Papp Mária a magyar kultúra napja alkalmából a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Plakett elismerésében részesült 25 éves önfeláldozó közösség- és művelődésszervező munkájáért. Mária 25 évig vezette a székelykevei Szalmaszál Ifjúsági Művelődési Egyesületet, ami 1999. december 12-én alakult meg azzal a céllal, hogy a gyerekek és fiatalok is megtalálják helyüket a művelődési életben.
‒ A szüleim Pancsován kaptak munkát, ezért odaköltöztek. Ott bekapcsolódtak a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület munkájába. Egyébként székelykevei származásúak voltak. Számukra nagyon fontos volt az anyanyelvük és az identitásuk, ezért engem is magyar iskolába írattak be, mégpedig Hertelendyfalvára a Testvériség Egység Általános Iskolába, ahol akkor még nyitottak magyar tannyelvű osztályt. A pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület gyermekeként tekintek magamra, mert a szüleim abba a művelődési egyesületbe vittek el először, így arra is lehetőséget kaptam, hogy megismerjem és végigkövessem azt az áldozatos munkát, amit ott végeztek a magyar művelődési élet megőrzése érdekében. Néptáncolni a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely‒Magyar Művelődési Egyesületben kezdtem el. Amikor férjhez mentem, visszakerültem Székelykevére, bekapcsolódtam a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület munkájába, majd megalapítottuk a Szalmaszál Ifjúsági Művelődési Egyesületet – emlékezett vissza Papp.
Az 1990-es évek háborús időszakában az új egyesület reményt, vidámságot és kikapcsolódási lehetőséget biztosított az embereknek. Mária elmesélte, hogy akkoriban sokan kaptak katonai behívót, mások pedig elmenekültek előle, ezért a falura rátelepedett a búskomorság. Zűrzavaros éveket éltek meg, sokszor szembesültek nehézségekkel, de az öröm és a boldogság sem kerülte el őket. Az ifjúságból álló csapat kabaré műsorokat, vidám jeleneteket mutatott be, valamint énekeltek és néptáncoltak. Évente több alkalommal is bemutatkoztak valamilyen formában, és amikor a visszajelzésekből arra következtettek, hogy az embereknek tetszik a munkájuk, bejegyeztették az egyesületet.
‒ Amikor összeültünk, hogy kiválasszuk az egyesület nevét, Nagy Károly adta a Szalmaszál ötletét. A név arra utal, hogy egy fiatal csapat a legnehezebb időszakban megpróbált tenni a saját közösségéért, az utolsó szalmaszálba is belekapaszkodik, hogy megmaradjon a végeken, és hogy teremtsen a falunak és a közösségének. Valamennyiünknek szüksége van arra az egy szalmaszálra, arra az egy kapaszkodóra, hogy biztosítsuk a gyermekeink megmaradását és jövőjét – nyomatékosította Mária.
Az egyesület jelenleg a felnőttekkel együtt majdnem 50 tagot számlál, de Mária elmondta, hogy olyan évre is emlékszik, amikor 97-en táncoltak egyszerre a színpadon, és nem is volt ott mindenki.
Népviseletben a szalmaszálasok (Fotó: Szalmaszál Ifjúsági Művelődési Egyesület)
‒ Hálás vagyok a Žarko Zrenjanin Általános Iskola igazgatónőjének, aki az alsósok részére bevezette a népszokások elnevezésű választható tantárgyat. Itt a gyermekek – összesen 30-an – heti két órán néptáncolnak, ismerkednek a magyar néphagyományokkal és a népszokásokkal.
Az óvodába járó 20 kicsit Bogos Szőke Erika óvónő tanítja az egyszerűbb tánclépésekre. Az idén, ha minden jól alakul, elindítjuk a felnőtt néptánccsoportot is. A koreográfusunk Kosnás Árpád, aki Bonyhádról jön el alkalmanként, mert mi a bukovinai táncokat tanuljuk és járjuk, azok pedig specifikusak. A néptánccsoportokat évek óta Kiss Zoltán vezeti. Az előző években – köszönve a Csoóri Sándor Alapnak – biztosítottunk mindenkinek népviseletet. A kezdetekben előfordult az is, hogy mezítláb álltunk a színpadra, mert nem voltak csizmáink. Mi ennek ellenére is táncolni akartunk. Mindegyik fellépésünkbe beleadtuk a szívünket és a lelkünket. Most sajnos nincs saját termünk, ahol próbálhatnánk vagy bemutatkozhatnánk. Erre a célra az iskola tantermeit használjuk, valamint Vámos Elizabettánál, az egyesület új elnökénél – aki családjával falusi turizmussal foglalkozik – van egy olyan helyiség, ahol gyakorolunk és fellépünk. Azzal dolgozunk, ami van, és bízunk abban, hogy az idő mindent megold, helyrehoz – mondta a díjazott, aki arról is beszélt, hogy vannak még népdalénekeseik, és egy hagyományőrző csoportjuk, amelyben az asszonykórus énekel. Ők Bodor Anikó bukovinai népdalgyűjteményéből választanak ki alkalmanként egy-egy csokrot.
