5. rész
Galambos Margit szomorúsága
Galambos Margit – másutt F. Galambos Margit – költőként a Trianon-nemzedék tagja volt, Ambrus Balázs, Arányi Jenő, Bencz Boldizsár, Börcsök Erzsébet, Csuka Zoltán, Cziráky Imre, Draskóczy Ede, Dudás Kálmán, Farkas Geiza, Fekete Lajos, Gergely Boriska, Kováts Antal, Kristály István, Laták István, Munk Artúr, Szenteleky Kornél, Szirmai Károly, Tamás István és mások társaságában azért küzdött, hogy a Magyarországtól elszakított Délvidéken tovább éljen a magyar irodalom. Az óbecsei költőnő első versei a XX. század elején szülővárosa Óbecse és Vidéke című lapjában jelentek meg, 1920 után pedig jeles pályatársaival együtt részese volt mindazoknak az intézményteremtő kezdeményezéseknek és folyamatoknak, amelyek az előző század utolsó évtizedeiben kilombosodó magyar irodalom hagyományait, értékeit és örökségét igyekeztek megőrizni. Verseivel és elbeszéléseivel jelen volt a Vajdasági Írás, a Kalangya lapjain, munkáival szerepelt a Bácsmegyei Napló Almanachjában (1924) és a Mi Irodalmunk Almanachjában (1931), az önálló verseskötete megjelenéséig azonban nem jutott el. Alakja sejtelmes tragédia során 1933 táján tűnt el az irodalmunkból.
Régi óbecsei zsidó család leszármazottjának, néhai Grünbaum Fülöp földbirtokosnak három fia – Sándor, Pál és Dezső – a XIX. század utolsó évtizedeiben meghatározó szerepet játszott a város történetében. Közülük Pál futotta be a legfényesebb karriert, ő alapította és felelős szerkesztőként három évtizeden át felügyelte az Ó-Becse és Vidéke című „társadalmi vegyes tartalmú hetilap”-ot, melynek első száma 1888. július hó 1-jén jelent meg ünnepi – 6 + 4 oldalas – kiadásban, Szulik József A jótékony szeretet című költeményével a címoldalán. Grünbaum Pál lapját Grósch Vilmos társszerkesztői közreműködésével indította útjára, a ma már ismeretlen Rózsa J. Dezső főmunkatársi közreműködésével. Az Óbecse és Vidéke 1904. augusztus 7-i számának harmadik oldalán megjelent Névmagyarosítás című rövid tájékoztatóban közölte: „Lapunk felelős szerkesztője nevét megmagyarosította. Erről a hivatalos lap augusztus 1-sői száma hoz értesítést a mely szerint dr. Grünbaum Pál óbecsei ügyvéd és kiskorú gyermekei […] vezeték nevüket Galambosra magyarosították. Így a mai számmal már a felelős szerkesztőnk: dr. Galambos Pál néven szerepel.”[1] Lapjában testvére – aki szintén magyarosította a nevét –, Galambos Sándor hosszú éveken át szerepelt az írásaival, volt idő, amikor ő vezette a mezőgazdasági rovatot.
