6. rész
Az 1912-ben Pataj Sándor szerkesztésében megjelent A Bács Bodrog Megyei Irodalmi Társaság Évkönyve című gyűjteményes kiadásban Galambos Margit Egy lány dalaiból című költeményével szerepelt, melyben így énekelte meg a maga otthoni világát, a „gőgös Jólétet”:
Nagyon vigyáznak rám. Körülölel
Becéző gonddal egész kis világ.
Széltől is óvnak, hogy olyan vagyok
Mint üvegházban sínylő vadvirág.
Nagyon vigyáznak rám. A lüktető
Élet zaja itt nálam csöndbe fúl;
S amíg lesem a tűnő perczeket,
Zokogni kezdek öntudatlanul.”
Szeretném porrá törni-zúzni
Arany kalitkám rácsait.
S elmenekülni messze-messze,
Hol legtüskésebb a csalit.
Szeretném hallani közelről
Az élet harsogó zaját,
És mámorra bekiáltani
Valami szilaj, vad danát.
Szeretném… hej, de nekem nem szabad
A gőgös Jólét fogva tarja ím,
És rabláncáról el nem engedi
Szabad világba vágyó álmaim.
Künt zsong az Élet. Új hajnal dereng.
Mit ér, mit ér, ha nem lehet enyém,
Gyönyörre gyűlnek kint a szabadok,
S vágyak tüzén itt sorvadok el én![1]
Galambos Margit gyakori szereplője volt az óbecsei irodalmi rendezvényeknek is, az Óbecse és Vidéke 1913. december 7-i számában arról írt, hogy a Népkörben Faragóné Galambos Margit részt vett Varró János Rokonlátogatás az Ezertó országában című, frissen megjelent útirajzának bemutatásán.[2] Évtizedekkel később, a Tiszavidék 1931. április 26-án arról számolt be, hogy Draskóczy Ede, Cziráky Imre, Csizofszky István és Darvas Gábor társaságában F. Galambos Margit is szerepelt a Magyar Népkör kultúrestjén, melyen Óbecse irodalmi múltjára emlékeztek, s amelyen „részletek hangzottak el Szulik József és Szászy István műveiből is”.[3] A Draskóczy Ede vezette óbecsei Magyar Népkör az 1930-as évek elején a délvidéki magyar kultúra és irodalom egyik jeles központja volt, 1931. májusában Szenteleky Kornél, Szirmay Károly, Csuka Zoltán, Kristály István, Farkas Gejza és Borsódy Lajos voltak a vendégei.[4]
Különösen hangszerelt, a belső személyes élményeknek is hangot adó líra volt Galambos Margit költészete, 1907-ben névtelen zombori méltatóját „a szabadon nem csapongható leányszív” kényszerű fegyelme ragadta magával, s ezzel elsőként emelte ki a költőnő elszánt harcát a kimondhatatlannal. Úgy vélte: költészetének lényege a költőnő küzdelme belső életének megnevezhetetlennek tűnő, hatalmas dimenzióival. A Gyűlölöm őket című vesében így írt erről a küzdelméről:
Gyűlölöm őket, azokat a bús,
Köddel teleszőtt téli éjszakákat;
Mikor az ég oly szürke, oly borús,
S a szél süvítve tördeli a fákat.
A sűrű ködben ott gunnyaszt a Gond.
S lopva jő a Bánat is nyomában.
A sűrű ködben látom, hogy osont
A fájdalom tova az éjszakában.[5]
Galambos Margit ifjú költőnőt is először a szerelem fölkavaró élménye zökkentette ki a külvilággal és a környezetével vívott harcából. A Muraszombat és Vidéke 1918. május 19-i számában megjelent Egy kis leány naplójából című költeményében már így énekelt: „Én, az erős: gyenge levék nagyon. / Amit te akarsz, csak azt akarom. / Ki hideg voltam, most úgy lángolok, / Mint kigyúlt csóva barna éjszakába.”[6] Ünnepi vers című költeményében már „robotos évünk piros pünkösdnapját” ünnepelte a megtalált szerelemben. „Te vagy az áldott – ezerszer áldott, / Ki meghódítod a világot. // Nem vérrel-karddal, bosszulóval, / Gyöngyharmatos, szép meseszóval” – énekelte a költőnő már-már tüntető fölszabadultságát.[7]
A keservesen megélt otthoni fegyelem, és a kamaszként meglelt szerelem lelkesítő élménye után a költőnő a húsvét áhítatában lelte meg lelke igazi békéjét és nyugalmát. A Tiszavidék 1928. április 8-án megjelent, négyoldalas ünnepi számában, a Húsvéti mellékletben Draskóczy Ede, Fárbás József, Pesitz János, Halász P. Lajos és a városban felettébb népszerű Lantos társaságában Galambos Margit Talizmán című versével szerepelt. Úgy tűnik a krisztusi töviskoszorú látványában meglelte lelke biztos támaszát.
