Hagyományéltetés, magas színvonal, tömegesség, közösségben gondolkodás. Ez jellemzi a Gyöngyösbokrétát és Durindót, amelyet ezen a hétvégén tartanak meg a közép-bánáti településen, Magyarittabén.
„Tánc közben nincsenek rossz gondolatok csak mosoly, ritmus, boldogság.” Nem tudom, kitől származik ez a bölcs megállapítás, de igazságtartalmáról már több ízben meggyőződhettem. Huszonöt éve, 2000-ben Szabadka volt népzenei és néptánc fesztiválunk házigazdája. Nézem lapunk címoldalán Ótos András kollégánk fotóját, s megelevenednek az emlékek: vasárnap délben a díszes fölvonulás záróakkordjaként megérkeztek a város főterére a táncosok, szólt a zene, s a párok azonnal táncolni kezdtek. Úgy magával ragadta őket a zene, a tánc önfeledt öröme, hogy ez nem színpadias produkció volt, hanem a magyar tánchagyományok keltek életre előttünk, hisz eleink is a maguk örömére és a szeretteik, közösségük gyönyörűségére táncoltak. A népes közönség megbűvölve figyelte a táncosokat.
Ez a táncba, énekbe, zenébe való belefeledkezés öröme, a közönség lankadatlan érdeklődése az, ami élteti ezt a fesztivált, ennek köszönhetően ünnepelhetjük ma, szombaton Magyarittabén az immár 61. Gyöngyösbokrétát.
Nem árt felidézni a kezdeteket: 1936-ban Tamaskó József, a neves gombosi méhész alapította meg a népi tánccsoportot, és a Gazdanapok keretében tartották meg az első Gyöngyösbokréta-találkozót. A harmincas években négy nyugat-bácskai falu – Gombos, Doroszló, Kupuszina, Csonoplya – táncosai jelentek meg a rendezvényen. A világháború félbeszakította a találkozók sorát, majd 1969-ben újra Gombos volt a kezdeményezője a Gyöngyösbokrétának. Mint ezt már több helyütt idézték, a gombosi Hecskó Endre, az akkori szervező erről így vallott: „1969-ben felvetődött a Gyöngyösbokréta felújításának gondolata. Ekkor tárgyalni kezdtünk a doroszlói Tallósi Jánossal, a szilágyi Szűcs Antallal és a kupuszinaiak hű tanítójával, Sturc Józseffel. Táncosok voltak, akarat volt, hát belevágtunk.” Az első évben négy, a következő évben már hét egyesület vett részt a találkozón. Majd 1972-ben ez a szemle megkezdte vajdasági körútját, minden évben más bácskai vagy bánáti község volt a házigazda. Idén 35 vajdasági művelődési egyesület 750 táncosa lép közönség elé Magyarittabén.
A 48. Durindón vasárnap 120 csoport több mint 1300 fiatal, középkorú és szépkorú fellépőjének tapsolhatunk. Csak a mi vidékünkön ismert tájszó a durindó. Így nevezték (elsősorban a Tisza mentén) a zenés-táncos házi összejöveteleket. Mint forrásanyagokban olvashatjuk, moholi adatközlők szerint a házigazda gondoskodott a zenéről (tamburások vagy citerások szolgáltatták a zenét), a legények italt, a lányok pampuskát (fánkot) vagy pogácsát vittek magukkal. A hagyomány felelevenítésében, a Durindó-mozgalom megszervezésében Király Ernőé a legfőbb érdem. Bogár László volt viszont az első Durindó házigazdája és fő szervezője. Az ő kezdeményezésére szervezték meg Pacséron 1977-ben az első Durindót. Majd 1979-ben a Durindó társult az idősebb nővérhez, a Gyöngyösbokrétához, és azóta közös rendezvényt alkotnak.
