Karcsival még ellenálló korunkból ismerjük egymást, a magyarverések, a temerini fiúk idejéből, amikor meghívott szülővárosába, Magyarkanizsára egy beszélgetésre a Rákóczi Szövetség közösségébe. Ez már olyan régen volt, hogy kimondani is nehéz. Régi tehát a barátságunk, ami nem magától értetődő. Amerikában például nincsenek ilyen hosszú barátságok, talán a gyakori költözések miatt. Ez nekünk ajándék, adottság itt, Közép-Európában, amitől szebb és jobb az élet.
Személyesen modellként is érintett vagyok Karcsi művészetében, mert megalkotta az én karikatúrámat is, ami egy ideig kint volt a serháza falán a többi politikus, ismert ember karikatúrájával, és most már nálam van. Fontos, hogy ne vegyük túlzottan komolyan magunkat, tudjunk nevetni magunkon, pláne, ha politikusok vagyunk!
Karcsi generációjának alapvető élménye a délvidéki háborúk miatti létbizonytalanság: lesz-e hol lakni, biztonságos lesz-e ott lakni, ahol élek vagy ahol letelepedni szeretnék. Erre a traumára rakódik még egy háborúban szétroncsolt szerbiai társadalom – gondoljuk el, hogy mennyi fegyvert adtak le az iskolai lövöldözések után a fegyveramnesztia során Szerbiában pár hét alatt évtizedekkel a háború után! – és egy ma sem szűnő nehéz gazdasági helyzet, amely miatt nagy az elvándorlás az országból.
Trianon következményei között mindig ott lappang az is, hogy a többségi nemzetek hogyan tekintenek egy háborúban az ott élő magyarokra. Van, hogy ágyútöltelékként – vagy mint mostanában, sorstársakként. Ezekkel a sebekkel kell(ett) valahogyan együtt élniük a volt Jugoszlávia nemzeteinek. Van is egy kép ezen a kiállításon, ami ezt ábrázolja Kisebbségi sors címmel.
Erre jön Pósa Karcsi, aki ma már nem menekül a Balkánról, hanem visszajár, és szemmel láthatólag jól érzi magát a Balkánon, ami voltaképp az otthona. Lubickol a Kotori-öbölben is, és magyarként a Délvidék mellett az erdélyi Gyimes is otthonos táj a számára. Tulajdonképpen ez a hozzáállás mutatja meg, hogy milyen előny, haszon vagy kulturális lehetőség rejlik abban, ha több kultúrkör részese egy külhoni magyar. Délen vagy északon, ahol mondjuk, Prágába jártak teológiára a magyar reformátusok, és egészen kifinomult ízléssel tanulmányozták a cseh sörkultúrát. (Bácskában inkább a pálinkát.)
Pósa Károly meggyőződéses határátlépő a mai és a régebbi határokon át, három világ között cikázva. „Úgy lenne jó élni, mint a költöző madarak!” – vallja.
A külhoni magyarok nyelvileg is, és kulturálisan is kapcsot képeznek a szomszéd nemzetek felé. Vagyis pozitív megközelítését képesek látni és adni a trianoni helyzetnek, a trianoni helyzetben. Nem ismerjük jól a környező népeket, ami egy régi, de pótlandó hiányosságunk. Mert ha ismerjük már őket, akkor értjük is, és máshogy beszélünk innentől velük. Bő száz éve az volt a természetes, hogy ismertük a régiónkat, beszéltük egymás nyelvét, és bár voltak feszültségek, jól tudtuk érezni magunkat egymás tájain, egymás közelségében.
Pósa Károly festőművész, író, költő, a legnépszerűbb vajdasági blogger, népművelő, galériás stb. tehát nemcsak földrajzi és kulturális értelemben határátlépő, hanem a művészet és a közélet között, az egyes művészeti területek között is. S amilyen színes, harsány, lendületes és látványos a képzőművészete, olyan provokatívak, szókimondóak és bátrak a közéleti írásai és bejegyzései. Ugyanakkor nem felületes, hanem kimunkált, nem vagdalkozó, hanem bennfentesen tájékozott.
S a szerteágazó tehetsége mögött meghúzódik egy eltűnőfélben levő magyar értelmiségi szerepfelfogás, amely szerény és derűs, szolgálja a közösséget, mint Rákóczi szövetségese, de nagy figyelmet szentel az életét vezérlő belső hangnak. Ahogy ő maga fogalmaz:„Az álmaimon tutajozva fokozatosan haladok egy ismerős, ligetes zsombék felé, oda, ahol a természet évről évre megalkotja a tökéletességet, ahol szinkronba kerül a szellem a valósággal, hogy bizonyossággá váljék a feltámadás dicsősége!”
Kedves Karcsi, mi mást kívánhatnék neked, mint további véget nem érő tutajozást mint meggyőződéses és megszállott határátlépő!
*A szerző a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának az elnöke.
(Elhangzott: Budapest, Széphárom Galéria, 2025. július 3.)