Beszélgetőpartnerünk kitért arra is, hogy korábban nagy népszerűségnek örvendett Székelykevén a modern tánc, de a végén már csak úgy engedték a gyermekeket ebbe a csoportba, ha néptáncolnak is.
Mária mesélt arról is, hogy az elmúlt években az elnökség munkájába bevonta azokat a fiatal édesanyákat is, akik gyermekeikkel együtt részt vettek az egyesület munkájában. Az elnöki stafétát tavaly márciusban adta át Vámos Elizabettának, ő pedig a háttérből támogatja és segíti a csapat munkáját.
‒ Úgy éreztem, hogy eljött az ő idejük. Ugyanazt a lelkesedést láttam rajuk, ami bennem is motoszkált, amikor megalapítottuk a Szalmaszál Ifjúsági Művelődési Egyesületet. Jött a megfelelő alkalom, és nem vártam. Nekem így jobb, mert most úgy éreztem, hogy van kinek átadni a tudást és a tapasztalatokat. Nagyon sok dél-bánáti magyar művelődési egyesületben látok elhivatott fiatalokat, akik küzdnek a magyarságuk és az egyesületük megmaradásért, akik alkalmasak lennének az egyesületek vezetésére, de az elnökök feladata az, hogy megérezzék, mikor érkezett el a megfelelő pillanat a tisztség átadására. Ha a fiatalokra hirtelen zuhan rá az egész, akkor nehezebben állnak rá az új feladatkörre. Mi állandóan tartjuk egymással a kapcsolatot, sokat beszélgetünk, és mindig megpróbálunk valami új ötlettel előrukkolni. Az elmúlt hetekben először tartottunk a gyermekeknek kolbásztöltő fesztivált. A kicsikből öt csapatot alakítottunk ki, és olyan elszántan gyúrták és töltötték a kolbászt, hogy azt öröm volt nézni. A rendezvény ötletét a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségétől kaptuk. Tekintettel a sikerességére, hagyományt szeretnénk belőle teremteni – újságolta Mária, majd gyorsan hozzátette, hogy a farsangi rendezvényük már több mint 20 éves. Elmondta, hogy a gyermekek ilyenkor beöltöznek, felvonulnak, ők pedig díjazzák a legkreatívabb jelmezeket. Megtudtuk, hogy a székelykeveiek fontos rendezvénye még a Szent István-napját megelőző Nyári esték nevű programsorozat, ami több napos, és a helyiek mellett vendégfellépők is gazdagítják a repertoárt. Papp Mária megemlítette még A Magyar Konyha Napja nevű rendezvényt is, amit korábban a főzés mellett művelődési tartalmakkal kiegészítettek. Mindemellett aktív résztvevői a Gyöngyösbokrétának és a Durindónak, a Dél-bánáti Művelődési Egyesületek Szemléjének és a Dél-bánáti Betlehemes Találkozónak is. Kiderült, hogy a Disznyóvágás című produkciót az egyesület tavaly negyedszer vitte a színpadra. Szofrán Tamás, a darab írója helybéli, és most ezzel tájolnak a környéken, Erdélyben és Magyarországon. Hozzátette, hogy bekapcsolódtak A Szakkör programba is, amit Vámos Elizabetta vezet, és amelyen elsajátítják a makramézás és a natúr kozmetikumok készítésének alapjait. Papp elmondta, hogy sokat köszönhet Szatmári Mihálynak is, aki az egyesület fennállása óta a jobbkeze, aki megírja a pályázatokat, felel a hangosításért. Mária örül annak is, hogy a fiatalok lelkesek és megszólíthatók.