A szabadkai művelődési egyesületben, amelyben tevékenykedem, már hónapok óta a Durindóra készülés lázában élnek a népdalkör tagjai. Voltak más fellépéseik is időközben, de a Durindón való részvételnél nincs fontosabb számukra. Emlékszem, tavaly, amikor az anyaországi Csoóri Sándor Alap támogatásának köszönhetően elkészültek a viseletek, milyen büszkék voltak, hogy öltözetüket megmutathatják majd a Durindón. S még a karácsonyi műsorunk előtti készülődés közben is felemlegették, hogy a zsűri megdicsérte az új viseletüket. A Durindón kellene látni/hallani a mi népdalköröseinket! Szünetben folyton más egyesületekbeli bánáti, közép- és dél-bácskai, régen látott ismerősöket üdvözölnek, érdeklődnek egymástól, hogy vannak a gyerekek, unokák. A hazafelé úton megtárgyalják, mely csoportok fellépései tetszettek a leginkább, azt persze említenem sem kell, hogy a busz ilyenkor énekszótól hangos.
Magyarittabé már hetek, hónapok óta készült a nagy eseményre. Az előkészületekbe a falu apraja-nagyja bekapcsolódott, hangolódott a szíveslátás-vendéglátásra, hisz a 2200 fellépő mellett a kísérők is ott lesznek, s remélhetőleg sokan érdeklődőként, családi program gyanánt választják ezen a hétvégén a Gyöngyösbokrétát, Durindót, gyönyörködni akarnak a produkciókban, végiglátogatni a kézműves standokat.
A már említett 2000-es szabadkai rendezvényről még egy élmény: ott találkoztam az akkor 80 éves dr. Szabó Gergely újvidéki nyugalmazott közgazdásszal, aki elárulta: 1936 óta az addigi 37 Gyöngyösbokréta mindegyikén jelen volt. Hiszem azt, ma is vannak olyanok, akik végigkísérték az utóbbi két-három-négy évtized minden Durindóját és Gyöngyösbokrétáját, érzékelik a produkciók színvonalának emelkedését a szakavatott, jól képzett oktatóknak köszönhetően, látják, hogy a korábbi elnyűtt csizmák, agyonmosott viselet helyett főképp az anyaország támogatásának köszönhetően milyen szép, új a fellépők öltözete, lábbelije.
Minden elismerés megilleti azokat, akik a tanulás, a napi munka mellett hétről hétre ott vannak a művelődési egyesületben a próbákon, így éltetik magyarságunkat, hagyományainkat. Igaza van Andrásfalvy Bertalan neves néprajzkutatónak, aki egy, Budai Ilona népdalénekesnek adott interjúban úgy fogalmazott: „a hagyomány fenntartása is teljesítmény és elhatározás, áldozatvállalás, felelősség eredménye.” Igen, a sokszor fárasztó próbáknak a közönség előtti fellépés a koronája, de sokkal-sokkal több annál. Kapocs múlt, jelen és jövő között. A jövőbe vetett hit ékes bizonyítéka.
Varga Péter karnagy, aki sok éven át elnöke volt a Durindó és Gyöngyösbokréta fesztiváltanácsának, 25 éve így fogalmazta meg legnagyobb népzenei és néptánc fesztiválunk lényegét: „A Durindó és Gyöngyösbokréta a hitvilágunkhoz, szülőföldünkhöz, anyanyelvünkhöz, nemzeti hagyományainkhoz való ragaszkodásunkat fejezi ki.”
Ma, miközben a népviseletbe öltözött lányok, fiatalemberek táncát csodáljuk a magyarittabéi színpadon, Berzsenyi Dániel egyik versének néhány sora jusson eszünkbe:
„Nézd a tánc nemeit, mint festik játszi eccsettel
A népek lelkét s nemzetek ízleteit. (…)
Titkos törvényeit mesterség nem szedi rendbe,
Csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt.”
Isten éltesse még sokáig a Durindót és Gyöngyösbokrétát és mindazokat, akik hozzájárulnak fennmaradásához, éltetéséhez!
Nyitókép: Molnár Edvárd felvétele
