Szolgálat és felelősség

A magyarcsernyei Kocsis József szó szerint beleszületett a zenébe. A nagyapja csaknem ötven évig szolgált kántorként a helybéli Szent Ágota szűz és vértanú római katolikus plébániatemplomban, éppen ezért ő is egyfajta természetes közegként tekintett az egyházi zene világára. Az orgonával már fiatalon összeismerkedett, köszönhetően a nagyapjának, aki már egészen pici gyermekként felvitte a kórusba. A fiatal, harmincéves kántor elmondta, hogy már az első alkalom is mély nyomokat hagyott benne: lenyűgözte a hangszer hangjának az ereje és a mélysége, amire egy egész zenekarként tekintett.

‒ Ebben nőttem fel: orgonaszó, ének és liturgia vett körül már egészen fiatalon. Hatodik osztályosan már nagyobb fennakadás nélkül kísértem végig a vasárnapi és az ünnepnapi szentmiséket az orgonával és az énekkel. Édesapám is zenész, több hangszeren játszik, köztük szaxofonon, klarinéton és basszusgitáron. A családban a zene az életünk része volt. Ez a háttér alapozta meg bennem azt a szemléletet, hogy a zene nemcsak egy előadás, hanem szolgálat és felelősség is. A magyarcsernyei orgonához különösen erős emlékek kötnek, hiszen megszólaltatni egy ilyen régi, patinás hangszert egyszerre felelősség és kiváltság. Az első alkalomtól kezdve minden alkalommal tisztelettel ülök le elé – magyarázta Kocsis József.
 

MAGYARCSERNYE BETELEPÍTÉSE

Magyarcsernye közigazgatásilag 1920-ig Magyarország területéhez tartozott. A terület, amelyen a falu ma fekszik, a törökök kiűzése után, 1718 és 1778 között a Temesi bánság részét képezte. A falu a vármegyerendszer visszaállítása után egészen Magyarország felbomlásáig Torontál vármegyéhez tartozott. A fennmaradt katonai térképek tanúsága szerint a település a XVIII. század végén és a XIX. század elején a Becskereki járáshoz, majd egy 1873-as helységnévtár szerint a Törökbecsei járáshoz tartozott. Egy későbbi katonai térkép Torontáltorda hatáskörében helyezte el Magyarcsernyét. Habár a falu alakulása óta a most Romániához tartozó Zsombolyához köthető, közigazgatásilag csak a XIX. század második felében került oda. Ma körzetileg Magyarcsernye Nagybecskerekhez tartozik.

A XIX. és a XX. század fordulóján a bánáti nagybirtokok között az egyik legnagyobb uradalom a Csekonics család zsombolyai uradalma volt. A család 1790 végén vette bérbe a Zsombolyától egészen Csősztelekig húzódó földterületeket, majd meg is vásárolta azokat. A Csekonicsok az uradalom fénykorában több mint negyvenötezer kataszteri hold termőföldön gazdálkodtak, korszerű gazdálkodási rendszerük pedig Nyugat-Európa számára is példaként szolgált.

A vidéket – a fennmaradt feljegyzések szerint – Csekonics József tábornok kezdte el betelepíteni úgy, hogy 1792-től Csanád és Csongrád megyéből hozott erre a pusztás területre kertészeket, akik az akkori mocsaras vidéken, Csősztelektől és Ittabétől kezdve egészen Magyarcsernyéig, szétszórtan építették fel házaikat. A telepesek azzal a feladattal érkeztek a régióba, hogy állattenyésztéssel foglalkozzanak, és hogy tegyék művelhetővé az itt található nádas, zsombékos fekete földeket. Egy másik forrás szerint Csekonics József csak 1798-ban kezdte el a környék betelepítését, az első telepesek pedig a mai Tito marsall utca északi, partosabb részén telepedtek le. Mivel a falu egyórányi járásra helyezkedett el a szomszédos Szerbcsernyétől, a területet felváltva hívták Buzitovának és Magyarcsernyének.

A falu fejlődésének igazi kezdete 1824-re tehető, amikor is Csekonics József tábornok halála után fia, Csekonics János lett Zsombolya és a térség földesura, aki arra törekedett, hogy ebből a pusztából rendes falut alakítson ki, ezért 1828-ban Csősztelekről újabb magyar telepeseket hívott Buzitovára. Még abban az évben felépítették a falu első iskoláját, amely imaházként is szolgált. 1829-ben megalakult az első anyaegyház is, sőt ebben az évben a plébániát is felépítették. A település fejlődésére negatívan hatott az 1831-ben és az 1837-ben kitörő kolerajárvány, amely megtizedelte a lakosságot.
 

FOLYAMATOS TANULÁST IGÉNYEL

Visszatérve Kocsis Józsefhez, a kántori szolgálathoz szükséges alapokat a szabadkai Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnáziumban kapta meg, ahol – saját bevallása szerint – erős zenei és liturgikus képzést nyújtottak. Ezt követően Borbély Zoltán orgonaművész képzésein vett részt, ami tovább mélyítette hangszeres tudását és egyházzenei szemléletét.