Kalapis Zoltán Életrajzi kalauzában az 1862. november 30-án Óbecsén született Galambos Pálról írta: gazdag bácskai zsidó földbérlő gyermekeként 1880-ban Grünbaum Pálként került Pestre, ahol a jogi egyetemen végezte tanulmányait, és ahonnan hét év után, 1887-ben, diplomával a zsebében tért vissza szülővárosába. Hazatérése után azonnal ügyvédi irodát nyitott, egy évre rá pedig megindította a hosszú életű Óbecse és Vidéke (1888–1918) című lapot. „Képviselőként bekapcsolódott a megyei közéletbe. Közben gazdálkodott is mintegy 700 holdnyi jó bácskai földön, de már nem bérlőként, mivelhogy apja időközben maga is földbirtokos lett. A gazdálkodás is gyümölcsöző volt, akárcsak korábban a bérlet, úgyhogy a családi vagyon évről évre gyarapodott. Gazdagon is nősült, felesége hozományával újabb 250 holddal növekedett az ingatlan, mégpedig a Tisza túlsó partján, a bánáti oldalon. Később a helyi pénzintézet élére került: takarékpénztári igazgató lett. Ezáltal személyében szinte teljes mértékben összefonódott a helyi tőke, gazdaság, politika és tájékoztatás hatalma [kiemelés M. F.].”[2] A hírlap hosszú életéhez jelentős mértékben hozzájárult az is, hogy jól szerkesztett lap volt, felelős szerkesztője Fárbás József tanító, Szulik József plébános, Szászy István orvos személyében a legjobb helyi erőket gyűjtötte maga köré. Az újságot az első óbecsei nyomdában, Lévai – korábban Lőwy – Lajos 1879-ben alapított műintézetében állították elő. A 31. – már csonka – évfolyamának 1–13. száma a Nagy Háború utolsó napjaiban, 1918. január 6-a és március 31-e között négy oldalon jelent meg, az impresszuma szerint: felelős szerkesztő Dr. Galambos Pál, főmunkatárs Fárbás József, lapkiadó tulajdonos Lévai Aladár.[3] Lapjában Galambos Pál gyakran Cató néven publikált.[4] Dinasztiaalapító édesapjuktól Grünbaum Fülöp halála címmel az Ó-Becse és Vidéke 1889. december 22-i számában búcsúztak el.[5]
Galambos Sándor földbirtokosra a róla szóló írásában Fárbás József így emlékezett: mint értelmes, a korral haladó gazdász, régi birtokán mintagazdaságot és fajszőlészetet létesített. A város Tisza-parti kerülete – ahol ő is lakott, a régi Grünbaum-házban – az 1880-as évek elején községi képviselőjének választotta, tisztségét haláláig viselte. Később vármegyei képviselőnek is megválasztották, ahol „szintén értelmes, okos, mindig üdvös és találó felszólalásaival rövid időn belül elismert szónok és érdemes, megbecsült bizottsági tag lett”. Egyik meghatározó vezetője volt a vármegyei Gazdaszövetségnek, melynek keretében szintén eredményesen munkálkodott. Az irodalom berkeiben is szívesen időzött, az Óbecse és Vidéke című helyi lapnak 1888-as alapítása óta szorgalmas munkatársa volt, pályája során tárcát, kritikát, főleg azonban gazdasági cikkeket írt. Régi levelek című sorozata igen népszerű volt. „Munkás ember volt, aki mindig a közjavára dolgozott. 1916-ban halt meg Balatonfüreden, ahol súlyos bajára keresett enyhülést. Egyetlen lánya, dr. Faragóné Galambos Margit karjai között szenderült el 60 éves korában. Családja hazahozatta, és itt pihen az óbecsei temetőben.”[6] Az Óbecsei Újság 1916. február 13-i számában Galambos Sándor meghalt címmel közölte a gyászhírt: „Az elhunytban Galambos Pál testvérét gyászolja. Bánatos özvegyén kívül siratja egyetlen gyermeke, Galambos Margit, dr. Faragó Jenőné.”[7]
Kellett ez a kitérő a Grünbaum-Galambos család történetében ahhoz, hogy eljussunk Faragóné Galambos Margit személyéhez, aki írásaival a századforduló első éveiben jelentkezett – első föllelhető versei, a Van egy régi imakönyvem az Óbecse és Vidéke 1902. december 28-i és a Mikor hideg szél fú a lap 1903. január 11-i számában jelent meg[8] –, s aki két évtized múltán, a Délvidéknek a délszláv államhoz történt csatolását követően, immár kisebbségi sorsban, meghatározó alakja lett irodalmunknak, s mint ilyen, megkerülhetetlen munkatársa a Szenteleky Kornél szerkesztette Kalangyának is. Első jelentősebb költői szereplésére 1907. április 28-án, a Bács-Bodrog megyei Irodalmi Társaság Zomborban megtartott felolvasó ülésén került sor, ahol az ifjú költőnő a verseivel mutatkozott be. A Bácska elismeréssel szólt a költőnőről, amikor így fogalmazott: „Galambos Margit dalai egy szabadon nem csapongható leányszív igaz érzéseinek keresetlen, őszinte és formás kifejezésével megtalálták az utat az érző szívekhez.”[9] Az álmok honában című versét a lap tárcarovatban közölték.
