Szent Márton öröksége ma is él

November 11-e, Márton napja a magyar néphagyomány egyik leggazdagabb és legszínesebb ünnepe. A libasült illata, az újbor íze és a népi ritmusok mind a középkorba nyúlnak vissza, amikor a paraszti világ ezen a napon zárta le az évet (évnegyedzáró nap volt – a tél kezdetét jelentette a mezőgazdaságban), és még megengedett volt a vigasság, mielőtt kezdetét vette az adventi böjt.

Az ünnep azonban nem csupán a lakomákról, hanem a hitről, a példamutatásról és a hagyományainkhoz való hűségről is szól. Szent Márton alakja már a honfoglalás előtt tiszteletet ébresztett a Kárpát-medencében. A legenda szerint köpönyegét kettévágta, hogy a felét egy didergő koldusnak adja – ezáltal vált a könyörületesség és a szolgálat jelképévé. Ma mégis gyakran csak a ludakra, a borra és a vásárokra emlékezünk, miközben az ünnep valódi tartalma halványulni látszik. Erről beszélgettünk a vajdasági magyar néprajzkutatóval, Szőke Annával, aki nemcsak a Márton-napi hagyományok eredetéről és változásairól mesélt, hanem arról is, miért fontos, hogy a mai közösségek ne az interneten tájékozódjanak, hanem a saját gyökereikből merítsék az ünnepeiket.

Szent Márton napja a középkorba nyúlik vissza, s mindmáig a magyar népi kultúra egyik legfontosabb őszi ünnepe. A paraszti életben ez a nap az évnegyed zárását jelentette: a mezőgazdasági munkák véget értek, a bor megforrt, és az emberek még egyszer nagyot mulattak, mielőtt beköszöntött az adventi csend. Ekkor mindenki megpihenhetett egy kicsit a hosszú, fáradságos munka után. A családok együtt ültek le az asztalhoz, hogy közösen ünnepeljék a termények betakarításának végét és az újbor megszületését.

A Márton-napi lakomák fontos eseménynek számítottak, amelyekhez sok helyen közösségi összejövetelek, táncmulatságok és vidám vendégségek is kapcsolódtak. Az ünnep nemcsak az evés-ivásról, hanem az együttlétről, a hálaadásról és az új időszakra való felkészülésről is szólt. A gazdák ilyenkor számot vetettek az elmúlt év munkájával, és abban reménykedtek, hogy a következő is bőséget hoz majd. A Márton-nap tehát a lezárás és az újrakezdés jelképe is volt, amikor az emberek egy pillanatra megálltak, hogy megünnepeljék mindazt, amit elértek.

Szent Márton – hit és önfeláldozás példaképe

Szent Márton alakja nemcsak a bőséggel és az ünnepléssel kapcsolódik össze: személye mögött gazdag történelmi és vallási hagyomány is rejlik. – Márton katonaszent volt, ez a helyes megfogalmazás –hangsúlyozza Szőke Anna. – Életében a pogány világból az egyház szolgálatába állt, példája a hit és az önfeláldozás mintája.– A néprajzkutató emlékeztet arra is, hogy Szent István hadizászlaján is ott volt a szent képe, mint a keresztény királyság védelmezője. A kultusz már a honfoglalás előtt virágzott Pannóniában, és a szent tisztelete később is mélyen beépült a magyar hagyományvilágba. Ennek emlékét őrzik olyan településnevek, mint Martonos, Mártonhely vagy Martonvásár. – Hozzánk, Délvidékre is lejutott a tisztelete, de szerényebb formában, mint Nyugat-Magyarországon. Ez természetes, hiszen ott volt az eredete, Szombathelyen – magyarázta.

Hagyomány és hitelesség – mi maradt Márton napjából?