‒ A kántori hivatás folyamatos tanulást igényel: az orgonajáték, az énekvezetés és a liturgia ismerete mellett fontos a tapasztalat, valamint a gyakorlat, amely minden egyes szolgálattal tovább formálódik. A magyarcsernyei templom orgonája 1844-ben készült el az aradi Dangl Antal orgonakészítő műhelyében, és azóta is ennek a közösségnek a szolgálatában áll. Több generáció imádságát és énekét kísérte már végig. Nemcsak hangszer, hanem történelmi érték is, amely a templom szerves része. Az ilyen orgonák múltja kötelez: őrizni és gondozni kell őket – fogalmazott a kántor, aki fiatal kora ellenére legalább tizenöt éve látja el a kántori feladatokat Magyarcsernyén.

SZENT ÁGOTA SZŰZ ÉS VÉRTANÚ RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIATEMPLOM

A magyarcsernyei templom felépítésére vonatkozó komolyabb tárgyalások 1843-ban kezdődtek el Csekonics János és az aradi Laux Pál építész között, aki 4200 forintért vállalta el a munkát. Az új szakrális épület körüli munkálatok annyira jól haladtak, hogy 1844 októberében már fel is szentelték azt Szent Ágota tiszteletére. A feljegyzések arról tanúskodnak, hogy Csekonics János lányát is Ágothának hívták, aki az év júliusában hunyt el, ezért a templom felszentelésével az ő emléke előtt is tisztelegtek. A hívek 1844 elején vásárolták meg a templom első harangját, egy 12,5 mázsás harangot, amelyet szintén Szent Ágota vértanú tiszteletére szenteltek fel. A felszentelési ünnepségre megérkezett az új, 12 regiszteres orgona is az aradi Dangl Antal műhelyéből. A hivatalos iratokban ugyan az áll, hogy a templomot az uraság adományozta a hívőknek, a népnek azonban le kellett dolgoznia a földesúr birtokain az épület befektetéseit, valamint kétkezi munkával hozzájárultak magának a templomnak az építéséhez is. 
A templomot a felszentelés után rendezték be a hívek és a kegyúri család adományainak köszönhetően. A Szent Ágotát ábrázoló oltárképet Csekonics Jánosné Lipthay Leona adományozta a falunak 1846-ban. Ugyanabban az évben adományozta Torma Antal a Szent Antal-oltárt, valamint Lippai György a Szent László-oltárt. A templomba 1846. április 11-én érkezett meg a cinből készült keresztelőkút. Tóth Sándor felajánlásából kapta meg a templom a keresztúti festményeket. November 1-jén megérkezett a kis szószék is, és ekkortájt került a főoltár két oldalára Szent István és Szent Imre életnagyságú szobra. 1859 szeptemberében a templom padlóját kikövezték. A szent sír 1887-ben érkezett meg a templomba.

FELÚJÍTOTTÁK AZ ORGONÁT

Az orgona különleges hangszer: a belsejében tonnányi súlyokat mozgat meg a nyomás, amely a sípokba tereli a levegőt. Az évek során a por felhalmozódik a sípok belsejében és a mechanika finom alkatrészei között, ami befolyásolhatja a hangszer hangzását. Kocsis József elmondta, hogy tavasszal a templom orgonája részleges, mégis átfogó felújításon esett át, amire – szavai szerint – azért volt szükség, mert egy több mint száznyolcvan éves orgona csak rendszeres karbantartással tud megbízhatóan működni. 
‒ A munkálatok során teljes tisztítás, klaviatúracsere és a regiszterek pontos beállítása történt meg. A cél az volt, hogy az orgona megőrizze eredeti karakterét, miközben technikailag stabilan szolgálja a mindennapi liturgiát. Természetesen történtek korábban is kisebb-nagyobb karbantartások az orgonán, de ez volt az első nagyszabású felújítás körülötte. Néha egy-egy beragadt alkatrészét én is megjavítottam. A hangszer fából készült, az egész mechanikája, amely a hideg hatására olykor megdagad és beszorul, ilyenkor sípol, és zavarja a mise folyamatát – mesélte a kántor.
 

RÉSZE A LITURGIÁNAK

Kocsis kitért arra is, hogy a mai rohanó világban az egyházzene különösen fontos szerepet tölt be. Véleménye szerint az orgona hangja egyszerre felemelő és elcsendesítő, segít megállni és befelé figyelni. Szavai szerint a hangszer nem háttérzenét nyújt, hanem a liturgia szerves része, amely hidat képez az ember és a szent között. 

‒ A téli ünnepkör mindig különleges időszak a templomi zenei szolgálatban. Advent és karácsony idején a repertoár elmélyültebbé és ünnepélyesebbé válik. Hozzám különösen az advent áll közel, mert ez az időszak a várakozásról, a csendről és a belső felkészülésről szól. A kórus irányítása mindig közös munka. Van, amikor igényli a vezetést, és van, amikor a közösség inspirál engem. A legfontosabb az összhang, amely nemcsak zeneileg, hanem emberileg is létrejön. Egy jól működő kórus és egy megszólaló orgona együtt tudja igazán betölteni azt a szerepet, amelyet az egyházzene mindig is hordozott – zárta gondolatait Kocsis József.