A kutyák eltűntek, a gond maradt

Pitymallik. A gazda a hajnali etetésre érkezik. Az akol előtt pár lépésnyire azonban megtorpan: a földet birkatetemek borítják. Kissé odébb sebzett állatok próbálkoznak felállni, rémült anyajószágok védik kicsinyeiket. Megpróbál segíteni az életben maradt egyedeken. Telefonál.

Először állatorvost hív, aki kisvártatva meg is érkezik, és jegyzőkönyvezi az esetet. Hivatalból a második támadást is bejelenti az illetékeseknél, akik továbbra is azt állítják, hogy a településen nincsenek kóbor kutyák. A gazda felháborodik, és este az ól mellett ágyaz meg magának.

A fent ecsetelt jelenetek sajnos nem egy film kockáiról íródtak. Temerini gazdák mesélték el nekünk csaknem két hónapja, hogy éjszaka folyamán egy csapat kóbor eb garázdálkodik a település területén, és állatállományokat tizedel. Akkoriban 13 család tett bejelentést egy vagy több támadásról: a kutyák bárányokat és juhokat pusztítottak el, pónilóra és malacokra támadtak, de sok helyen megtizedelték a baromfiállományt is. Több mint száz állatot pusztítottak el: a gazdák sorban jelentették az eseteket, ám a gyakorlatban nem történt semmi.

Ekkor mesélték el a sajtónak a történteket. Ezt követően az önkormányzat kezdeményezésére 8–9 kóbor ebet befogtak a település területén, és május 11-e óta nem érkezett hivatalos bejelentés újabb kutyatámadásról a községben. A kérdések azonban továbbra is a levegőben lógnak...

Kihez fordulhatnak a lakosok, ha kóbor kutyákat észlelnek falkába vergődni? Hogyan rendelkezik a törvény a sorsukat illetően, és hogyan a megkárosult gazdák esetében? És mindez kinek a felelőssége? Ezekre próbáltunk válaszokat találni, amikor a temerini önkormányzat képviselői mellett kerestük a helyi kommunális közvállalat illetékeseit és a tárgyakban illetékes ügyvédet is kifaggattuk.

AZ ÖNKORMÁNYZAT FELELŐSSÉGET VÁLLALT

Az önkormányzat az első hírverést követően azonnal vállalta a felelősséget a történtekért. Pásztor Róbert, a községi képviselő-testület elnöke az első megkeresésünkre elmondta, hogy munkakörének ugyan nincs köze az esetekhez, de „valakinek fel kellett karolni a folyamatot, mert zömében magyar emberek voltak a károsultak".

Akkoriban elmondta: az önkormányzat kezdeményezi, hogy fölszámolják a falkát, amely addigra már nagy károkat okozott. „Egy 100–150 kilós kost is gond nélkül leterítettek, nem nehéz elképzelni, mit tennének egy 15–20 kilós gyermekkel: semmiféleképpen nem maradhatnak az utcákon" – erősítette meg Pásztor a lakosok bejelentéseinek megalapozottságát. A kárvallottakat viszont arra kérte, hogy forduljanak ügyvédhez. „Minden érintett kártérítést fog kapni: teljes egyetértés van a többségi vezetésben is arról, hogy az önkormányzat a felelős a kóbor állatok megjelenéséért, illetve az általuk okozott károkért" – nyomatékosította annak idején Pásztor. Pár nappal ezelőtt pedig azt is elmondta lapunknak, hogy az önkormányzat peren kívül is hajlandó kiegyezni a károsultakkal, amennyiben erre lesz igény.

Az érintettek jelentős része Losoncz Dávid ügyvédtől kért segítséget a kártérítés igénylését illetően. A szakember felkeresésünkre megerősítette az önkormányzat felelősségét.