Szó nem sebezhet, rossz szándék nem ronthat,
Gonoszság nálam semmibe merül.
Aki bánt, az áll tehetetlenül.
A lelkem – érje bármi szennyes hullám –
Kiemelkedik szeplőtelenül.
Csodás, szent talizmán véd és felemel.
Megtorlásra én sose gondolok.
Előttem fényes égi láng lobog.
Idők ködén át látok glóriásan
Egy töviskoszorúzott homlokot…[8]
A Fiamnak című költeménye tanúsága szerint azonban fölöttébb törékenynek bizonyult a bizonyosság élménye: „Évek lépcsőjén megrokkant a lelkem, / Hidegen állok a dolgok felett” – írta a költőnő karácsony előestéjén.[9] Évek múltán Galambos Margit a Kalangyában közölt Budapesti beszámoló című – döbbenetesen korai – számvetés-szerű írásában így fogalmazott: „Ma a válság világát éljük az élet minden vonalán, az emberiség kertjét vihar szántotta, letördelte a gyümölcsfákat, de a kultúra újakkal fogja teleültetni, tiszta, igazi erők ojtványaival, és hisszük: mielőbb megérjük a virágba borulást és a termést.”[10]
Sok-sok versbe foglalt lelki vívódás árulkodik arról, hogy Galambos Margit költőnő élete során mindvégig reménykedett a lelki béke és a szellemi fölemelkedés lehetőségének a meglelésében. A kétségbeesés pillanataiban hol a megértő emberi kapcsolatokban, hol a családi békében, hol az isteni irgalomban, a krisztusi kegyelemben kereste a támaszt, a megnyugvást. Aztán 1933 január első napjaiban olvasói döbbenetére Súlyos szerencsétlenség című híradásában azt közölte a helyi lap: „F. Galambos Margit kezében elsült a pisztoly.”[11] A történet a maga teljességében a homályban maradt. Nem sokkal ezután a Kalangya 1933. májusi számában megjelent Szemben a halállal – Narkózis előtt című, kellően fegyelmezett szabad versében Óbecse jeles versírója így búcsúzott olvasóitól és szeretteitől:
Nem marad utánam semmi zűrzavar.
Nem tartozom senkinek.
Mindig mindenkinek megadtam, ami járt.
Anyagiakban és lelkiekben.
[…]
Elég ügyesen színészkedtem.
Nem vették észre, hogy ez mind messze –
rajtam kívül áll.
És nem az én életem.
Az én életem itt – úgy elmaradt.
Sokáig vártam rá – de
mindig közbejött valami.
A dolgok fogva tartottak,
és – sose került rám a sor.
Jelszavak gyűrűztek körül – szoros hálóban vergődtem.
Munka – kötelesség – aztán – úgynevezett
polgári örömök.
Nem találtam meg tőlük az életem![12]
A kései olvasónak úgy tűnik, Galambos Margit a Kalangya 1933. júniusi számában megjelent Író és közönség című írásában a való világgal szemben érzett csalódását és kiábrándultságát fogalmazta meg, amikor vallomásszerűen így írt a maga koráról: „Valahogy nem a hites betű zászlóvivője ez a mai, rohanó tempójú gépkorszak. Azelőtt szerették az emberek elfeledni földi származásukat, s szívesen emelkedtek magasabb régiókba. Ma hiányzik ehhez az energiájuk. A válságok rettenetes, szinte fantasztikusan borzalmas korát éljük. Sötét felhők fojtogatnak, a holnap felől nincs bizonyosság. Kinek van kedve elmerülni – pihenésképpen – a finom, túlszellemiesített, analizáló vagy szebb kort ígérő irodalomban? A túlfeszített idegek, az elkínzott lélek foghatóbb, könnyebb fajsúlyú narkotikumokat keres a betű rengetegében, s ha saját indolenciája vagy lelkes vezetők nélkül elhagyta tompulni értékkritikáját, bőven kínálkozik neki alkalom a vásári áruval lelkét megmérgezni. A tiszta irodalom csillaga pedig elhalványulóban van.”[13] A költőnő úgy vélte: az értékét vesztette, fölbolydult világban az író feladata, hogy hitet tegyen az igazi irodalom mellett, s legyen lelkiismeretes vezetője a közönségének. A közönség pedig higgyen az íróinak, szeresse őket, s bízza rájuk magát. A korabeli források szerint ez volt Galambos Margit olvasóihoz intézett egyik utolsó üzenete. Az óbecsei költőnő életműve vékony kis kötetre való, ott lenne helye a délvidéki magyar irodalom kitüntetett polcán.
