Temerin egykori édenkertjének nyomában

Kevés olyan település létezik az országban, amely olyan természeti kinccsel rendelkezik, mint az Alföld déli részén megbújó Temerin. A központ közelében található az a zöld oázis, amit a helyiek Kastélykertként vagy Kastélyparkként ismernek, és ami valójában több mint kétszáz éve a település, valamint a mellette található műemlékvédelem alatt álló Szécsen-kastély szerves részét képezi. A mintegy három holdnyi zöld örökség ugyanakkor természetvédelmi terület is, ezért a közelmúltban több kísérletet is tettek eredeti szerkezetének és kinézetének rekonstruálására. Az utóbbi időszakban gyakrabban teszek sétát a Kastélyparkban, és a jelenlegi állapotát látva azt mondhatom, hogy a rekonstruálására irányuló törekvések eddig kudarcba fulladtak. Elszomorító látványt nyújt a tavacska, amely napjainkra már elposványosodott és átfogó felújításra szorul. A vadkacsák azonban még vidáman úszkálnak a vizében, megörvendeztetve az arra járókat, különösen a gyerekeket. A park belsejébe érve a mintegy tíz évvel ezelőtt kialakított sportpálya gazzal benőtt romjai láthatóak, a mintegy negyvenéves, rendkívül feltöredezett betonjárda pedig tovább rontja a parkban való tartózkodás örömét.

Fájó a Kastélyparkot ilyen áldatlan állapotban látni, a múlt századi képeket nézegetve pedig az ember nosztalgiával próbálja elképzelni, milyen is lehetett egykoron a település ezen édenkertje.

A KEZDETEKTŐL A FELVIRÁGZÁSIG

Feltételezhetően a park egyidős a Szécsen-kastéllyal, amely 1804 és 1806 között épült, valószínűleg Kiss József mérnök tervei alapján. Sajnos rendkívül kevés írott forrás maradt fenn a park történetéről, az első 1832-ből származik, amely leírás a Tudományos Gyűjtemények folyóirat 16. évfolyamának 5. számában jelent meg, Mindszenthy Antal: Egy fordulás az Alföldön című útleírásában, a Temerint leíró részben: „...A' mező város napkeleti részén épült az uraság emeletes szép Kastélja, melly után derék kert van, 's körülötte némelly gazdaságbeli épületek.”

Az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc idején, amikor 1848. augusztus 30-ára virradóra a Đorđe Stratimirović által vezetett szerb csapatok meglepetésszerű támadása következtében Temerin és a szomszédos Járek porrá égett, lakossága pedig földönfutóvá vált, a Kastélypark is megsemmisült. Ezzel kapcsolatban Grosschmid Gábor, nyugalmazott királyi törvényszéki bíró, valamint a Bács-Bodrog Vármegyei Történelmi Társulat titkára egyik cikkében, ami a Zomborban megjelenő Bácska 1889. április 19-i számában látott napvilágot, azt írja, hogy a temerini park valójában angolkert volt, és megerősíti, hogy a település ezen zöld oázisa valóban megsemmisült a szabadságharc idején: „Bács vármegye díszkertészete sokkal újabb, hogysem más, mint az angol ízlést követhette volna. Nagyobb angol ízlésű parkok vannak Madaras, Katymár, Almás, Temerin, Topolya és Futtakon, de az utolsó hármat 1848. évben a szerbek elpusztították és azok csak részben állíttattak helyre.” (Grosschmid Gábor: A zombori park, Bácska, 1889. április 19.).

