2024. május 9., csütörtök
BEMUTATJUK A PETŐFI-PROGRAM ÖSZTÖNDÍJASAIT

A kölcsönös bizalom és partnerség jegyében

A Nemzetpolitikai Államtitkárság Petőfi Sándor Programjának ösztöndíjasaként Gáspár-Barra Áron teljesít kulturális szolgálatot Muzslyán, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség berkeiben, így egész Vajdaság területére is kiterjedően. A jelentős cserkészmúltú, zenész fiatalember elmondása szerint szeretett volna más, határon túli magyar közösségekkel ismerkedni, de tudása és tapasztalatai átadásának szándéka is ide vezérelte.

Milyen módon ismerkedett meg a programmal? – érdeklődöm Gáspár-Barra Árontól.

– Mindjárt indulásakor hallottam a programról. Volt nálunk otthon, Déván Petőfi-ösztöndíjas, és nagyon érdekesnek tűnt az elképzelés, hogy el lehet menni külföldre, külhoni magyarokhoz, és az ottani magyarságot segíteni. Igazából ez fogott meg a dologban, hogy el lehet menni, más közösségekkel ismerkedni, és elvinni hozzájuk a saját tapasztalataimat.

Hogyan fogadták ezt a szándékát, mi a szakterülete pontosan?

– A Vajdasági Magyar Cserkészszövetséghez kerültem, nagyon jól fogadtak, úgy érzem, vártak, örülnek annak, hogy jöttem. Egész Vajdaságot lefedve foglalkozásokat tartok, közösséget építek. Még nagyon az elején vagyok, de múltkor például a szövetség őszi közgyűlésén vettem részt, ott egy műhelymunkát tartottunk Magyar Dániel temerini vezetővel. Ezen kívül jártam Muzslyán, felnőtt érdeklődőkkel foglalkoztam. Ami az előtapasztalataimat illeti, Déván nőttem fel, majd a középiskola után Kolozsvárra mentem egyetemre. A cserkészettel már nagyon kis koromban megismerkedtem. Mindez meghatározta az életemet, azon kívül nagyon sok mindennel foglalkoztam a kezdetektől, így zenéléssel, tagja voltam a diáktanácsnak is az iskolában, továbbá próbálkoztunk amatőr színjátszással, szavalással is. Kolozsváron az egyetem zenei szakára jártam. Ott nagyrészt zenével kapcsolatos tevékenységeket végeztem. Megjegyzem, mindez itt is hasznos, hisz a megvalósuló hagyományőrző aktivitásokhoz, foglalkozásokhoz adhatok hozzá további tartalmakat – mesélte az ösztöndíjas.
 

Gáspár-Barra Áron

Gáspár-Barra Áron

Közös, elhivatott munkában a Vajdasági Magyar Cserkészszövetséggel

Közös, elhivatott munkában a Vajdasági Magyar Cserkészszövetséggel

Gáspár-Barra Áron mentora Gabona Ferenc, a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség elnöke elismerően szólt a Petőfi Sándor Programról, a mostani ösztöndíjas eddigi tevékenységéről:

– A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség mint befogadó szervezet már nem először mentorál Petőfi-ösztöndíjast. Örülünk, hogy idén is fogadhattunk egy cserkész ösztöndíjast. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondhatjuk, a Petőfi Sándor Program számukra nagy segítséget nyújtott. Nemcsak a szórványban, hanem minden településen, ahol cserkészcsapat működik, illetve ahol alakuló cserkészcsapat van. Cserkésztevékenységeken keresztül a nemzeti identitásunk megőrzését és egyes szórványtelepüléseken a megmaradást is elősegíti ez a program.

Milyen konkrét tevékenységben tudtak segíteni az eddigi Petőfi-programosok, illetve hogyan látja, mit tehet hozzá szolgálata során Gáspár-Barra Áron a Cserkészszövetség munkájához?

– Az eddigi Petőfi-programosok a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség tevékenységének szervezésében és lebonyolításában tudtak segíteni. Emellett egyes cserkészkörzetek, illetve cserkészcsapatok által szervezett programokra is meghívást kaptak az ösztöndíjasok, hogy részvételükkel segítsék a cserkészvezető szolgálatát. Kiváló emberi kapcsolatok születtek ezek a programok által.

Gáspár-Barra Áron először is a szűkebb elnökséggel ismerkedett meg. Az első találkozásunk alkalmával bemutattam neki szövetségünk felépítését és működését. Ezután a körzetvezetők is megismerték Áront az elnökségi ülésen. Azt beszéltük meg, hogy kéthetente egyeztetünk a programokkal és tevékenységekkel kapcsolatban. Áron szolgálata a Vajdasági Magyar Cserkészszövetségben abban nyilvánul meg, hogy segíti a szövetségi iroda munkáját, valamint ötleteivel és kreatív megoldásaival is hozzájárul egyes programok szervezéséhez. Az első hónapban már több aktív tevékenység és program volt, melyben Áron is részt vett. Bemutatót tartott az Emmausz Kollégiumban a fiúknak a cserkészetről, és máris voltak jelentkezők, akikkel rendszeres foglalkozást indított el. Emellett a kollégisták között rejlő zenei tehetségeket is motiválta, így egy zene- és énekcsoport is megalakult, amelynek foglalkozásait szintén rendszeressé szeretnénk tenni. Táborhelykeresésen szintén részt vett Áron egy temerini cserkészvezetővel. Az őszi közgyűlésünkön is jelen volt, ahol egy cserkészvezetővel együtt ötletes szituációs játékkal gazdagították a közgyűlés programját. Muzslyán az ’56-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve csatlakozott a helyi cserkészek szerepléséhez, amelyet a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben tartottak meg.