– Az állatorvosi tevékenységről szóló törvény értelmében a helyi önkormányzat köteles a település területén állathigiéniai szolgálatot szervezni, amely a kóbor kutyák befogását, őrzését, valamint az állati tetemek közterületekről való elszállítását végzi. Az önkormányzatok az állathigiéniai feladatok teljesítését a kommunális közvállatokra ruházzák át, amelyek ezt a tevékenységet közvetlenül vagy közvetetten, más gazdasági társaságok által végzik – mutatott rá az érvényben levő rendelkezések által szabályozott hatáskörökre az ügyvéd. Majd hozzátette: – Az állathigiéniai tevékenység ok nélküli megszüntetése vagy szabálytalan végzése miatt létrejött károkért (pl. kóbor állatok által okozott nem vagyoni és vagyoni károk) az önkormányzatok minden esetben felelősek, akkor is, ha a tevékenység végzését kommunális vállalatra ruházták át, illetve a kártérítési felelőssége egyetemleges.

Az ügyvédnél arról is érdeklődtünk, hogy a temerinihez hasonló esetekben milyen szolgálathoz forduljanak az érintettek, illetve mely eljárást kell követniük ahhoz, hogy a felelősség a későbbiekben a gyakorlatban is érvényesüljön.

– Az állattartók kötelesek az állatok elhullását az illetékes állatorvosnak, illetve állatorvosi állomásnak jelenteni. Ez vonatkozik a kóbor kutyák okozta elhullásra is. Az állatorvos a helyszínen az állatok elhullásáról jegyzőkönyvet állít össze, és utasítást ad az illetékes szolgálatnak a tetem elszállítására, ártalmatlanítására. Annak ellenére, hogy a rendőrség nem illetékes a kár mértékének megállapításában és a megtérítésének ügyében, javasolt a rendőrség értesítése, amely az esetről rendszerint igazolást ad ki. Ez bizonyítékként használható fel a kártérítési eljárásban. A károsultak az állatkárok megtérítése iránti igénnyel az önkormányzathoz és a kommunális közvállalathoz fordulhatnak, melyek dönthetnek a kár peren kívüli megtérítéséről is. Több esetben előfordul azonban, hogy különböző okokra hivatkozva a kár peren kívüli eljárásban nem kerül megtérítésre, de olyan is történt már, ahol semmilyen válasz nem érkezett a kártérítési igényre. Ebben az esetben a károsult az illetékes bíróságon nyújthat be keresetet kártérítés iránt, a káreseménytől számított három éven belül. Az ily módon kezelt eljárásokban a kár mértékét állategészségügyi igazságügyi szakértő becsüli fel – mondta Losoncz Dávid.

Az ügyvéd csaknem tíz károsult ügyét képviseli: jelenleg a peralaphoz szükséges dokumentációt gyűjtik a kártérítési eljárás elindításához.

KÉT ÉJJEL ALATT HARMINC ÉV MUNKÁJA VESZETT ODA

A tárgyak között van a Szabó család esete is. Ahogyan arról a napilapunk hasábjain beszámoltunk, a kutyák kétszer támadták meg a háziállataikat: 15 birkát öltek meg és további 15-öt súlyosan megsebesítettek. Egy hónapig ismétlődtek a környéken a támadások, mire bárki bármit tett volna a helyzet rendezésére – mondta Szabó Gabriella, miután újra felkerestük kérdéseinkkel.

– A mi első esetünk már a harmadik jelentett támadás volt. Ez már bőven okot adhatott volna a közbelépésre, hisz nem apró állatokat öltek meg a kutyák, hanem jókora jószágokat. De nem történt semmi mindaddig, míg több helyen meg nem ismétlődtek a támadások, és szélesebb körben is el nem terjedt a híre a vérengzéseknek. A legborzasztóbb számomra az volt, hogy a kóbor ebek megsebezték, megölték a jószágot, de nem ették meg. Nem éhes kutyákról volt szó tehát. A második támadáskor láttuk is távozni őket az udvarunkból. A kihívott illetékesek pedig még egy hét után is azt próbálták nekünk sugallni, hogy biztos sakálról volt szó, és megcsalt bennünket a szemünk – utalt a kártérítést igencsak befolyásoló tényezőre Gabriella.

A sakáltámadásokat ugyanis a vadászegyesületeknél kell jelenteni, és teljesen más jogi rendelkezések vonatkoznak a vadállatok támadására, mint a háziállatként tekintett kutyák garázdálkodása esetében. Utóbbi eset ugyanis – ahogyan azt az ügyvéd is kifejtette –, jogilag az önkormányzat hatáskörébe tartozik. A családnak azonban akadnak kételyei a kár megtérítését illetően.

