Kilátó

Az átlapozásától a kitűnő kivitelezésű, tematikus kiadvány dicséretéig nem vezetett hosszú út, mindössze két rövid előszóval, Török Istvánéval, két nyelven, és Mile Tasićéval, (aki népszerű figurája a képzőművészet terén szinte minden szabadkai otthonnak, a TV hullámhosszán találkozhatunk jómodorú és kellően vicces műsorvezetőként vele a Szabadkán működő adók egyikén).

Ha lezárul egy korszak az életünkben, vagy egyáltalán véget ér körülöttünk egy évezredek által behatárolt időszak, biztos, hogy veszteségeinkre, tévedéseinkre, majd utána terveinkre gondolunk, amelyeket – ha becsülettel összeszedjük magunkat – meg is valósítunk. Haladunk előre tűzön-vízen át, s a célunk, hogy adjunk valamit a világnak, a hozzátartozóinknak, a számunkra kedves embereknek… Mert megtapasztaltuk: adni mindig jobb, mint kapni.

– Igyekezz, mert különben elkésel a miséről! – hangzott a figyelmeztetés.

Manapság természetesnek vesszük, hogy az esti étkezésre a vacsorázik igével utalunk, mint ahogyan a reggelhez kapcsolódó étkezést a reggelizik igével fejezzük ki. Két évszázaddal ezelőtt a vacsorázik és a vacsorál igével párhuzamosan az esteliz ige is használatban volt, sőt a XIX.

A lovak reggelije versgyűjtemény, a párizsi Nagy könyv, a Papírváros negyedik kötete, drámák, kisprózák, előadások. Nincs vége a fölsorolásnak, Zalán Tibor folyamatosan jelen van irodalmi jelenünkben.

A falu angyala odahaza is a legboldogabb családi életet élte, „férjén és leánykáján a legteljesebb odaadással csüngött, s bár a házi teendők nagyon lefoglalták, mégis nekik szentelte a nap nagyobbik részét. Kishonthy csak most érezte, most tudta, hogy mily nagy boldogsághoz juttatta őt az egyszerű kerülő leánya.