Áron készített egy-egy táblázatot, ahova előre beírta tervezett programjait. Már az elkövetkező hónapokra is szinte megteltek a mezők. Úgy látom, hogy aktivitásai sokban hozzájárulnak programjaink színvonalának emeléséhez, és tartalmilag is gazdagabb rendezvényeket szervezhetünk. Terveink vannak, amelyeket útközben mérlegelünk, és ha úgy ítéljük meg, hogy erőforrásaink lehetővé teszik, meg is valósítjuk azokat.

Kihívásként éli meg a mentorálás folyamatát?

– Partnerként szeretem kezelni a mentoráltaim, ezért is tartunk kéthetente egyeztetést. Fontosnak tartom azt, hogy az ösztöndíjas először is jól érezze magát nálunk, érzékelje azt, hogy befogadtuk, bizalmat érzünk iránta. A feladatokat mindig megbeszéljük, az ő meglátásait, ötleteit is nagyra értékeljük. Így a kölcsönös bizalom kialakulása után már gördülékenyen mennek a dolgok.

Milyen terveik vannak az elkövetkező (ösztöndíjas) időszakra vonatkozóan a cserkészszövetségen belül, illetve milyennek ítéli meg konkrétan a muzslyai magyar közösség jelenlegi helyzetét?

– Bízunk benne, hogy a jövőben is lesz Petőfiösztöndíjasunk. Vezetőhiányban szenvedünk, ezért nagy segítség számunkra, ha több hónapon keresztül van egy biztos kisegítőnk. Cserkészvezetőink főleg egyetemisták, illetve munkaviszonyban lévő felnőttek, akik szabadidejükben cserkésztevékenységet folytatnak. Megannyi cserkészvezető szívügyének tekinti a cserkészetet. Nagyon ügyesen kell beosztani az idejüket, hogy mindenre jusson belőle, családra, cserkészetre egyaránt.

A muzslyai magyar közösség egy nagyon aktív és a munkában kitartó közösség. Azok az emberek, akik aktívak, több szervezetben is mozognak és szolgálatot teljesítenek. Muzslyán több magyar szervezet tevékenykedik, és amikor szükség van rá, akkor összefog: együtt ünnepel, megemlékezik és imádkozik – hallottuk Gabona Ferenctől.

Gáspár-Barra Áronhoz fordulva kérdezem:

Csoportkép a Cserkészszövetségben

Csoportkép a Cserkészszövetségben

Gáspár- Barra Áron zenei foglalkozásokat is tart

Gáspár- Barra Áron zenei foglalkozásokat is tart

Milyennek látja az itteni közösségeket, mi az, amin erősíteni, változtatni kellene, illetve lehetne ezek összefüggésében?

– Leginkább a temerini cserkészközösségbe láttam bele eddig, és itt egy nagyon erős, tevékeny csapat működik. Gondolkodom még, hogy mi újat lehetne kitalálni a további tartalmak érdekében.

Foglalkozom Muzslyán az Emmausz Kollégium lakóival, és ott például zenés foglalkozást is tartok a cserkészet mellett. Elmondhatom, nagyon jól fogadták ezeket a kezdeményezéseket is.

Úgy érzem, van mozgás, és nagy öröm látni, hogy mennyi tevékenység zajlik egyébként is, de ugyanakkor érzékelem, hogy van helye további tevékenységek szervezésének, különös tekintettel a fiatalokra.

Eddig még nem sikerült megtalálni a módját, miként lehet bevonni még több fiatalt a közösségi aktivitásokba. Egyelőre az ifjúság azon részével találkoztam, akik már be vannak vonva a munkába. Nagy bennük az ambíció, és szívesen végzik a közösségépítő munkát.

Hogyan éli meg a hosszú időn át tartó távollétet, a szolgálati időt a szülőföldjétől távol?

– Nem érzem magam túlságosan messze a szülőföldtől, mert kilométerben sincs sok hazáig, egyedül a határ az, ami elválaszt… Az itteni közösség nagyon befogadó. A másik dolog pedig, hogy a feleségemmel együtt kerültünk ide ösztöndíjasként, így gyakorlatilag a családom egy része végig a közelemben van – hallottuk a Petőfi-ösztöndíjastól.

Nyitókép: Gáspár-Barra Áron a fiatalok körében, fotó: Gabona Ferenc