kányádi Sándor, Kosztolányi Dezső, Petőfi Sándor, Varró Dániel, Weöres Sándor stb. A varázsló kertje például Csáthot idézi fel bennünk, de a virágokkal telis-tele vers tartalma már ízig-vérig mónikás: „Csiribí-csiribá, / hókuszpókusz, / fütyül a fügefán / tíz-húsz kókusz, / fogait feni a / futórózsa, / futtában falatoz / futómódra”. S ez így is van rendjén. Utána elmeséli, hol mindenhol fordul meg a Mese, hogyan járja be a fél világot, hogy a Szépséget, az Örök Igazságot, a Hétpecsétes Titkot, a Szeretetet, az örök értéket képviselő izgalmas történeteket zengve-bongva, rímesen-ritmikusan minden zugba becses ajándékként szertevigye. „Jártak földön, jártak égen, / jártak tenger fenekén, / égbe nyúló mesefának / eget söprő tetején.” S megint a fülbemászó refrén: „Klipp-klopp, hollári-hó!” Egyébként a hangulatkeltő, játékos refréneket más verseiben is sikerrel használja. A hóemberben összekötőként szolgál: „Mesélj! Hogy volt tovább?” A tenger meséjében versszakkezdő hangulatkeltő suttogásként: „Ssss, ssss, ssss, ssss”.
Legtöbb verse kisgyerekekhez szól, de vannak „belevaló”, nagyon találó és emberismerő kamaszversei is. Például a Kikötői csihi-puhi, amelyben Simlis Jocó bunyózás közben „félig” kiveri Piperkőc Pityu szemfogát, amely attól fogva, hogy elgörbül, elismerések garmadával ajándékozza meg „szerencsés” gazdiját, aki azontúl hegyeseket köp a görbe és az egyenes foga között, „még Retkes Dzsim is tátott szájjal nézi, ahogy Piperkőc Pityu egy köpésből / eltalálja a meggyet a fán, / és átsercint a kulcslukon.” Sajnos, egy újabb bunyózáskor a „spéci foga” beletörik egy széklábas támadásba. Pityu megsiratja. Mónika remekül örökíti meg siránkozó selypítését: „jajj, a szpéci szemfogam, / micoda szportszérülész, / oda a világ codája”. Sikerült kamaszvers a Fütty is: „Adta finnyás leányzója! / Csúnyaság, amit mivel: / orrba vágott, mert egy csibort / rajzoltam, amint vizel. // »Nyári élmény témára egy / bogarat, te vadszamár?!« – / sipította művem láttán: »Egyeset ad a rajztanár!« // Ki látott már ilyen hisztit? / Pingáljon csak ő maga! / Előbb megkér, rajzoljam én, / majd a rajzzal van baja. // Fütyülök rá! Kit érdekel?! / Kifestem a magamét. / Dörzsölöm az orrom tövét: / »Tán bekékült? Atya ég!«”
Akadnak erőltetettebb, szokványos versei is, mint a Tanársoroló. De milyen remek például a fantáziadús, meseszerű Beköltözés! Pörgős az Égi csiga háza. Ízig-vérig raphangulatot áraszt a Pampa rap: „Izé, a tapír meg Ecet, a nyest, / együttest alapít, különlegest, / vegyül a metál a gangsta rappel, / szövegírójuk Tewe, a slammer.” Sikerült verse a Gengszter flip-flop is: „amikor már gyengül a láb / és nem tudsz futni, el, / mer’ villog a kék fény, / és néhány felhő / a nap mögül az égre feljő, / fej, fej, fejlődik a technikád, / ládaszám hörpölöd a tequilát, / zsé, mani, suska, lóvé, / lóvá tett zsaruk, már a múlté / lett mindez, meg kéne térni / jó úton járni, fűre nem lépni, / tilos, ami tilos, ami tilos, az tilos, / ne lépj a gázra, a lámpa piros, / csinos a lány és fényes az ékszer, / zsebre vágni több mint kényszer, / lip-lop, lopogat a tolvaj, / gyűlik a szajré, drágul a tonhal / hal, hal, hallod-e, halkan kérdem, / id’adod a bukszádat, ha szépen kérem? / Hipp-hopp, kipp-kopp! / Nem pöröghet más, / csak a gengszter flip-flop! / Hipp-hopp, kipp-kopp! / Magával ragadott a gengszter flip-flop.”
