Üzenetek önmagunkhoz

A szabadkai Pásztor Noémi napjainkban talán az egyik legismertebb és legnépszerűbb vajdasági magyar tartalomgyártó, aki néhány év alatt egészen népes követőtábort gyűjtött össze az Instagram és a TikTok felületén. Videóiban számos olyan téma megjelenik, amellyel a hozzá hasonló fiatal nők azonosulni tudnak. Legyen szó szépségről, utazásokról, mindennapi kalandokról és apró örömökről, Noémi igyekszik minél több érdekességet megmutatni az életéből a követői számára. A kezdetektől fogva kiemelt hangsúlyt kaptak nála a mentális jóllét és az önismeret kérdései, a fiatal tartalomgyártó évek óta újabb és újabb szempontjait mutatja be lelki egészségünk ápolásának, és nagy figyelmet fordít arra, hogy nőként hogyan váljunk önmagunk legjobb és legboldogabb változatává. Noémi elárulta, célja elsősorban az, hogy mások életét is szebbé tegye azokkal a gondolatokkal, stratégiákkal, amelyeket korábban saját magának dolgozott ki, és önmaga esetében is hatékonynak talált. 

A személyét övező kíváncsiság és a tartalmaira való igény akkorára nőtt az évek során, hogy nemrég lehetőséget kapott arra, hogy a virtuális közönség helyett hús-vér nézők előtt is megmutassa magát. Tavaly nyáron ugyanis rákerült a neve a XXII. Vajdasági Szabadegyetem előadógárdájának listájára. Az akkori Tükröm, tükröm… mit nem látok? című előadását akkora siker fogadta, hogy a tábor szervezői úgy döntöttek, lehetőséget adnak a vajdasági szabadegyetemisták 23. csoportjának is, hogy Pásztor Noémitől hallják azokat a gondolatokat, amelyek reményei szerint akár egy jobb élet felé is terelhetik őket. Az előadás ezúttal két fogalom köré épült: az önazonosság és a reziliencia kérdéskörének mentén hangoztak el azok az irányelvek, amelyeket pontokba gyűjtve, interaktív módon adott át a közönségnek. Noha a sokrétű gondolatok mindenki számára más üzenetet hordoztak, összekötötte azokat a tudatos hozzáállás fontosságának hangsúlyozása. Az előadó ugyanis azt vallja, ha tudatosan viselkedünk saját magunkkal, és minden gyengeségünket és erősségünket elfogadjuk, hozzá hasonlóan mi is kidolgozhatunk magunknak olyan módszereket, amelyek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy lelkileg strapabíróbbakká váljunk.
 

– A rezilienciánk mindannyiunknak olyan, mint az ujjlenyomatunk, azaz egyedi. Ezért kell, hogy ismerjük magunkat, hogy ilyen téren is élesítsük az életképességünket, hogy minél jobban tudjuk segíteni önmagunkat – hangzott el az előadáson, amelyen hozzátette, a reziliencia tulajdonképpen megakadályozhatja azt, hogy az elkerülhetetlenek mellett olyan helyzeteket is előidézzünk, ahol ténylegesen szükségünk lenne a rezilienciánkat alkotó tulajdonságainkra. 

Noha Noémire ma tudatos nőként tekinthetünk, bevallotta, hogy korábban neki is voltak nehezebb időszakai. Az előadás utáni beszélgetés során felmerült a kérdés, hogy ő maga hogyan jutott el ezekig a gondolatokig, és mi idézte elő benne azt az erőt, amelynek segítségével annak idején elindulhatott az önismeret útján, és amely esetében a rezilienciája kialakításához vezetett. 

– Amikor még fiatalabb voltam, nagyjából huszonegy éves, eléggé erősen élt bennem a kalandvágy, ezért sokszor találtam magam olyan szituációkban, amikor egyedül voltam és egyedül kellett megoldanom egészen komoly helyzeteket. Amikor még nem volt kellő önismeretem, sokszor észrevettem, hogy az élet úgy játszik rajtam, akár a zenész a gitár húrjain, és nagyon sokszor csak elszenvedője voltam a dolgoknak. Ebből egy idő után elegem lett, ezért belekapaszkodtam saját magamba, tisztáztam, hogy engem igenis életképesnek neveltek, ezért tudatosan kell viselkednem és tudatosan kell reagálnom a különféle helyzetekre, illetve azt is meg kell határoznom, hogy az emberek hogyan viselkedhetnek velem – emlékezett vissza Noémi, aki kiemelte, a reziliens ember önmagán segít, és nem vár folyamatosan külső megmentésre, majd hozzátette, különféle nehézségekkel ugyan mindenkinek szembe kell néznie, a sok akadály azonban, amelyet legyőzünk életünk során, erősebbé tesz minket. Az erősség fogalmába ugyanakkor olykor az énhatárok kijelölésének képessége is beletartozhat.
 

