A Frankenstein-sorozat öt kötetből1 áll, ebből az elsőt Koontz Kevin J. Andersonnal, a másodikat Ed Gormannel együtt, a maradék hármat már egyedül írta. Gorman felénk jószerével ismeretlen amerikai író volt (2016-ban elhunyt), rengeteget publikált, főként regényeket és novellákat, szinte minden műfajban, a krimitől a westernig, és antológiaszerkesztőként is nevet szerzett az irodalmi életben. Ezért is meglepő, hogy ha angol nyelvterületen szóba hozzák, általában a Koontz-cal közösen írt regényét említik referenciaként. Az előző szerzőtárs, Kevin J. Anderson a tudományos-fantasztikumra szakosodott, a témában 140 regényt írt, amelyek közül 50 felkerült az amerikai és nemzetközi sikerlistákra, ráadásul számos sci-fi film (pl. a Csillagok háborúja, meg a Dűne előzményei) és tv-sorozat, (pl. X-akták) létrehozásában is közreműködött. Elöljáróban még csak annyit, hogy a Frankenstein-sorozatot eredetileg trilógiának szánták, aztán Dean Koontz még hozzátett két kötetet, így lett a trilógiából pentalógia. (Mondjuk, rá is ért, miután a nevéből elhagyta a Ray jelentésű „R” betűt, s így a dedikálásokkor megtakarított időt regényírásra fordíthatta.)
A Frankenstein-történet a modern horror egyik előfutára. Mary Shelley írta 18 évesen egy baráti íróversenyen2 1818-ban, Frankenstein, avagy a modern Prométheusz címen, amivel új irodalmi és filmzsánert teremtett. A magyar olvasóközönség elé csupán 1977-ben került, amikor Göncz Árpád – a későbbi államelnök – lefordította. Frankensteinről mindenki hallott, de a regényt kevesen olvasták, ezért a nevet gyakran azonosítják egy csúf, Gólem-szerű figurával, noha a regény Victor Frankenstein tudósról szól, aki halott emberek testrészeiből összerak egy új testet, amit életre kelt, hogy parancsait teljesítse, ám a teremtmény szerelmes lesz, vágya nem teljesülhet be, ezért megalkotója ellen fordul. A XIX. század elején alkotó serdülő lány ezért is emelte regénye címébe Prométheuszt, a görög titánt, aki az istenektől ellopta a tüzet az emberek számára3, és mesterségekre tanította őket – Frankenstein tehát a teremtés mesterévé kívánt válni.
Koontz és Gorman regénye ezt az őrült és hatalomvágyó tudóst hozza vissza az irodalom porondjára. Victor Frankenstein ugyanis nem halt meg, mint Shelley regényében, hanem a XX. században is él és virul, ezúttal New Orleansban készíti elő az Új Fajt, a korszerű technológiával tartályokban kitenyésztett és előre programozott ún. neoembereket. A gyilkolásra programozott lények sorra megülik a város legbefolyásosabb embereit, hogy helyükre tökéletesen engedelmes replikánsok, alakmásolatok lépjenek. Befolyásolásuk révén a megbomlott agyú tudós átvenné a hatalmat és az irányítást a város és a világ felett.
Így is lenne, ha a „ha” ott nem lenne. A közel 400 ezer lakosú városban akadnak hárman, akik megállítanák az ördögi terv megvalósítását: egy detektívnő, annak segítője-társa, ugyancsak rendőr, meg dr. Frankenstein első modern teremtménye, aki a két évszázaddal korábban létrehozott műember módjára megalkotója ellen fordul. Persze ők hárman nem lennének elég hatékonyak az események irányának megváltoztatásában. Versengés kezdődik New Orleans, sőt a Föld leigázásáért, illetve megmentéséért. A végkifejlethez nagyban hozzájárul, hogy Frankenstein ismét elbaltázta a dolgot. Teremtményei genetikai, biológiai és pszichológiai problémáktól gyötrődnek, programozásuk ellenére saját vágyaik támadnak, legfőként a szabadság iránt. A tervezett világhatalom saját súlya alatt roppan össze. A horrorok – miként a tündérmesék sem – nem kötelezően végződnek jól, ám a detektívregényekben mindig a jó oldal győzedelmeskedik. A folytatást az olvasó képzeletére bízom.
Sorozatról lévén szó, felmerül az aggály, hogy érdemes-e a második kötettel kezdeni. A válaszom: érdemes, mert a rengeteg visszautalásból rálátunk az előzményekre, amelyek alapfelállásán a második könyv nem változtat, csupán hozzátesz, hozzáfűz egy sor előre utalást, jelezvén a folytatás irányát, végül véget ér, de nem fejeződik be. Az előreutalások természetesen nem csupán a későbbi történéseket jelzik előre, hanem az olvasó kíváncsiságának felcsigázását szolgálják. Azok számára, akiknek módjukban áll a sorozat első kötetét elolvasni, a másodikban ismétlésnek tűnhetnek a visszautalások – azok is, sőt köteten belüli ismétlések is előfordulnak –, de ezt az érzést elnyomják a módszeresen adagolt új izgalmak.
Az éj városa a tudományos fantasztikum, a bizarr jellemek galériája, a detektívtörténet, és a humorral dúsított thriller ötvözete, ráadásul egy két évszázados, romantikus rémtörténet „újrahasznosítása”. Bármely műfaj kedvelőjének ajánlható olvasmány.
1 Tékozló fiú; Az éj városa. Élve és holtan; Elkárhozott lelkek; A halott város. Létezik egy Frankenstein-Nymphomania elnevezésű könyvsorozat is, ami magyar szerzők munkáit tartalmazza.
2 A versengés Lord Byron, Percy Bysshe Shelley és John William Polidori közt folyt, mégis Percy kívülálló ifjú felesége alkotott maradandót. Polidori meg Byron ötletéből megírta a Vámpír című rövid elbeszélést, amivel kulturális ikont teremtett az utókor számára.
3 Yuval Noah Harari, a Jeruzsálemi Egyetem oktatója szerint a tűz használata tette a homo sapienst, vagyis bennünket veszélyessé