Nyelvtörő a Fapipa: „Csissz-csussz, nyiki-nyaki – / muzsikált a tok, / ilyen csinos pipatokot / sose láttatok.” Újságolvasásra buzdít Az erdei nagy lepényevő bajnokság, amely tréfásan a Kerge Hírekből idéz. Vigasztaló ráolvasóvers szeplőseknek a Ráolvasó szeplő ellen: „Piros lábú gólya, / villás farkú fecske, / vigyétek a szeplőimet / tőlem nagyon messze!” A füvek tudója Malvinkát, a régi mesterségek űzőit, a füvesasszonyokat idézi, akik valaha, orvos nem lévén, sokakat meggyógyítottak, hiszen „fűben, fában orvosság”, de kínáltak egyebet is: szerelemszítót és bosszút forralót. Sokukat boszorkánynak bélyegeztek.
Verseiből a jóízű humor sem hiányzik. Példa rá egyebek között Az egér és a bűnbánó elefánt különös szerelme. Ám játékosan, humorosan eljátszik a szavakkal is: „Szegfű a szegeit / fűbe rejti, / félő, hogy egyszer még / ottfelejti,” „kolompol a gomba / reggel kétszer, / délben és délután / hetvenhétszer.”
Tollából számos mesevers fakad. Összetartó csirizük a fantázia és a szeretet. Ilyen a Luna, a sárkány is, aki esténként a kislány szekrényének mélyén szundikál. „kiflipózban aludt, akár a macskák, / megbújva pár zoknigalacsin között. / Tenyérbe vettem, betakartam, / láttam, hogy fázik – reszketett, / a holdfényben úgy tűnt: / maroknyi szirom csak, / teste ritmusra lüktetett. (…) Anya szerint a sárkány kút mélyén él, / néha meg gonosz emberek szívében fészkel, / és ha kitárja, szárnya a felhőkig, / sőt majdnem az ég pereméig ér fel. / De ez a sárkány napközben csatangolt, / éjjelente meg a szekrényembe bújva / aludta az igazak álmát, / és magával vitt a Tejúton túlra. // Bejártunk űrködöt, csillagfelhőt, / pihentünk holdsarlón ülve percekig, / amik furcsamód óráknak tűntek, / végtelen óráknak éjféltől reggelig. / Lábunkat lógattuk közben az éj vizébe, / mely csak örvénylett, örvénylett feketén, / majd holdkövet gyűjtöttünk mi ketten: / Luna, a sárkányom meg én.”
Mónika csupa eleven ötlet. A Zalazár és Tóbiás című versében Zalazárnak, a hétalvó óriásnak van egy kakukkos faliórája, amelyben egy kakukk lakik, méghozzá „albérleti alapon”. „Ám a kakukk sose tudta / pontosan, hogy hány óra, / összevissza kakukkolt, már / délben mondta: »Záróra!«” S ebben a versben is milyen játékosan tüsszentgeti az óriást: „Hapci, hapci, trüttü-trüttü”. S mennyi humorral oldja Nagyi és Piroska Ordas Ábris, a gonosz farkas büntetését a lepényevő versenyen: „Állítólag követ dugtak / Ordas Ábris táljába, / farkasunk meg lepényestül / betömte a szájába.”
Szívmelengetőn örökíti meg a nyár és a tél szépségeit is (Hópor): „porhói hópor, / porhói hópor, / eredeti porhói hóból, / ne hagyja ki, / havazzon, / porhavazzon, / hóporozzon, / Porhó a hópor hazája, / aki nem hiszi, poroljon utána!” S a Nyári sós: „A bőrömnek olyan íze volt, / akár a sós perecnek, / színe meg mint a sarki / pékségben a cipók héja, / barna volt a nyár is, / barna és fűszeres, / illatként illantak / felhők fölé a virágok, / ropogott a fagyitölcsér, málnapettyes lett a világ, a madarak csőrükben / hozták-vitték a kéket, / várfalak épültek, ahol / föld és víz összeért (…) / alászálltam a mélybe, / delfinként suhantam / víz alatti legelők felett, / hagytam, hogy átjárjon a sósság, / borzongasson a félsz, / és a fény járt az eszemben, / hogy majd üvegbe zárva / viszem magammal haza, / amikor csomagolni kell.”
A kötet néhány gyönyörű hangulat- és tájleíró verse, mint például a Fürdik a táj, Gyalogtúra, Est, A rejtelmes sziget, Bájoló, Karnevál és mások, elsősorban felnőtteket érinti meg igazán és mélyebben, de lírai szépségük, erős érzelmeik és közlendőik a gyerekszíveket is megdobogtathatják, hisz ki tudja eldönteni, kiben hol és meddig húzódik meg a határ. Mindez olyan egyéni és képlékeny. Az olvasó maga érzi majd meg, melyik vers hogyan és mikor, mennyire hat rá. Bízzuk csak rá. Én jó szívvel ajánlom ezt a sok tudással, ismerettel felvértezett, azt továbbadó, álomszép, zsongítón, bódítón szinte álomba, szépségbe ringató, nagyon a mai gyerekekhez szóló, tőrőlmetszett verseskönyvet mindenkinek, aki a verset szereti.