– A határhúzást sokszor negatívan értelmezzük, azt feltételezve, hogy az az ember, aki határokat húz, pökhendi és dirigálós. Én úgy gondolom, hogy ez nem igaz. A határhúzás igazából semmi más, mint saját magunknak tett ígéret, amelyet aztán kötelesek vagyunk betartani, hogy megmutassuk magunknak, nemcsak más emberek számíthatnak ránk, hanem mi saját magunk is. A nulladik lépés ugyanis a határhúzásban az, hogy teszünk magunknak egy ígéretet, miszerint bármit érzünk és bármi jön, illetve akárhogy is próbálnak meggyőzni az ellenkezőjéről, annak a határnak ott kell lennie, ahol kijelöltük, még akkor is, ha olykor sírnunk kell azért, hogy betartsuk a saját szabályainkat. Az ígérettételkor ugyanis tisztában kell lennünk azzal, hogy nekünk úgy lesz a legjobb, ahogyan azt akkor meghatározzuk – magyarázta a tartalomgyártó.

Ez a magunk érdekében tett eskü az életünk során nem mindig teljesül egyszerűen, hiszen ahogyan Noémi is elmondta, sokszor el kell engednünk az átmeneti érzelmeinket, amelyek ellenkező esetben akár rossz irányba is befolyásolhatják a döntéseinket. Tudatosítanunk kell magunkban azt is, hogy a pillanatnyi érzések nem formálhatnak minket hosszútávon, egy rossz nap nem egyenlő egy rossz élettel. Az előadás során Noémi mindezt azzal támasztotta alá, hogy mindannyian átéltünk már olyat, hogy az egyes problémák, amelyeket például este eget rengetőknek érzünk, másnap reggelre, kitisztult tudattal már nem is tűnnek annyira megoldhatatlanoknak. Az ilyen érzelmekre ezért úgy kell gondolni, mint a bárányfelhőkre az égen: megragadják ugyan a figyelmünket, előbb-utóbb azonban továbbhaladnak, és újak jönnek a helyükbe. 

Az előadásban sok egyéb téma mellett nagy hangsúlyt kapott két univerzális negatív élmény, az elutasítás és a szégyenérzet megfelelő kezelése is. Legtöbbünk számára talán nem világos, hogyan is lehet egy-egy ilyen kellemetlen, sőt, sokszor megalázó szituációt tudatosan és a lelki sérülések minimalizálásával kezelni, Pásztor Noéminek viszont erre a kérdésre is van válasza. Véleménye szerint ugyanis az önazonosság és az alapos önismeret ilyen helyzetekben is mentőövként tarthatja fenn lelki jóllétünket a vízfelszín felett. Elárulta, a reziliens ember visszautasítás során vagy valamilyen kevésbé előnyös tulajdonságának nyilvános lelepleződése esetén nem a környezete negatív reakciójára fókuszál, hanem megvizsgálja, mi az, amit önmagából hiányol, mi az, amit ez alapján önmagának is meg tud adni, illetve hogyan tudja ezeket a jellemzőit a gyengesége helyett akár az erősségévé tenni. 

– Mielőtt magunkat megvizsgálnánk a szégyen témakörében, nagyon fontos, hogy először a szégyen forrását is azonosítsuk. Tegyük fel a kérdést: Kinek adtam én autoritást magam fölött? Ki mondta nekem azt, hogy nekem azt a dolgot szégyellnem kell és el kell rejtenem magamban? Kérdezzük meg magunktól: Mit képzel ez az illető magáról? Az ilyen jellegű lázadás nagyon fontos – osztotta meg ezzel kapcsolatos gondolatait Noémi. 