– Attól tartok, hogy legjobb esetben is csupán az állatok piaci értékét térítik majd meg nekünk. A tényleges kár azonban ennél jelentősen több. Az áldozatul esett állatok ugyanis nem vágásra szánt jószágok voltak, ahogyan a megsebzettek sem. Tizenöt állatot a dögszállítók vittek el tőlünk, további tizenötöt pedig annyira megsebeztek, hogy le kellett vágnunk őket. Anyaállatokról volt szó, számítottunk utódokra, amelyeket értékesítettünk volna. Az is kérdéses, hogy az életben maradt pár állatunk képes lesz-e a jövőben szaporodni: ez majd csak jövőre derül ki. Számunkra ez hatalmas kár, harminc év munkája veszett oda. Arról a traumáról pedig már nem is beszélünk, amelyet az érintettekhez hasonlóan mi is átvészeltünk. Azóta sem tudunk nyugodtan aludni, mert minden kutyaugatásra rohanunk az udvarba. Néhány kutyát ugyanis befogtak, de valójában azt sem tudjuk, hogy hányat, és hogy azok az ebek kerültek-e kézre, amelyek garázdálkodtak. Ugyanígy arról sincs információnk, hogy mi történt azokkal a kóbor állatokkal, amelyeket befogtak. Senki semmiről nem tájékoztatott bennünket. A gyakorlatban tehát továbbra is mindenki saját magára van utalva. Egyébként is kevés állatot tartanak az emberek már a vidékünkön... Akinek pedig még ilyen esetek után is van bátorsága és kedve állatot tartani, az már lehet, hogy vakmerő. Mert semmilyen szinten nincs sem biztonság, sem védelem – mondta Szabó Gabriella.

Majd hozzátette: a legborzasztóbb az, hogy a történtek után sem tesz senki semmit annak érdekében, hogy a jövőben ne ismétlődjenek meg a támadások.

A KÖZVÁLLALAT ELZÁRKÓZIK

Az ügyben felkerestük a helyi kommunális közvállalatot is. Ezúttal azonban nem ismétlődött meg az a jó együttműködés, amelyet a közelmúltban tapasztaltunk. Többszöri egyeztetést követően hivatalosan június elsején küldtük el kérdéseinket: elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogy a közvállalatnak jelenleg létezik-e saját szolgálata a kóbor állatok kezelésére, vagy leszerződött egy ilyen tevékenységet végző vállalattal.

A temerini kommunális közvállalatnak ugyanis 13 alaptevékenysége van. Hatáskörébe tartozik az ivóvíz és a távfűtés biztosítása, a szennyvízhálózat fenntartása, a szemétkezelés, a zöldterületek, a piac és a temetők rendezése, illetve az ehhez tartozó szolgáltatások megszervezése, a sportközpont és a medence fenntartása, a mezőőrszolgálat megszervezése, de járművek műszaki ellenőrzését is végzi. Az alaptevékenységek mellett időről időre többek között megbízatást kap az állattetemek, illetve a kóbor állatok kezelésére is.

Nem hivatalos információink szerint jelenleg az állattetemek elszállítását illetően az önkormányzatnak közvetlen szerződése van a verbászi Eco-vet vállalattal, a kóbor állatok begyűjtésével és kezelésével viszont a helyi kommunális közvállalatot bízta meg. Arra azonban nem derült fény, hogy a közvállalat közvetlenül vagy közvetetten végzi-e ezt a tevékenységet. Azt is szerettük volna megtudni, hogy a túlterhelt közvállalatnak van-e elegendő kapacitása a tevékenység végzésére, illetve milyen problémákkal küzdenek a szakszolgálat működtetését illetően. Ugyanakkor kíváncsiak voltunk a begyűjtött állatok sorsára is.

Kérdéseinkre azonban többszöri személyes egyeztetés és hivatalos felkérés után sem kaptunk választ. Így továbbra is megalapozottnak tűnik az állattartók aggodalma, miszerint a falkák ugyan egyelőre eltűntek az utcákról, de ez tartósan nem oldotta meg a problémát a községben.