A Márton-naphoz kötődő hagyományok közül sokat ismerünk: a libasültet, az újbor kóstolását, az időjárásjóslást. Az utóbbi évtizedekben azonban számos új, nyugatról átvett elem is megjelent az ünneplésben – ezek közül Szőke Anna szerint nem mind illeszkedik hitelesen a magyar hagyományok közé. – Az internet világában mindenki letölt valamit, és csinálja a maga módján. Lámpásfelvonulások, beöltözések római katonáknak… Ezek nem a mi hagyományaink – magyarázza a néprajzkutató. Helyette szerinte érdemes lenne a gyerekeknek Szent Márton életéről és cselekedeteiről mesélni: ki volt, mit tett, és miért adta oda köpönyegét egy koldusnak. Szőke Anna hangsúlyozza, hogy a hiteles hagyományápolásnak ma is lenne helye, de nem az iskolákban, hanem a közösségi tereken kellene történnie. „A művelődési egyesületek feladata lenne, hogy a gyerekekkel megismertessék Szent Márton történetét, akár vetítéssel, mesével, majd egy kis libazsíros kenyérrel, hagymával” – sorolta. Hozzátette: – Ha ezt minden évben megismételnénk, megmaradna bennük a valódi jelentés, nem csupán a látvány élménye.

A libák és Márton legendája – hagyomány és mai ünneplés

A libák és Szent Márton kapcsolata már a középkori legendákban is megjelenik. Amikor püspökké akarták választani, a szerény szent a ludak óljába bújt, ám a gágogó madarak elárulták rejtekhelyét. Innen ered a Márton-napi liba hagyománya, amely máig az ünnep szerves része. – Régen szeptemberben befogták a libákat, és tömték őket zsíros kukoricával, hogy Márton-napra jól meghízzanak – meséli Szőke Anna. – Gyerekkoromról én is emlékszem erre. Ma már ebből inkább marketinget csinálnak, de ez is azt mutatja, mennyire megváltozott a világ. Van, ahol hatalmas libalakoma várja a vendégeket, és már nyáron elfogynak az asztalok. Az ősi mondás szerint: – Aki Márton-napján libát nem eszik, egész évben éhezik. – Ez a szokás ma is él, de valljuk be, nem mindenki engedheti meg magának. Régen minden háznál vágtak libát, ma ez már ritkaság – teszi hozzá a néprajzkutató. Szőke Anna nem a modern rendezvények ellen szól, hanem azok tartalmi kiüresedésére figyelmeztet. „Pedig milyen szép lehetne: süthetnének libaformájú linzereket, kínálhatnának mellé egy deci bort, miközben mesélnek a szentről, az időjárásjóslásokról és a népi mondásokról. Ezekből lehetne igazi élmény – hangsúlyozza.

Az időjárás titkai

Az ünnephez mindig is számos hiedelem és időjóslás kapcsolódott. A nép évszázadokon át figyelte az eget, a szelet, a felhők mozgását, a havazást, hogy következtetni tudjon a közelgő télre. Ezek a megfigyelések nem csupán szórakozást jelentettek, hanem praktikus tudást is: a földműveseknek és állattartóknak fontos volt, hogy felkészüljenek a hideg hónapokra. A néphit szerint, ha „Márton fehér lovon jön”, vagyis havazik, akkor kemény tél várható. A sült liba mellcsontja is szolgált időjóslásra: ha a csont barna, sáros, esős tél következik; ha fehér, havas és hideg hónapok várhatóak. Ezek a jóslatok évszázadokon át alakították a vidéki közösségek életét, és ma is emlékeztetnek a hagyományok bölcsességére. – Én az időjárás megfigyelését nagyon szeretem – vallja Szőke Anna. – Mindent szeretek, ami ehhez a naphoz tartozik, kivételt képez az, ami nyugatról jön.  A mai Márton-napokon sok helyen a régi szokások modern formában élnek tovább: a libasült és az újbor mellett az időjárás megfigyelése is visszaköszönhet a családi beszélgetésekben, a közösségi rendezvényeken, vagy akár a mesék és vetítések során. Így a hagyományok és a jóslások nem vesznek el, hanem új kontextusban kelnek életre, összekapcsolva a múltat és a jelent.

