Szárnyas csoda Magyarkanizsán

A lepkéken és a pillangókon kívül aligha akad más olyan élőlény, amely világszerte ilyen különleges szerepet tölt be a mítoszokban és a hiedelmekben. A hernyóból szép, szárnyas rovarrá való átalakulás a természet egyik legrejtélyesebb folyamata, és a legtöbb kultúrában az újjászületés, megújulás, remény szimbóluma.

A pillangók szinte minden kultúrában a változás, a halál, a lélek, a szerelem vagy a természetfeletti erők hordozói – törékeny, ám rendkívül erőteljes szimbolikájú lények, amelyek szépségét bárki megcsodálhatja, ha ellátogat a magyarkanizsai Rekecki családhoz. Ők több éve foglalkoznak trópusi lepkék tenyésztésével, s a közelmúltban egy lepkeházat is létrehoztak, amelynek csodájára járnak szerte a Vajdaságból.
Rekecki Csaba már gyermekkorában elkezdte gyűjteni a lepkéket és egyéb rovarokat. Elmondása szerint a szomszédban élő idősebb fiúk is ezzel foglalkoztak, és ez a hobbi őt is megfertőzte. Később, kamaszévei alatt más dolgok érdekelték, így egy időre félretette szenvedélyét. A gyűjteménye azonban megmaradt a pincében, mígnem kisfia – mindössze két és fél évesen – felfedezte, és azonnal beleszeretett a színes szárnyú lényekbe.

Az ezt követő balatoni nyaralásuk már a fürdés és a játék helyett inkább a rovargyűjtésről szólt.
 Az egész nyaralást bogarászással és lepkefogással töltöttük. Sokkal jobban lekötötte őt, mint a vízben pancsolás vagy az önfeledt játék.
A következő évben már a tengerparti nyaralás is a lepkék és rovarok jegyében telt, de idehaza is rendszeresen jártak ki kerékpárral a rétre, ahol együtt gyűjtötték az apró csodákat.
– Négy évvel ezelőtt a húgom egy madagaszkári holdasszövő lepke bábjával lepett meg születésnapomra. Hónapokig vártunk, míg kifejlődött – idézte fel a kezdeteket. – Ez a különleges élmény újra fellobbantotta bennünk a lepkék iránti rajongást – mondta Csaba.
Akkoriban még Magyarországon is csak egyetlen helyen lehetett bábokat beszerezni, de hosszas utánajárás után ma már több külföldi forrásból is tudnak vásárolni.
A lepkék bábjait dobozokban nevelik, amelyek egyik oldalát szúnyoghálóval fedik le a megfelelő szellőzés érdekében. Az optimális páratartalom kulcsfontosságú, ezért a doboz aljára mindig nedves papírtörlő kerül, a bábokat pedig naponta kétszer-háromszor langyos vízzel permetezik.
– Ha a páratartalom nem megfelelő, a szárnyuk torzul, vagy egyáltalán nem tudnak kibújni a bábból. Emellett a hőmérséklet is fontos, és sem a nagyon hideg, sem pedig a nagyon meleg nem kedvez neki, a szobahőmérséklet viszont ideális számukra – magyarázta Csaba.

Ezután úgy döntöttek, hogy saját lepkeházat építenek az udvarukban. Ez azonban nem egyik napról a másikra történt: a szükséges növényeknek idő kellett, míg megfelelő környezetté fejlődtek.
– Nem elég megvenni a lepkebábokat, fontos, hogy a számukra megfelelő élővilág is adott legyen. Friss gyümölcsöt és virágzó növényeket biztosítunk számukra. A dinnyének például csak a nedvét szívogatják, így mi a héját is felhasználjuk – mesélte Csaba.
A peték lerakása fajonként eltérő: például a Caligo lepke kizárólag banánfára petézik. Ezért a lepkeházban mexikói petúnia, kínai leander mellett banánfát is elhelyeztek.
Az első báb óta sok különleges fajjal bővült a gyűjtemény. Ottjártunkkor hat különféle lepke és nyolc lepkehernyó-faj volt megfigyelhető, köztük az őshonos fecskefarkú lepke (Papilio machaon) is. A család emellett trópusi sáskákat, botsáskákat, levélsáskákat és különféle szöcskéket is nevel.
Beszélgetőtársunk elmesélte azt is, hogy a kezdetekben környezetében mindenki meglepődött, amikor kiderült, hogy lepketenyésztéssel foglalkozik. Azóta persze megváltozott a hozzáállásuk, nagyon sokan kíváncsiak a lepkeházukra és ellátogatnak hozzájuk.

Csaba szerint sokszor nem is a gyerekek, hanem a szülők mutatnak nagyobb érdeklődést a lepkeház iránt.

A magyarkanizsai család tagjai azóta kibővítették az általuk tartott rovarok számát, és így most már vannak trópusi sáskáik, botsáskáik, levélsáskáik és különböző fajtájú szöcskéik is.

Szerbiában egyébként a magyarkanizsai az egyetlen lepkeház, de Magyarországon is mindössze három helyen, két lokáción Budapesten és a Szegedi Füvészkertben található.

A magyarkanizsai család mindenképpen növelni és modernizálni szeretné a lepkeházat, sőt hosszú távú tervként egy nagyobb szerbiai városban is ki szeretne alakítani egy lepkeházat, amely egész évben látogatható lenne.

Ugyanis telente, mivel nem lehetnek kinn a lepkék, egészen minimumra lecsökkentik a lepkék létszámát, és főleg a hideget jobban bíró éjszakai fajokkal foglalkoznak.

 – A trópusi lepkékkel pedig csak nyáron foglalkozunk, azzal, hogy ezek a nagy melegek őket is megviselik, és közülük nagyon sok elpusztul ebben a 35–40 fokos hőségben – magyarázta a magyarkanizsai fiatalember, és elmondta, hogy a trópusi lepkék a 30–35 °C-os meleget kedvelik, de a 40 fok körüli hőség már számukra is végzetes lehet. Emellett arra is oda kell figyelniük, hogy a levegő páratartalma legalább 70%-os kell, hogy legyen, de a lepkék a túl magas és a túl alacsony páratartalmat sem szeretik. Emellett a félig nejlonnal leborított, félig pedig nyitott területet kedvelik, mert a teljesen zárt környezetben befőnek.

A Rekecki család szívesen ad tanácsot bárkinek, aki hasonló tevékenységbe kezdene. Nemrég egy családot is fogadtak, akik amerikai holdlepke petéket vásároltak, és részletes útmutatást kaptak a gondozásukhoz.
– A két kislány nagyon örült az „új lakónak”, főleg hogy már hörcsögöt, papagájt és teknőst is tartanak, de lepkéket eddig nem – mesélte Csaba és elmesélte, hogy velük együtt készítették el a bábnevelő dobozt is.
Aki szeretne részese lenni ennek a színes, élő csodának, nyugodtan vegye fel a kapcsolatot a Rekecki családdal, és látogasson el Vajdaság és Szerbia egyetlen lepkeházába.
A lepkék sorsa pedig rólunk is szól. Megmentésük nemcsak természetvédelmi kérdés, hanem emberi felelősség is. A jövő attól függ, mennyire vagyunk hajlandóak cselekedni – értük, és általuk: önmagunkért is.