‒ Az óvodásoktól az általános iskola 8. osztályáig mindenki vállal valamilyen feladatot az egyesületben. Amikor a gyerekek elmennek középiskolába, akkor a legtöbben Nagybecskereket, Szabadkát vagy Zentát választják, és onnan már ritkábban járnak haza. Ilyenkor kialakul egy hézag, amit a csoportok átalakításával küszöbölünk ki. Székelykevén néhány évvel ezelőtt alakult meg a Tinet Ifjúsági Szervezet, ami felkarolja ezt a korosztályt, így már érezzük a változást a levegőben. A legkisebb lányom 19 éves, ő az egyik alapító tagja ennek az ifjúsági szervezetnek, és részt vesz a Szalmaszál munkájában is, népdalénekes. A fiam néptáncol. A legidősebb lányom 31 éves, neki már megszületett a gyermeke is, akit minden alkalommal elvisz a próbákra. A gyermekeim látták az én példámat, és követik azt. A csapatunk tagjai a gyermekeiket úgy nevelték, hogy itt maradjanak. Van tehát remény, mert ha a gyermekeink el is mennek egy időre, amikor hazajönnek, számíthatunk rájuk. A szülői példa sokat számít. Az a mag, amit a szülő ültet el a gyermekébe, valahol, valamikor biztos termést hoz – fogalmazott Papp.
Székelykeve a lakosságát tekintve az elmúlt 10 évben nagyon megfogyatkozott. Mária elmondta, hogy hosszú éveken át az ő településükön élt a legtöbb gyermek, és mindig több néptánccsoporttal is büszkélkedtek. Hozzátette, sokszor érdeklődve figyelte azt, hogy Sándoregyháza vagy Hertelendyfalva egy-egy produkcióra mindenkit a színpadra állít, és olyan előadásokkal mutatkoznak be, amelyekben mindenkinek jut szerep.
‒ Abból kell alkotni és teremteni valamit, ami van. Néhány évig mi is lapultunk, mindenkit a színpadra állítottunk, de most minden beindult. Reméljük, hogy az iskola tanítónői kitartanak, és amikor ötödikben átvesszük a diákokat, akkor egy jó alappal indulhatunk. Az idén ismét mi szeretnénk a házigazdái lenni a Dél-bánáti Népművészeti Gyermektábornak, mert adottak a feltételek. Az éves programjainkat író-olvasó találkozókkal, könyvbemutatókkal, zenés estekkel bővítenénk. Az ötletek év közben is jönnek. Nagyon büszke vagyok a csapatomra, akikkel eddig együttműködtem, a gyermekeimre, akik felnéztek rám, és nagyon szeretik a népművészeteket, de magamra is, hogy ilyen sokáig kitartottam. Székelykevének nagyon fontos az egyesület megmaradása, mivel tapasztaljuk, hogy ahol megszűnt a kultúrélet, ott a magyar szó is eltűnt. A tüzet az utolsó pillanatig rakni kell, és ott kell állni mellette, mert a kultúregyesület egy tűz, amelynek a melegéből mindenki kap. Ha kialszik, a falu elveszik. Dél-Bánátban a művelődési egyesületek a magyar közösség megmaradásának oszlopai – hangsúlyozta Mária, aki beszélt az elismerés kapcsán megfogalmazódott érzéseiről is.
‒ Nagy megtiszteltetésként éltem meg azt, hogy én is átvehetem az elismerést. Időközben kiderült, hogy a falu közösségként jelölt engem. Valamennyi helyi civil szervezet, az iskola írt egy-egy felterjesztést, sőt a hertelendyfalvaiak is. Jólesett az emberek szeretete. Az egyesületben nagyon jó csapat alakult ki, ami pedig a vezetőséget illeti, annyira jó a kommunikáció közöttünk, hogy ha egymásra nézünk, már tudjuk, mit gondol vagy szeretne a másik. Egyedül nem bírtam volna mindezt. A barátaim, a családom és az egyesület vezetősége végigkísérte a munkám.
Az elmúlt időszakban szerettem volna a háttérbe vonulni, kicsit törődni a családommal és magammal, mert az életem eddig rohanással és szaladgálással telt. A hivatásomként tekintettem az egyesületben elvégzett munkámra. Az évek alatt rengeteg kritika ért, sokszor megjegyezték, hogy soha senki nem fogja nekem ezt megköszönni, de hálát adok a Jóistennek azért, hogy beért a munkám gyümölcse, és hogy a kritikusaimnak nem lett igazuk. Most mindenki arra kíváncsi, hogy mi lesz a következő lépésem. Az elismerés épp a legjobb pillanatban jött, amikor a legnagyobb szükségem volt egy visszaigazolásra a munkám kapcsán. Az elmúlt években belekóstoltam mindegyik szakcsoport munkájába, rendeztem, néptáncot tanítottam, ezt szerettem a legjobban. Néha úgy éreztem magam, mintha öt labdával zsonglőrködnék. Most már nem bírnám azt a tempót, ezért vissza kell vennem belőle. Valószínűleg egy dologra összpontosítok majd. Gyermekemként tekintek az egyesületre, nélküle elképzelhetetlen az életem – zárta gondolatait Papp Mária.
Nyitókép: Papp Mária (Fotó: Gergely Árpád)
