A szélesréti temető régi részében magasan árválkodik egy fehérmárvány sírkő. Megvan vagy százéves is. A sírhalmot kétszintes, régi fajta cementes kővel borították. Körötte a kisebb keresztek már kidőltek, kettétörtek, sírhalmukat benőtte a dudva. Ezt a síremléket s a környékét még mindig gondozza valaki. Pedig csak emlék, a sírhalom alatt nem nyugszik senki. Elesett magyar honvéd emlékére állíttatta gyászoló családja. Felirata vésett betűs, a zuzmó egy részét már betakarta:
Darvas György
Királyért és hazáért
hősi halát halt LUCNIKI
ütközetben GALICZIÁBAN
21 éves korában 1916. július 25.
Legyen csendes pihenése
az idegen földben!
Gyászolják bánatos neje, kisfia,
szülei és testvére.
A márványtábla alján apróbb betűkkel a készítő neve: Gerenday A. Pesten.
Ha valakitől érdeklődnek az elesett kilétéről, már nem kapnak felvilágosítást. Ebben az öreg temetőben kevés rendezett sír van, ide ritkán jár látogató, emlékező. A temetőben dolgozgató, napszámos sírgondozó asszonyka még sosem látott e síremlék körül senkit. Igaz, a közelében egy termetes kecskerágócserje ‒ itt csak papsipkának nevezik ‒, amely ősszel piros termésével díszíti a csendes pihenést, el is takarja az emléket. Pedig a hely mindig tiszta, és halottak napján minden évben van előtte egy csokor kiskerti őszirózsa és egy szál földbe szúrt, meggyújtott fehér gyertya. Az emlékezőt még nem látta senki. Az utóbbi években a fehér gyertya mellett egy vékonyabb, sárgásbarna is ég.
Húsvét vasárnapjának hajnalán, amíg a kakasok nem kezdenek kukorékolni, nagy forgalom van a temetőben. Ilyenkor nyitva állnak a sírok, s az elhunytak lelkei bolyonganak a sírkertben, keresik a maguk élő hozzátartozóit. Ezért siet a falu népe a temetőbe, hogy megnyugtassa elhunyt hozzátartozóinak lelkét, avagy a maga lelkiismeretét, s virágot visz, gyertyát gyújt, imádkozik a sírjuk előtt. Ezt a temetés utáni első húsvétkor feltétlenül meg kell tenni, s akkor a halott visszatér a helyére, a sírjába. Szellemjárás? Lélekvizsgálat? Családmegtartó rítus? Hiedelem a feltámadás ünnepén? Élő népszokás.
A faluban Darvas nevű család nem él, ez a vezetéknév mára már a lakosság emlékezetéből is kiesett. Az öreg temető Darvas-síremléke előtt húsvétkor nem ég gyertya. Az üres föld. Oda nem kell visszatérnie senkinek. A galíciai katonatemetőt régen felszámolták. Ott utak vezetnek, lakások épültek, emberek élnek. De minden év nagypéntekén, délután három óra tájt lágy szellőhullám süvít át az ott létesült városon, akárcsak az itthoni tájon is. Talán valahol találkoznak a szelek. A haza nem tért lelkek? De ez meddig tarthat? Ez is hét generáción át, mint az átok?
Ments meg a felejtés bűnétől, ments meg, Uram, minket!
