2024. május 26., vasárnap

A sajt

Tudta, zűrös hét vár rá, hiszen tavaly is, amikor náluk „nyaralt” a neje húga a pereputtyával, szinte semmire se jutott a saját munkájával. Muszáj volt sok időt velük tölteni, ügyes-bajos dolgaikat, beszerzéseiket intézni. Egyébként a családdal nem volt különösebb gondja, mindig is jól megfért a felesége rokonságával.

Nem tévedett, bejött az elképzelése. Egyik nap neki, másik nap a feleségének kellett kísérgetnie a vendégeket, de még a gimnazista nagylányt is befogták, hogy a szomszédos városka múzeumában kalauzolja őket. Tavaly ugyan jártak már ott, de a kicsik idén is ragaszkodtak hozzá.

Hasonlóképpen elodázhatatlan, sarkalatos pontja volt a programnak a helyi sajtspecialitás beszerzése, mert abból vittek tavaly, és mindenkinek nagyon ízlett. Még a nyolcvanéves mámi, sógornőjének az anyósa is megkedvelte a nagy lyukú, fanyarkásan sós sajtkülönlegességet, mivel kevés fogával még el tudta harapdálni. Az idős hölgy idén ugyan már nem jött, mivel közben ágyhoz kötött beteg lett, de a sajtra feltétlenül számított, és – állítólag –, azt üzente, addig nem akar meghalni, amíg a kedvencéből még egyszer nem evett.

Ezen a héten azonban, mintha az egész világ összefogott volna ellenük, a piacokról eltűnt a keresett sajt. Még önszorgalomból is utánajárt, felvette a barátaival a kapcsolatot, segítenének beszerezni a sajtot a már hazafelé készülődő vendégeiknek. Azonban itt is, ott is, csak azt lehetett hallani, hiánycikk most ez a tejtermék, sok volt a külföldi, felvásárolták a teljes készletet. Már a helybelieknek sem jutott. Ekkor, a huszonnegyedik órában, mentőkötelet dobott neki a Jóisten. A gazdaboltban kezdett szokásos, reggeli bevásárló körútja során, véletlenül belebotlott egyik régi katonatársába. Nem tudtak elmenni egymás mellett szó nélkül, főként nem szomjasan, ebben a tikkasztó nyári melegben. Beültek hát sörözni a közeli kerthelyiségbe. Szó szót követett, mígnem az került terítékre, hogy kinek milyen gondja van a családjával. Ő nem panaszkodott, jól kijönnek az asszonnyal, a gyerekekkel sincs gond, csak hát a távolabbi hozzátartozók. A nej pereputtya. Még a jó viszonyban lévő rokonok közt is megesik, hogy akaratlanul is, egymás idegeire mennek, megoldhatatlan problémát okoznak a másiknak. Itt van például ez a mostani eset – mondta. Én vegyem a lelkemre, hogy otthon az öreg mámi utolsó óhaja nem teljesül, mert mi ideki, Zetelakán nem tudunk neki a kedvenc sajtjából szerezni?! Hát akkora a baj? – kérdezte a barát. Miféle csudasajtot keresel te, amit beszerezni képtelenség? Erre ő elpanaszolta, hogy kereste, kutatta, már akár le is pénzelt volna valakit, ha pult alól, vagy bármi más módon szerez neki, de semmi foganatja. Lejárhatja a lábát, a sajt eltűnt a föld felszínéről, és holnapig, a rokonok indulásáig, már bizonyára nem is kerül elő.

Azt a nagy lyukú, fanyarkásan sósat keresed ilyen nagy vehemenciával?  – kérdezte ismét a barátja. A nővéremék is csinálják, ma délután épp látogatóba ígérkeztek. Megtelefonálom, hogy hozzanak egy darabot, és rögtön át is ugrom vele hozzátok. Azt sem tudta, hogy köszönje meg. Mégsem esik csorba a becsületén, mert az asszony már azt is feltételezte, talán nem is akarja igazán megszerezni azt a sajtot… 

Nem is volt otthon, csak este mondta a felesége, hogy a barát meghozta a sajtot, és betették a hűtőbe. A sógorasszony nagyon örült neki, ő meg többször is elmondta, hogy aztán nehogy ott felejtsék a fridzsiderben, mert az már jóvátehetetlen hiba lenne. Mit is szólna odahaza az a szegény, kívánós mámi, ha nem kapná meg az ő kis sajtját!