Megbízhatóbb adataink majd csak az 1870-es évektől maradtak fenn, amikor Temerin és Járek birtokát a Szécsenektől megvásárolta (egész pontosan 1874-ben) Fernbach Antal dúsgazdag apatini gabonakereskedő. A Kastélypark felvirágozása csak ezután kezdődött meg igazán, habár korabeli források hiányában nem tudjuk megfelelő mértékben felvázolni az oázis pontos kialakítását, szerkezetét. A korabeli sajtóban azonban találhatunk érdekes szemelvényeket a 19. század utolsó évtizedeinek hangulatáról, amelyek a Kastélyparkban történtek. Ezek szerint júniálisnak nevezett ünnepséget is tartottak a fák hűsében, amelynek résztvevői természetesen csak az úri hölgyek lehettek. A Bácska 1886. június 18-i számában a következőket olvashatjuk: „Temerinből írják: A helybeli fiatalság f. hó 8-án, az uradalom kis erdejében rögtönözve jól sikerült juniálist rendezett, s éppen szükebb körű volta miatt igen fesztelenül folyt le. A hölgykoszorút számosan díszítették, kik közül: Elme Istvánné, Gász Antalné, Elme Gizella, Gász Mariska, Weninger Gizella, Elme Aranka urhölgyeket jegyezhettük fel. A mulatság vigan folyt le, a szivlelkesitő csárdás még éjfélkor is javában tartott. Juniálisunk sikeres voltának főérdeme Gász Antal uradalmi tiszttartó urnak tulajdonítható, kinek különösen a tánctér ízléses helyreállítása iránt mondhatunk köszönetet.”

Az 1880-as évek azonban tragédiák egész sorát hozta el a Fernbach család számára, hiszen Antal fia, Bálint mindössze 24 évesen öngyilkosságot követett el, amihez nagy valószínűséggel az is hozzájárult, hogy két évvel korábban szintén tragikus körülmények között vesztette el a feleségét. A családi tragédiák sora ezzel azonban nem ért véget, hiszen Fernbach Antal 1891-ben hunyt el a budapesti Lipótmezei elmegyógyintézetben, ahová azután került, hogy két évvel korábban a temerini kastély falai között agyonlőtte a feleségét. A tragédiákat követően a fia, Lajos vette át az uradalom irányítását és nagy valószínűséggel ő volt az, aki 1893 körül a Kastélypark gondozásával bízta meg a Malá Turná-i (ma Csehország) származású Szladek Vince kertészt (Václav Sládek), aki Zomborból költözött át a feleségével, Weigandt Annával. A park Szladek Vince szakértésének köszönhetően lett igazán felvirágoztatva és vált díszparkká, egy valóságos arborétummá. A vegetációs időszak folyamán az egész kert területét színpompás virágok borították, amelyek ízlésesen voltak elhelyezve, bizonyítva a főkertész szakértelmét. A későbbi idők során név szerint a helybéli Kelemen Mihály gondozta a Kastélyparkot, majd az 1950-es években Törteli Miklós vette át a helyét, aki tizenegy és fél éven át dolgozott itt virág- és parkkertészként.

A KASTÉLYPARK FÉNYKORA

Az egykoron a kastéllyal és a hozzá tartozó gazdasági épületekkel együtt mintegy 20 hektárnyi területre kiterjedő Kastélypark a 19. és a 20. század fordulóján élte fénykorát. A területet több méter mély és egy méter magas téglamellvéddel és szintén téglával kirakott sánc vette körül, amely feudális jelleget kölcsönzött a kastélynak és egykoron valós védelmi szerepet töltött be. A későbbi időszakban Fernbach Anna úrnő jóvoltából vasárnaponként az egyszerű polgárok is sétát tehettek a település édenkertjében, persze szigorú felügyelet mellett.

Matuska Márton újságíró egyik, 1989-ben keletkezett írásában részletekbe menően írta le a park egykori kinézetét. Az általa leírtak szerint a sáncban egy fügefa állt, amely nemcsak díszként szolgált, hanem termett is.

