2. rész
Ismeretlen körülmények között került Athoszról Grábócra az 1646-os Böjti énektár (Триод посни), amelyet Kariész kolostori településen másoltak Viktor szerzetes papnak, a Grábóci kolostor későbbi igumenjének. Ezt az adatot a könyvben talált és teljességében felfedett korabeli feljegyzés teszi nyilvánvalóvá. A kézirat az idők folyamán a szigetvári Zrínyi Miklós Múzeumba került, majd végül a szentendrei gyűjtemény részévé vált.
A Grábóci kolostorból a becses kéziratok és kódexek végül átkerültek a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye Könyvtárába, kettő kivételével, amelyeket már korábban a medinai egyházközségbe vittek, és ma is ott őrzik őket. E könyveknek is nagyon izgalmas a sorsa, egyikükben, a XVI. század második feléből származó Zsoltárkönyvben (Псалтир са последовањем), feljegyezték a kódex történetét, amely szervesen kötődött a kalugyerek életéhez, sorsához. Ugyanis a XVIII. század elején kuruc támadás érte a Grábóci kolostort, és a barátok, a támadó csapatok elöl menekülve, a kegytárgyak és más könyvek mellett ezt a kódexet is magukkal vitték Szerémségbe, a Šišatovac-kolostorba, ahol 1703 és 1711 között tartózkodtak. A veszély elmúltával visszatértek Grábócra, és itt Prokopije igumen idején újították meg 1713-ban. Hogy mi lehetett az oka annak, hogy egy másik könyvvel, a XVI. század első negyedéből származó Tetraevangéliummal (Четворојеванђеље) együtt a Medinai szerb templomba került, teljesen ismeretlen.
A XVI. század harmadik negyedéből származó Tetraevangélium (Четворојеванђеље) is egy bonyolult történettel rendelkezik. Ezt a kódexet 1677-78-ban a Novi Grad melletti Szentháromság-kolostornak adományozták, később viszont Szenttamáson bukkant fel, ahol akkoriban tűzvész volt, majd ismeretlen körülmények között Pestre került. Ott a kéziratot Kristóf György bolttulajdonos felesége, Ana vásárolta meg 1849-ben, és odaajándékozta egy Papil Perkić nevű kereskedőnek, aki később, 1865-ben, a szentendrei Pozsarevacska-templomnak adományozta. Ebben az esetben is igazoltnak látszik a latin mondás: Habent sua fata libelli, azaz a könyveknek is megvan a maguk sorsa.
Az 1690-es szerb népvándorlás során a Rača kolostor szerzetesei ‒ híres másolók és illuminátorok ‒ Magyarországon találtak menedéket. Legtöbbjük Arsenije Čarnojević (a magyar történelemben Csernovics Arzén néven is ismert) pátriárka köré gyűlt Szentendrén, amely rövid időn belül a szerbség korabeli irodalmi, szellemi, kulturális és vallási központjává vált. A másik nagy kulturális központ a Grábóci kolostor volt. Mindkét helyen megnőtt a szerb kéziratgyártás a XVII. század végén és a XVIII. század folyamán. Szentendrén, a Szent Lukács-templomban a račai másoló műhely utolsó képviselői, köztük Kiprijan Račanin szerzetes tanítványaival együtt készítették főként liturgikus tartalmú kézirataikat.
Az Országos Széchényi Könyvtárban őriznek egy vegyes tartalmú kódexet, amelynek címe: Az erények virága (Зборник разнородног састава „Цвет Врлина”). A kéziratos könyv az 1679. évből származik. Dr. Kacziba Ágnes egyetemi tanár kutatásai során megállapította, hogy a másolást végző barát nem volt más, mint Hristofor Račanin, Kiprijan Račanin tanítványa. A becses mű dr. Todoreszku Gyula és neje, Horváth Aranka hagyatékából került a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárába 1922-ben, majd hét évvel később a kézirattárba. Kiprijan Račanin könyvmásoló barát legismertebb tanítványa viszont Gavril Stefanović Venclović volt, aki a legtermékenyebb račai másolóként vált ismertté a nagy szerb vándorlás utáni időszakban. Ebben a katalógusban a XVIII. század első negyedéből származó nyolc ménea másolójaként jegyzik a nevét.
A magyar nemzeti könyvtárba hosszú időn keresztül különböző módon jutottak el szláv kéziratos könyvek, és mindegyiküknek külön története van. Ezek közül szeretnék megemlíteni néhányat: kilenc cirill betűs kéziratot 1836-ban, a híres szerb származású magyar könyv-, régiség- és műgyűjtőtől Jankovich Miklóstól (1772‒1846) vásároltak meg, aki a Magyar Tudós Társaság tiszteleti tagja és kora legértékesebb magánkönyvtárának, levéltári és régiséggyűjteményének tulajdonosa volt. Ilija Radišić 1769-ből származó Verseskönyvét (Песмарица Илије Радишића) Kun Dániel régiségkereskedőtől szerezték be 1893-ban, a XVI. század harmadik negyedében írt Misekönyv (Служабник) pedig Réti László, a Múzeum Numizmatikai Osztálya vezető kurátorának ajándékаként került az állományba 1912-ben. Végül egy újabb kori gyarapítási példa kapcsán elmerenghetünk azon, milyen viharos sorsa is lehetett ezeknek a kéziratos könyveknek. Egy 1580 körül íródott Panegürikosz (Панагирик), amely a XVIII. században a töttösi Szent Péter és Pál szerb ortodox templom tulajdonában volt, és amely a Bács közelében levő Bogyáni kolostorról is tartalmaz adatokat, 1973-ban magánszemélytől való megvásárlás révén került az OSZK állományába.