A munka tilalma és az álmok ereje

A régi idők emberei szigorúan tartották magukat a Márton-napi szokásokhoz, mert hitük szerint ezen a napon minden tettnek különös ereje van. Nem volt szabad se mosni, se söpörni, se teregetni – az ilyesmit bajhoz kötötték. A néphit szerint, aki Márton napján házimunkába kezdett, könnyen szerencsétlenséget idézhetett elő a házban, különösen az állatokra nézve, hiszen a tilalom megszegése a jószág pusztulását okozhatta. Így hát ezen a napon senki sem erőlködött a munkával, inkább a pihenésé és az ünneplésé volt a főszerep. Ezzel egyidejűleg éltek olyan hiedelmek is, amelyek a pihenés és az álom erejét hangsúlyozták. Azt tartották, hogy aki Márton éjszakáján álmot lát, annak a következő év boldogságban és szerencsében telik. A népi hagyományok szerint az álmok üzeneteket hordoznak a jövőre nézve, és a Márton-nap különösen alkalmasnak számított arra, hogy az ember bepillantást nyerjen a következő esztendő sorsába.

Újbor és szerencse – a kóstolás hagyománya

Az újbor kóstolása mindig is a szerencsét szolgálta a Márton-napi ünneplés során. A néphit szerint, aki ezen a napon megízleli az újbort – és talán kicsit spicces is lesz tőle –, az egész évben elkerüli a gyomor- és fejfájást. A nap így nem csupán az étel és ital élvezetéről szólt, hanem a jókedv, a bőség és a közösségi öröm ünnepe is volt. A liba és a bor kéz a kézben jártak, és mindkettő fontos szerepet kapott a hagyományos Márton-napi lakomán. A bor kiemelt jelentőségét jól mutatja a népi mondás: „Szent Márton a borok bírája.” Ez a kifejezés nem csupán szép szólás, hanem gyakorlati jelentéssel is bírt. Ekörülre érte el a szőlősgazdák munkájának eredménye, a friss bor ekkorra forrt ki, és ekkor kóstolták meg először az új termést. Ha a bor ízletes, tiszta és zamatos volt, azt jó jelnek vették: a gazda és a föld egyaránt áldásban részesülhetett a következő évben. Az újbor kóstolásának hagyománya így egyszerre kötődött a közösségi ünnepléshez, a természet és a termés tiszteletéhez, valamint a népi hiedelmekhez, amelyek a jó egészség és szerencse biztosítását szolgálták. Mindez erősítette a családi és közösségi összetartozás érzését, miközben a bor és a liba ünnepi élvezetét is kiemelte.

Bár a Márton-napi szokások látszólag apró cselekedetekből álltak, valójában mindig a közösség szolgálatát és tanítását hordozzák. A néprajzkutató szerint ezek a látszólag apró szokások is azt mutatják, hogy a hagyomány sohasem volt öncélú: mindig a közösséget szolgálta, tanított, eligazított.

– Nem kell mindent átvenni, ami nyugatról jön – teszi hozzá. – Ismerjük meg, tudjuk, miről van szó, de maradjunk a saját hagyományainknál. Addig maradunk magyar emberek, amíg ezt tovább tudjuk adni.

Ez az ünnep ma is lehetőséget ad arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és kapcsolatot teremtsünk egymással – családok, barátok, közösségek. A Márton-nap a közösségi összetartozás ünnepe, amelyben a múlt és a jelen találkozik: a régi szokások új értelmet kapnak, a közös étkezés, a nevetés, az együtt töltött idő pedig erősíti az emberek közötti köteléket. Így válik a hagyomány élővé – nem csupán felidézett emlékké, hanem egyfajta útmutatóvá is, amely megtanít bennünket arra, hogyan őrizhetjük meg gyökereinket a mindennapok rohanásában.

Márton-nap üzenete időtlen: a hála, a megosztás és az együttlét értékeit hirdeti. Amíg ezeket a pillanatokat közösen ünnepeljük, addig Szent Márton emléke és mindaz, amit jelképez, tovább él közöttünk.