„A fát úgy sikerült megvédeni telente a kifagyástól, hogy a kastély kertjének ápolói őszi lombhulláskor annyi falevelet gereblyéztek össze, hogy betakarhatták vele. Tavasszal a levelet a komposztosítóba dobták: olyasféle szemét, amit nem hasznositottak, itt szinte nem is volt; a rendszeresen nyírt es nyesett fák gallyával fűtötték az üvegházat.” („...az uraság emeletes szép Kastélya” Volt egyszer egy kastélykert Temerinben (4.), Temerini Újság 2000. március 16.).

A kastélyépület egy-egy oldalán két kétszárnyú, mintegy három méternél is magasabb, kettős élű pallos csúcsdísszel ékesített, öntöttvasból készült kapu állt.

Ezeknek is megvan a maga története: „Egyiknek a megcsonkult eredeti szárnya még a helyén látható. Puszta lelkesedésből állította a helyére a kastély épületében nyitott egykori ipariskola muhelyének néhany múlttisztelő tanára. Az apatini sörgyár teherautója farolt neki a műkincs értékóű egyik szárnynak, amikor a kertben nyitott ordenare vendéglőbe szállította a sört; s a kapuszarny darabokra tört. A tanárok az egyik, meg viszonylag ép szárnyat szinte teljesen helyreállították, az összetörtet pedig idomvas elemekből készitett másolattal pótolták.” (Temerini Újság 2000. március 16.).

A vaskapun belépve egykoron két, egyenként több mázsa súlyú, egymással szembe álló ágyúpárt pillanthatott meg az arra járó. A díszágyúkat a Fernbach családba beházasodó Matkovits Béla újvidéki főispán állíttatta fel a parkban, az azonban nem egyértelmű, hogyan is kerültek oda. Kovách Ágoston Temerin község története című tanulmányában a következőket jegyezte fel: „1910-ben Matkovich volt noviszádi főispán, ki a Fernbach családba nősült, a tilalmas nevű halmos réten ásatásokat végzett s rengeteg csontvázat, kardot, lándzsát s két másfél méter hosszú, 12 cm átmérőjű ágyúcsövet is kiásott, amely még ma is látható a Fernbach féle emeletes kastély parkjában”. (Reggeli Ujság 1934. február 25.).

A korabeli újságcikkekből tudjuk, hogy a területen valóban végeztek ásatásokat a jelzett időszakban, azonban ágyúk megtalálásáról nem szóltak ezek a hírek. Radovan Bunardžić archeológus azonban lapunk 1988. szeptember 7-i számában azt nyilatkozta, hogy a két ágyút Matkovits valójában egy svájci cégtől rendelte meg, kizárólag a Kastélypark díszéül. A szakértő szerint a cégjel meg is található az ágyúkon.

„E mellett szól az a tény, hogy egyszerű vasból vannak öntve, hogy a csövük nincsen végig kifúrva, hogy a gyújtáshoz szolgáló lyuk is csak afféle dísz, nem ér össze a cső furatával.” (Magyar Szó, 1988. szeptember 7.).

Akárhogy is legyen, az tény, hogy az ágyúkat az 1960-as években elszállították a Péterváradi várba és napjainkban is az Újvidéki Városi Múzeum bejáratát díszítik.

Az ágyúkon túl, a virágágyások között és díszes alapzatokon, két hatalmas Zsolnay váza kapott helyet, zöld és kobaltkék zománccal díszítve, amelyek – a rajtuk látható feliratok szerint – 1936-ban készültek Pécsett. A műtárgyakat a rajtuk megcsodálható domborműves ábra tette igazán különlegessé, amelyen lenge tüllruhában futó lányok, valamint az őket üldöző, felszerszámozott faun látható. Az egyik váza még napjainkban is megtalálható az Első Helyi Közösség Helytörténeti Gyűjteményének helyiségében, köszönhetően Morvai Lászlónak, aki 1968 kora tavaszán elcsente a kertészlak verandáján rossz állapotban lévő, értékes tárgyat. A váza az aljától kezdve teljes hosszában meg volt repedve, ez a sérülés a mai napig is látható. Szerencsére Morvai László a váza helyreállítása mellett döntött, és napjainkban is jól megfigyelhetőek az elvégzett javítások, melyek nélkül vajmi kevés eséllyel tudhatnánk birtokunkban ezt a rendkívüli értékkel bíró műkincset. Egyébként a váza megmentőjét 1972-ben háromhavi szabadságvesztésre ítélték, egy évi felfüggesztéssel, értékes műkincs előre megfontolt szándékkal való eltulajdonítása miatt.