Régen aludt olyan nyugodtan és gondtalanul, mint azon az éjszakán. Még reggel is, mielőtt elindult volna a gazdaboltba, két csók között odasúgta búcsúzkodó sógorasszonyának: a sajtot jól eltettétek, nem fog megromolni?! Nem, ne izgulj, szóltam a Józsinak, hogy tegye be a nagy táskába.

A bolt után még beugrott a henteshez, egy kis dagadóért, úgy gondolta, jó lesz vacsorára, bár a napokban, a vendégek miatt elég sok húst ettek, megevett volna már valami tésztafélét is, mondjuk sajtosat. Azt nagyon szereti. Az asszonynak is eszibe juthatott volna. Na de ebben a sajthiányos időszakban? Nem várhatja el tőle, hogy még erre is gondja legyen.

Mire hazaért, alaposan megszomjazott. Első útja a hűtőhöz vezetett. Ahogy benyúlt a tejesdobozok mögé, hogy a kedvenc sörét kivegye, meghűlt benne a vér. Ott volt a sajt. Kicsit eldugva, a tejes- és gyümölcsleves dobozok mögött, közvetlenül a sör mellett. Az asszony nem volt otthon, a papírfecnin hátrahagyott üzenet szerint próbára ment a varrónőhöz, így nem is szólhatott senkinek, hová rohan, csak kezében a sajtos zacskóval beugrott a kocsiba, és nyomta a gázt veszettül. A rokonoknak már majd kétórányi előnyük van – gondolta –, lehet, hogy csak a határ közelében éri őket utol. Akkor is, mindegy, hogy milyen fáradság árán, de utánuk viszi a sajtot. Ezen nem múlhat a dolog, amikor annyit törte magát a megszerzésével. Józsi, a figyelmeztetés ellenére, mégiscsak elfelejtette betenni a sajtot a nagy táskába.

Hajtott, mint a meszes, amikor végre az egyik benzinkútnál utolért egy magyar rendszámú piros autót. A bennülők ismerősök voltak, akik ráadásul a rokonaikat is ismerték, mivel ugyanabban a kisközségben laktak, mint a sógorasszonyék. Ők is hazafelé tartottak. Megállt mellettük, kiszállt, és szinte esengve kérte őket, vigyék magukkal a sajtot, és hazaérve adják át a sógorasszonynak. Ha tudja, valamikor majd meghálálja. Azok csak nevették, hogy milyen ijedt a képe, és nem akarták elhinni, hogy olyan fontos az a darabka sajt. De elvállalták a feladatot. Megígérték, még aznap este házhoz viszik a sürgős küldeményt.

Amikor elköszönt tőlük, újabb nagy kő esett le a szívéről. Meg is volt rendesen elégedve magával. Mégiscsak remek egy fickó ő, ha meg tudott oldani egy majdnem megoldhatatlan feladatot.

Visszafelé már nem hajtott olyan gyorsan, kora estére ért haza, farkaséhesen. Otthon az asszony azzal fogadta: jó soká elvoltál, pedig a kedvenc ételedet akartam készíteni vacsorára. Sajtos tésztát – már ha megtaláltam volna azt a darab sajtot, amit a tejes- és gyümölcsleves dobozok mögé, a sör mellé tettem ma reggel. Képzeld, megszűnt hiánycikknek lenni, ma már szinte minden üzletben kapható volt a nagy lyukú sajt. Nem hagytad te véletlenül nyitva a lakásajtót, amikor elmentél hazulról?

És abban a pillanatban a két kő, ami a nap folyamán leesett a szívéről, mintha a fejére esett volna. Hát a saját vacsoráját vitte ő lóhalálában a rokonok után? Mégiscsak rendes ember ez a Józsi, betette a mámi kedvencét a nagy szatyorba…

Nyitókép: Pixabay