Szonett
Galambos Margit
Bánat borong el árva szívemen,
Valami furcsa félelem riaszt,
A bánatom már nem keres vigaszt.
Eggyé váltunk én és a félelem,
Magányos utam sivár, céltalan.
A lelkem sebborított, elhagyott.
Ó, tudom jól, hogy elítélt vagyok.
Elvesztettem célom és önmagam.
Elém döbben a felfedett titok
Hogy dermedt csend van, bárhova nyitok.
Lelkem sínylődik lázban, betegen.
Mi egykor fénylett, sötét, mint a sír.
Ami dalolt, üresen, kongva sír.
Az árnyak nőnek, s nincsen kegyelem.
(Kalangya, 1933. április, II. évfolyam, 4. szám)
Irodalom
Fárbás József: Galambos Sándor földbirtokos; Tiszavidék, 1931. július 12. 3. p.
Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz – Ezer magyar biográfia a délszláv országokból I.; Újvidék – Forum Könyvkiadó, 2002. 335. p.
Galambos Margit: Van egy régi imakönyvem; Óbecse és Vidéke, 1902. december 28. 3. p.
Galambos Margit: Mikor hideg szél fú; Óbecse és Vidéke, 1903. január 11. 5. p.
A Bács Bodrog Megyei Irodalmi Társaság Évkönyve. Szerkesztette Pataj Sándor főtitkár; Zombor – Bittermann Nándor és Fia cég könyvnyomdájából, 1912. 79 p.
A Bácsmegyei Napló Almanachja; Subotica – Minerva Rt. kiadása, 1924. 184 p.
Húsvéti melléklet (Irodalmi munkák gyűjteménye); Tiszavidék, 1928. április 8. 4–7. p.
A Mi Irodalmunk Almanachja; Novi Sad – A Reggeli Újság kiadása, 1931. 149 p.
Galambos Margit: Szemben a halállal – Narkózis előtt; Kalangya, 1933. május, 324–325. p.
Galambos Margit: Író és közönség; Kalangya, 1933. június, 429–430. p.
F. Galambos Margit; Egy lány dalaiból; In: A Bács Bodrog Megyei Irodalmi Társaság Évkönyve. Szerkesztette Pataj Sándor főtitkár; Zombor – Bittermann Nándor és Fia cég könyvnyomdájából, 1912. 32. p.
Irodalmi estély; Óbecse és Vidéke, 1913. december 14. 3. p.
[3] A Magyar Népkör kultúrestje; Tiszavidék, 1931. április 26. 2. p.
[4] A Népkör harmadik kultúrestje; Tiszavidék, 1931. május 10. 2. p.
[5] Galambos Margit: Gyűlölöm őket; Óbecse és Vidéke, 1911. december 31. 3. p.
[6] Galambos Margit: Egy kis leány naplójából; Muraszombat és Vidéke, 1918. május 19. 2. p.
[7] Galambos Margit: Ünnepi vers; Tiszavidék, 1925. május 3. 1. p.
[8] Galambos Margit: Talizmán; In: Húsvéti melléklet; Tiszavidék, 1928. április 8. 4. p.
[9] Galambos Margit: Fiamnak; Tiszavidék, 1928. december 23. 3. p.
[10] F. Galambos Margit: Budapesti beszámoló; Kalangya, 1933. február, 143. p.
[11] Súlyos szerencsétlenség; Tiszavidék, 1933. január 8. 4. p.
[12] Galambos Margit: Szemben a halállal – Narkózis előtt; Kalangya, 1933. május, 324–325. p.
[13] F. Galambos Margit: Író és közönség; Kalangya, 1933. június, 430. p.
