A kétezres évek elejétől egészen a 2010-es évek végéig igen nagy népszerűségnek örvendtek a szuperhősfilmek. Mondhatni, futószalagon érkeztek az újabbnál újabb alkotások, folytatások és francise-ok, de a mennyiség nem vált a minőség rovására, a nézők és a kritikusok elismerését egyaránt kivívták ezek a filmek. A legnépszerűbb, képregényadaptációkat készítő filmstúdiók, mint például a Marvel vagy a DC, egy új irányt nyitottak ebben a műfajban, amikor saját filmjeikből egy-egy bonyolult, de igen jól felépített univerzumot hoztak létre. A koncepció szerint minden film kötődött a másikhoz, egyetlen nagy egésszé változtatva ezzel a stúdiók munkásságát. Ezeknek az univerzumoknak hatalmas rajongótábora lett, az emberek elkezdtek beszélgetni, vitatkozni a moziban látottakról, így tartva életben a műfajt.
2018-ban megtört a jég, a szuperhősfilmeket szakmailag is elismerték, amikor a Marvel Fekete Párducát hét kategóriában is Oscar-díjra jelölték, majd egy év múlva a DC Jokere két kategóriában díjra is tudta váltani a jelöléseket. De vajon mi történt az utóbbi 3–5 évben, miért mondják a rajongók azt, hogy véget ért a képregényadaptációk aranykora?
Kollár Andrea szereti a szuperhősfilmeket, mind a Marvel, mind a DC stúdió munkásságából meg tud nevezni néhány számára kiemelkedő alkotást, szerinte azonban a filmek folytatásai gyakran rosszul sikerülnek.
– Való igaz, hogy az utóbbi pár évben egyre összecsapottabb és felejthetőbb szuperhősfilmeket készítettek, de szerintem ez vonatkozik az általános filmművészetre is, minden műfaji kategóriában egyre több „szürke” alkotás születik. A kedvenc szuperhősfilmjeim a Galaxis őrzői 1-2 és az Aquaman, sok filmjét láttam mindkét cégnek. Úgy gondolom, hogy a stúdiók nem ott hibáznak, hogy új karaktereket vezetnek be az univerzumukba. A legnagyobb probléma a sok folytatás, ami napvilágot lát. Az Amerika Kapitány negyedik része nemrég jelent meg, a már-már tökéletesre sikerült Jokert is elrontották egy folytatással, de jövőre jön a Bosszúállók 5 is. A stúdiók ezen ötletnélkülisége vezet a képregényfilmek vesztéhez – hangsúlyozta Andrea.
Fekete Vivien az új évtized legtöbb szuperhősfilmjét erőltetettnek érzi, elsősorban ő is a folytatásokban látja a problémát, de a Marvel új szuperhőscsapat-felállását sem tudja megszokni.
– A Marvel univerzumának abszolút csúcspontja volt a Bosszúállók: Végjáték, amely méltó módon zárta le a főbb karakterek történetét, éppen emiatt nem örülök annak, hogy ezek a hősök újra szerephez jutnak egy új filmben vagy sorozatban, nevüket és titulusukat átruházva egy másik szuperhősre. Így történhetett például, hogy Amerika Kapitány átadta a pajzsát barátjának, ezzel a Marvel szimbolikusan egy új hőst és egy új filmet jelentett be. De a DC sem remekel az utóbbi pár évben. Ők a remake-ekkel, tehát a már meglévő filmek újrafeldolgozásaival rontanak a saját népszerűségükön. A hamarosan érkező Superman-remake-ről még nem tudok beszélni, de a Batman Robert Pattinson-féle feldolgozása is beleesett abba a csapdába, hogy többnek próbált látszani az elődöknél, ám végül sokkal kevesebb lett – magyarázta Vivien, hozzátéve, egy újabb érdekes jelenség a filmelőzeteseknél figyelhető meg.
– Ugyancsak az utóbbi években egyre több filmnél problémát jelent, hogy az előzetesekbe a készítők az összes aduászukat kiadják a kezükből, hiszen a jó előzetes több millió emberre hatást gyakorol, eldönti a mozikba látogatók számát. A film azután persze csalódás lesz, mert kiderül, hogy az összes valamire való jelenet már benne volt az előzetesben is.
