(Sz. E-nek)
(Fotó: Virág István)
akkor még álruhák nélkül éltünk
s meghalni lehetett de elmúlni nem…
az emlékek hamujából olykor fölsejlik a régi
mozi a park csupasz fái közül visszapillant
az elkésett esély rándulnak az izmok
a meszesedő vérkörök a megbántott hiúság…
hagytam hogy kisatírozzon az idő
hiányos tartalomjegyzéked maradtam
rosszul idomított szemtanú
– csak nemrég a szüleid sírjánál
szúrt belém a felismerés hogy ők talán még
holtukban is álmodnak felőled
visszaléptem hát oda ahol először
kapott fényt az elgyávult emlékezet