Míg az Országos Széchényi Könyvtárba a XVIII. században keletkezett magyarországi szerb kéziratok kerültek, addig a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem Könyvtárába kisebb számú, de rendkívül értékes szláv kéziratgyűjtemény, összesen hat szerb liturgikus kézirat jutott. A XIV. és a XVII. század közötti időszakból származó szerb kéziratos könyvek közül külön figyelmet érdemel az az 1360–1370 körül íródott Októberi istentiszteleti ménea (Служабни минеј за октобар), amely az Athosz-hegyi kolostorból, Hilandárból származik, mivel nagy részét annak híres írnoka, Roman jegyezte le. Ennek a kódexnek tizenkét lapját ‒ amelyeket 1958-ban egy magánszemélytől vásároltak meg ‒ a belgrádi Szerb Nemzeti Könyvtár Archeográfiai Osztályán őrzik. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Könyvtárában található két másik kódex esetében, amelyek 1881 és 1930 között kerültek az állományba a budapesti Pázmány Péter Katolikus Egyetemről, a szerzők megállapították, hogy azok eredetileg a szerbiai Kovilje kolostorhoz tartoztak. Itt azonban fontos megemlítenünk, hogy nem a Bácskában található, közismert Kovilj kolostorról van szó, hanem a Javor hegység lábánál fekvő Smiljevac faluhoz tartozó kolostor kincseiről. Ez a felismerés jelentős tudományos felfedezés, amely új megvilágításba helyezi a kéziratok eredetét. E két kézirat, a Verses prológus januárra, áprilisra, júliusra és augusztusra (Стиховни пролог за јануар – април – јул – август), amely az 1390–1400-as és 1560–70-es években keletkezett, valamint a XVI. század második feléből eredő Jeruzsálemi tüpikon (Јерусалимски типик).
Ugyancsak izgalmas sorsa volt annak a három XVI. századi kódexnek is, melyeket ma Székesfehérváron őriznek. Ezek a kéziratok különösen figyelemre méltóak, mivel dél-szerbiai eredetűek. Az egyik kódex, amely a Mürai Szent Miklós ereklyéi átvitelének szentelt liturgia (Служба преносу моштију Николаја Мирликијског) és az Első hangú oktoéchosz (Октоих првогласник), feljegyzést őriz arról, hogy első része a prizreni metropolita Mihailo idejében készült, és megemlíti Novi Pazar 1688-as kifosztását. A gazdagon díszített Székesfehérvári tetraevangélium (Стонобеоградско четворојеванђељe) miniatúráit a híres budimljei pap, Strahinja festette 1597-ben. Ez a három kézirat a szentendrei Csiprovacska templom tulajdonában volt egészen 1732 elejéig, amikor is az adonyi Szentháromság-templomnak adományozták őket. A kódexeket 1913-ban Adonyból a székesfehérvári Szent István Király Múzeumba szállították, a már nagyrészt megsemmisült adonyi emlékekből megmaradt egyéb értékekkel együtt. A könyvek vándorlása azonban itt sem ért véget. Jóval később, az 1980-as években a gyűjtemény egyik darabja átkerült a Székesfehérvári Püspöki Könyvtárba.
Egészen különleges utat járt be a XV. század végi, XVI. század eleji Böjti énektár (Посни триод), amely feltételezhetően 1966 óta а Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában található. Adatok vannak arról, hogy ezt a böjti triodiónt a XIX. században a žičai Péter és Pál Apostolok-templomnak adományozta a čačaki Gavrilo Đorđević özvegye. Egy másik, ugyanerre a kéziratos könyvre vonatkozó 1858-as feljegyzés a kolostori templom liturgikus funkciójának visszaállításáról szól a Joanikije (Nešković) püspök által végzett felújítások részeként, a harmadik, talán a legérdekesebb feljegyzés pedig egy befejezetlen költemény Žiča dicséretére.
A szerb kódexek magyarországi származási helyének és elterjedésének e futólagos áttekintése zárószakaszában említést kell tennünk egy rendkívül jelentős, a XIII. század végéről vagy a XIV. század első harmadából származó Ünnepi ménea (Празнични минеј) sorsáról. Ez a szertartáskönyv korával, tartalmával és történetével is figyelmet kelt. Az első világháború kitöréséig a belgrádi Szerb Nemzeti Könyvtár tulajdonában volt, ahová Pirotból került. A háborús események következtében, az 1915-ös evakuálás során, a régi és ritka könyvek és adománylevelek egy csoportjával együtt eltűnt. Mivel a gyűjteményhez tartozó némely kézirat sorsára fény derült, az a feltételezés vált valószínűvé, hogy a megszálló hadsereg egyik katonája vihette el. A kódex későbbi vándorlásáról nem maradtak fenn adatok, csak arról tudunk, hogy 1959 óta a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárában őrzik.
Befejező gondolatként Dušica Grbić, archeográfus, a Szerb kéziratos könyvek Magyarországon című katalógus szerkesztő bizottsága tagjának megállapítását idézzük: „A katalógus elkészítése – amely egy helyen gyűjti össze a magyarországi szerb kéziratokat – széles körű tudást, óriási erőfeszítést és lelkesedést igényelt a projektum munkatársaitól. Figyelembe kellett venni a kéziratok lelőhelyeinek és intézményeinek előzetes kutatását, az irodalom összegyűjtését, a külföldi munkaszervezést és a terepmunkát, amely időben is korlátozott volt, valamint a katalógus szerkesztését és kiadását. Ez a jelentős tudományos kiadás elengedhetetlen mű minden kutató számára, aki a szerb középkori írott örökséggel foglalkozik.”
Nyitókép: Paleográfiai album