Ez itt az álmok rengetegje,
Szólott a törpe, s nevetett,
Akik itt jártak, fába vésve,
Még láthatod a neveket.
Egy álomfa tiéd ezek közt,
S megláthatod a csodafát.
Jöjj velem. És a vágytól űzve
Követtem árkon, bokron át.
Ím, itt vagyunk, szólott a törpe.
– El nem felejtem sohasem –
Ott állt a fa elhervadottan,
Nem volt egyetlen lombja sem.
És nyílt az ajkam bús panaszra:
Szívem hiába álmodott,
Minden vágyam, minden reményem
Ím, réges-régen már halott.
Jobb, jobb, ha titkos jövendő
Megfejthetetlen talány marad,
S behunyt szemekkel bizakodva
Szövünk sugaras álmokat![10]
(Folytatjuk)
[1] Névmagyarosítás; Óbecse és Vidéke, 1904. augusztus 7. 3. p.
[2] Kalapis Zoltán: Galambos Pál; In: Életrajzi kalauz – Ezer magyar biográfia a délszláv országokból I.; Újvidék – Forum Könyvkiadó, 2002. 335. p.
[3] Óbecse és Vidéke; 1918. március 31. 4. p.
[4] Galambos Pál kiemelkedő vezércikkei: Cató: Vármegyei életünkről; Ó-Becse és Vidéke, 1901. november 10. 1–2. p.; Cató: Latinovits Pál (főispán); Ó-Becse és Vidéke, 1901. december 1. 1. p.; Cató: A mi pénzpiaczunk I–II. (A hitellehetőségekről); Ó-Becse és Vidéke, 1902. március 2. 1–2. p. és 1902. március 9. 1. p.; Cató: Jog, törvény és igazságtalanság (Ármentesítő társulat); Óbecse és Vidéke, 1902. december 7. 1 –2. p.; Cató: Bácska déli gyöngye (Óbecse, mint közlekedési gócpont); Óbecse és Vidéke, 1903. április 26. 1–2. p.; Cató: A szegényekért; Óbecse és Vidéke, 1904. december 11. 1–2. p.; Cató: Számoljunk! (Óbecse vagyona); Óbecse és Vidéke, 1907. szeptember 15. 1–2. p.; Cató: Pénzintézeteink egyesülése; Óbecse és Vidéke, 1908. január 5. 1–2. p.; Cató: Két nagy pénzintézetünk egyesülése; Óbecse és Vidéke, 1908. január 26. 3. p.; Cató: Kanizsától – Titelig I–II.; Óbecse és Vidéke, 1909. december 12. 1–2. p. és 1909. december 26. 2. p.; Cató: Az új főispán – Vojnits István; Óbecse és Vidéke, 1910. február 27. 3. p.; Cató: Szerb kérdés és a vak országút (Utak a vármegye nemzetiségi településeiben); Óbecse és Vidéke, 1910. július 3. 1–2. p.; Cató: Tisza István (Parlamenti beszéde a társadalmi gondokról); Óbecse és Vidéke, 1910. július 17. 1–2. p.
[5] Grünbaum Fülöp halála; Ó-Becse és Vidéke, 1889. december 22. 3. p.
[6] Fárbás József: Galambos Sándor földbirtokos; Tiszavidék, 1931. július 12. 3. p.
[7] Galambos Sándor meghalt; Óbecsei Újság, 1916. február 13. 2. p.
[8] Galambos Margit: Van egy régi imakönyvem; Óbecse és Vidéke, 1902. december 28. 3. p.; Galambos Margit: Mikor hideg szél fú; Óbecse és Vidéke, 1903. január 11. 5. p.
[9] A Bács-Bodrog megyei Irodalmi Társaság felolvasó ülése; Bácska, 1907. április 30. 2. p.
[10] Galambos Margit: Az álmok honában; Bácska, 1907. április 30. 1. p.
Nyitókép: Mák Ferenc archívuma