Kevés igazán jó, maradandó alkotás született mind a Marvel és a DC világában egyaránt a Bosszúállók: Végjáték, illetve a Joker után, de a Marvel Deadpool és Rozsomákja egyértelműen egy kivétel, amely erősíti a szabályt. A Deadpool-trilógia sikere szerintem abban rejlik, hogy a szórakoztató narratíva mellett a tabutémák döntögetése és a gyakran merész önreflexióba hajló kritikák is jellemzik, a negyedik fal áttörése is a körülményekhez illően van prezentálva, emellett a Marvel azzal, hogy Rozsomákot visszahozta, egyúttal a nosztalgiára is épít, ezt azonban óvatosan teszi. Annak ellenére, hogy a Deadpool és Rozsomák is folytatás, tud újat mutatni, az emberek pedig kíváncsiak a régi, elfeledett karakterekre és filmekre, ezért gondolják sokan, hogy az új Fantasztikus Négyesnek nagy sikere lesz majd – fogalmazott Vivien.
Kovács Anasztázia a szuperhősökről készült filmeken kívül a sorozatokat és az animácós filmeket is kedveli, de számára véget ért a műfaj a már többször is említett Bosszúállók: Végjátékkal.
– A Végjáték után a Marvel elkezdett kísérletezni. Erre szükség is volt, hiszen a film lezárt egy fázist, a jól bevált csapatot nyugdíjaztatta, muszáj volt kitalálni valamit, amivel pótolni lehet a hiányt, vagy legalábbis el lehet felejtetni a nézőkkel a veszteséget. Egyre több animáció és atipikus sorozat jelent meg, és a készítők elkezdtek az antikhősökre is fókuszálni, így futott be a Venom és a Deadpool harmadik része is a mozikba. Viszont sajnos ezzel párhuzamosan a stúdió elkezdett kapkodni – olyan karakterek kaptak több órás kameraidőt, akiről azt sem tudta az ember, hogy kicsodák. Mindenféle háttértörténet és ismertető nélkül bukkantak fel új hősök, amelyeket nem volt sem idő, sem lehetőség megkedvelni. A néző túltelítődött a szuperhősökkel, nem tudta és nem is akarta követni az egyre kuszábbá vált történetszálakat, amelyek mellett ironikus módon a film mégis üres, tartalmatlan maradt. Ez egyébként a DC-re is igaz, bár ott nem volt olyan kultikus fázislezárás, mint a Marvel esetében, ennek ellenére a legújabb alkotások, mint például a Wonder Woman 1984, hasonlóképpen csalódást okoztak. Én sajnos nem látom a kiutat ebből a krízisből, talán a régi alkotások beemelése a filmes univerzumba rövid távon beválhat, mint például a nyáron debütáló új Fantasztikus Négyes, amelyet már az előzetes alapján sem lehet azzal vádolni, hogy megpróbál az előző feldolgozások nyomdokaiba lépni, ez egészen más lesz, mint amit megszokhattunk. Amennyiben elnyerik a nézők tetszését, az ehhez hasonló új filmek néhány évig fenntarthatják a műfajt, utána azonban már senki sem lesz kíváncsi az összecsapott, komolytalan alkotásokra – fejtette ki Anasztázia.
| Az idei, sorrendben huszonhatodik Közegellenállás riportpályázatra beérkezett alkotások közül a Bíró Tímea újságíró, a tavalyi pályázat nyertese, Máriás Endre, a Magyar Szó főszerkesztő-helyettese, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete elnöke és Tóth Lívia, a Hét Nap megbízott főszerkesztője, a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete alelnöke alkotta zsűri döntése értelmében az első díjat Ádám Csilla Akkor leszek boldog, ha a koporsója mellett állok című riportja érdemelte ki. A bírálóbizottság második és harmadik díjat idén nem osztott ki, odaítélt viszont két különdíjat, amelyek közül az egyiket Piros Bálint Szívvel-lélekkel, szenvedéllyel!, a másikat pedig Kollár Melitta Elbuktak a szuperhősök? című írása kapta. A díjazott pályamunkákat idén is a Magyar Szó Hétvége mellékletében közöljük, ahol ezúttal a két különdíjas írást olvashatják. |
Nyitókép: Valóban véget ért a képregényadaptációk aranykora?