– Tudtommal nem úgy születünk, hogy már csecsemőkorunkban elutasítjuk saját magunkat, és szégyelljük bizonyos fizikai vonásainkat és személyiségjegyeinket. Vissza kell kutatni, hogy mikor és miért kezdtük el, illetve tanultuk meg szégyellni azt a dolgot, és meg kell állapítani, hogy belőlünk csak egy van, ki fogjuk hozni magunkból a legjobbat, és ezzel együtt is elfogadjuk magunkat. Ezt egyszerűen el kell dönteni, aztán pedig önismerettel, meggyőződéssel és pozitív érzelmekkel alátámasztani. Persze, lehet azonosítani olyan dolgokat is, amelyeken változtatni szeretnék, de nem azért, mert valaki azt várja el tőlünk, hanem azért, mert mi azt akarjuk, és a változást szeretettel, odafigyeléssel, türelemmel kell véghez vinnünk – magyarázta a tartalomgyártó, akitől megtudhattuk, az sem szükséges, hogy görcsösen küzdjünk egy-egy ember vagy közösség figyelméért, ez ugyanis olyan energiákat vesz el tőlünk, amelyeket arra is fordíthatnánk, hogy nekünk való embereket vonzzunk magunkhoz, akik elfogadnak minket olyannak, amilyenek vagyunk.

A félelem szerinte természetes velejárója a tudatosságnak. Félhetünk, hogy nem sikerül magunkat elfogadni, attól is félhetünk, hogy nem találunk olyan embereket, akik ezt szintén megteszik. A reziliens ember azonban megengedi magának, hogy féljen, hiszen a bátorság nem a félelem hiánya. A jó döntések is lehetnek olykor félelmetesek, hiszen a dolgoknak, köztük a valódi önmagunk megélésének is ára van, így nem szabad, hogy a félelem elrettentsen minket a helyes úttól. Noémi szerint mindenki érzi legbelül, mi az, ami igazán boldoggá tenné őt, amivel kapcsolatban felmerült a komfortzóna kérdésköre is.

– A komfortzónáról az a véleményem, hogy az sok esetben valakinek a börtöne, és ilyenkor jobb, ha az illető ezt bevallja saját magának. Én azt hiszem, mindannyiunknak van egy belső hangja, és mindenki tudja, érzi és hallja ettől a hangtól, ha a komfortzónája már kicsi neki, és emiatt úgy érzi, össze kell húznia magát, szorong benne, változtatni akar rajta. Ugyanakkor szerintem a komfortzónánk az otthonunk is, és ha kialakítottunk magunknak egy önazonos komfortzónát, amelyben biztonságban érezzük magunkat, és amely megteremti nekünk azt a fészket, amelyből ki tudunk repülni, az nagyon jó dolog. De amikor már kinőjük, nagyon fontos, hogy kicseréljük vagy átrendezzük a bútorokat benne, esetleg átköltözzünk egy – átvitt értelemben – nagyobb házba – magyarázta. 

Ezen gondolatok hallatán persze felmerülhet a kérdés: Mi van akkor, ha még nem ismertük meg magunkat annyira, hogy ilyen nagy döntéseket hozzunk? Mi történik, ha nem tudjuk, milyen tulajdonságokat akarunk megadni önmagunknak, és mit várhatunk más emberektől és saját magunktól az önmagunkhoz fűződő viszonyunkban? Noémi ezekre a kérdésekre is megnyugtató választ adott.

– Én leginkább azt mondanám azoknak az embereknek, akik még nem fedezték fel magukat teljesen, hogy nincs semmi gond, sőt szuper helyzetben vannak, amihez gratulálok nekik, hiszen az út legelején lenni egy csodálatos ajándék. Az, hogy még nem haladtak végig ezen a fontos úton, az azt jelenti, hogy most van lehetőségük arra, hogy bárkivé váljanak, akik lenni akarnak. Úgy fogják kirakni a puzzle-t, ahogyan szeretnék. Ezért nem kell megijedni, ez nem egy kudarc, hanem egy lehetőség. Fessenek arra az üres lapra, és mindenképpen tartsák szem előtt, hogy minden egyes színnek és minden egyes ecsetvonásnak olyannak kell lennie, hogy az tényleg örömet szerezzen nekik – fogalmazott Noémi, aki természetesen továbbra sem csak előadásokat tart, gondolatait a továbbiakban is megosztja a közösségi médiában szerzett táborával. 

– Mindenképpen szeretném a követőimnek újra és újra átadni, illetve megerősíteni bennük annak fontosságát, hogy mindig fordítsanak kellő időt az önazonosságra, az önismeretre és az önreflexióra. Fogják fel úgy, mintha elmennének kávézni, csak nem a barátnőjükkel, hanem saját magukkal. Az önismeret ugyanis nagyon sokszor jóval fontosabb befektetés, mint valamilyen pénzügyi beruházás vagy a különféle földi javak gyűjtése. Ezért igyekszem minél gyakrabban más-más megközelítéssel, metaforák használatával és sok ismétléssel hangsúlyozni ennek a jelentőségét – fogalmazta meg legfontosabb célkitűzését a népszerű tartalomgyártó.