Kata hírlapárus volt, férje, Ádám, meg jogász. Elalvás előtt szokás szerint mindketten a tévét bámulták. Katának egy kis gondja volt a vérnyomásával. Ideges alkat volt sajnos. Most éppen egy akciófilmet néztek. De Katának az agyára ment. Pedig Ádám élvezte. Majd amikor Ádám kikapcsolta a tévét, nyugovóra tértek.
Kata egész éjjel forgolódott. Izzadt a tenyere. Úgy érezte, magas a vérnyomása… Felkelt s megivott egy pohár narancslevet. Visszafeküdt, de már nem tudott visszaaludni…
Reggelre virradóan Kata rosszkedvűen ébredt, míg Ádám tele volt energiával. Jó hangulatban ment dolgozni. Kata is indult a munkahelyére, de nem sok kedve volt…
Kata mindig hamarabb tért haza. Úgy tervezte, hogy este nem a tévé előtt ül, vagyis fekszik… Nagy könyvtáruk volt. Szétnézett. Olvasni volt kedve. Elővett egy Goethe-verseskötetet. Mikor este lett, ismét ágyba bújtak. Egy thriller volt a fő, vezető műsor a tévében… Kata elővette a könyvet. Ádám meglepődött.
– Te nem is nagyon szoktál olvasni!
– Hát épp azért teszem most azt! Elegem van ezekből a lélekromboló filmekből!
– Te tudod! – mondta a férje.
S Kata igazán jól érezte magát a könyvvel a kezében. Szerette Goethe-t. Mikor a filmnek vége lett, Kata még olvasott. Ádám pedig falnak fordult. Majd Kata is letette a könyvet, s mély álomba merült. Az egész éjszakát problémamentesen átaludta. Következő reggelre ébredve Ádámnak karikásak voltak a szemei, s mintha neuraszténiás lett volna… Kata meg friss, üde és élénk volt. Vidáman ment dolgozni.
– De jó formában vagy! – mondta neki Ádám.
– Igen, mert este én olvastam.
– Jó neked! Én olyan frusztrált vagyok!
– De azért mész dolgozni?
– Megyek – s öltözött, majd elbúcsúzott.
Kata is ment. A hírlapboltban nem várathatott magára. Mikor hazajöttek, Ádám alig állt a lábán. Kata meg nem is volt olyan fáradt. Este, mikor ágyba bújtak, Ádám be se kapcsolta a tévét. Ő is könyvet vett a kezébe… Csak nem Goethe-t, hanem Blake verseit. Együtt olvastak. Aztán egyszer csak kínjában Kata elkezdett nevetni.
– Mi az? – kérdezte Ádám.
– Jól megutáltuk a tévét.
– Igen. Az olvasás ezerszer többet ér… – mondta Ádám.
– Fárasztóak azok az akció- meg thriller filmek… – érvelt Kata.
– Igen, és ezek a Blake-versek elgondolkodtatók.
– De Goethe még jobban.
– Majd olvasom azt is…
Aztán másnap este mégis bekapcsolták a tévét. Egy romantikus filmet vetítettek. Egyikük sem olvasott most. Jól érezték magukat filmnézés közben, nosztalgikus érzések lepték el a lelküket-szívüket… Aztán egy jót szeretkeztek. De másnap este megint akciófilmet sugároztak. Kikapcsolták a tévét, s olvasni kezdtek. Most Ádám olvasta Goethe-t, Kata meg Blake-et. Majd miután befejezték az olvasást, Katának eszébe jutott valami…
– Mi lenne ha valamelyik nap elmennénk színházba?
– Nem vagyok ellene.
S még aznap este kinéztek egy előadást a színházi kínálatból. Harmadnap este elmentek. Igazán jól érezték magukat. De most, hogy Shakespeare-től látták az Othello-t, mindketten Shakespeare-kötetet vettek a kezükbe az ágyban.
– Ez a Shakespeare tényleg nagy író volt! – mondta Kata.
– Igen. Ez a Lear király csodálatos! – szakította félbe a dráma olvasását Ádám.
Majd miután letették a könyvet, nem szeretkeztek, csak csókot adtak egymásnak, s mély álomba szenderültek… Másnap vígan mentek dolgozni. De egyre kevesebbszer néztek már tévét…
Nyitókép: Pixabay