A vázák a művészi kialakítású szökőkút közelében álltak, amelyben teknősbékák úszkáltak. Tovább haladva egy szaletlit pillanthattunk meg, amely még napjainkban is látható – igaz, már csak árnyéka egykori önmagának. Ezen a helyen az uraság óhajára létrehozott Tízesbanda tagjai muzsikáltak, azonban a tavacska mellett található úgynevezett Szamárhegyen is volt egy ilyen szaletli, amely szintén mulatságos történéseknek szolgált helyszínül. A már korábban említett Fernbach Lajos egy mulatság alkalmával belökte a zenészeket a közeli tavacskába.

A virágágyásokat szőnyegágynak nevezett pázsit vette körül, amit csillagszerűen elágazó utak hálóztak be. „Az egész virágoskert rundókra volt beosztva, a rundók, afféle körök alkották a virágágyások alapformáját. A bogárhátúra formált utak szélét hetente ásóval kellett nyesegetni, hogy egyenes peremük legyen. A lemetszett földet es növényhulladékot ugyancsak hetente össze kellett söpörni. A nyesés a kertészek dolga volt, a söprés pedig a melléje rendelt lányoké.” (Volt egyszer egy kastélykert Temerinben (5.), Temerini Újság 2000. március 16.).

A díszkert a bara felé vezető lejtőig terjedt, ahol vízvezetékcsövek könnyítették a kertész munkáját, innen már parkerdő vette át a dominanciát. A tavacska felé vezető utak mentén bukszusbokrok, annak partját pedig hatalmas dézsákban fukszia és leánder díszítette. Ennek közelében, az utak mellett női alakokat formáló gipszszobrok kaptak helyet. A kastélyépület falát repkény borította be, az üvegveranda előtti téren angolpázsit tette szebbé a teret, amely a pihenés mellett a fogadások helyszínéül is szolgálhatott.

A HANYATLÁS ÚTJÁN

Az első világháború végeztével problémát jelentett a mindenkori kertész, a segítőszemélyzet és ezáltal a díszkert gondozása is, mivel a több ezer holdas birtok az impériumváltást követően végrehajtott földreform miatt mindössze ötszázra zsugorodott. Így a bérezést a konyhakert jövedelméből kellett megoldani. A fenyveserdőt a második világháború alatt jelentősen megritkították, hiszen repülőgépeket rejtettek el benne, a Kastélyparkból pedig a későbbi évtizedek során több területrészt is lekanyarítottak. Előbb egy kaszárnya építésére vettek el a területéből, amelyet később lebontottak, a helyén pedig a Petar Kočić Általános Iskola épült fel, amelyhez újabb darabokat szabtak le a területéből. Ezt követően az egészségház, majd a sportcsarnok és a fürdő kiépítése miatt tovább zsugorodott az egykoron szebb napokat is megélt Kastélypark.

A jelek szerint a település zöld oázisának megújulása a küszöbön áll, hiszen a park első, utca felőli részét a Baranyi művészházaspár szoborhagyatékával színesítik majd, ugyanakkor a teljes terület is új köntösbe öltözik, mindez a Közös értékeink – Kulturális együttműködés a modern és kortárs művészet és kultúra népszerűsítéséért elnevezésű IPA-pályázat keretein belül valósul meg.

Az említett tervek reménykeltőek, hiszen a Kastélypark megújulásával nemcsak zöldterületet kap vissza Temerin, hanem múltjának egy darabját is.