Kilátó

Gellér Tibor az a kolléga, akit mindig a jóindulat vezérel, aki mosolyogva tanácsolja az ifjakat, aki nagy tisztelettel viseltet az ősök iránt; alázattal nyúl az elődök eszméihez, és lelkiismerettel a munkához. Óriási szellemi tőkével rendelkezik Európa-szerte, így mindig akad a vándortarisznyában egy jó történet, egy különleges helyszínen megélt humoros, vagy humorral előadott veszélyes élethelyzet, egy kalandos család-barát történet.

A Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ a közelmúltban Az első száz év címmel online kerekasztal-beszélgetést tartott a nemzeti összetartozás évének jegyében. A tartalmas és konstruktív konferencián húsz vajdasági és anyaországi szakember vett részt, akik több oldalról közelítették meg Trianon, a külhoni területek és a kisebbségek témáit.

Már nagyon régen vártam erre a nagy napra: az utolsó két évben szinte éjjel-nappal, de tulajdonképpen az első egyetemen töltött naptól kezdve, a hat év minden pillanata tartalmazta ezt a napot. Aztán pedig, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy le fogok diplomálni, csupán idő, méghozzá nem is olyan hosszú idő kérdése, lassan elfásultam, egyszerre elkezdtek foglalkoztatni a további életemmel kapcsolatos kérdések, és szinte észre se vettem, hogy már csupán egy nap van hátra a vágyaim beteljesüléséig.

És apám félt a haláltól is.

Emlékszem, hatéves se voltam, és be akartak (és, mint az ki fog derülni, be is adtak) az iskolába.

Az öreg elővette a barna, háromajtós szekrényből a gondosan eltett egyenruhát. A nejlon zörgött, ahogy lehúzta a kabátról, s megcsapta az orrát a molyirtó szaga.