2024. július 18., csütörtök
KOSZOVÓ MA 3.

Kié a vár?

Miután elköszönünk Kosovo Polje-i vendéglátóinktól, Novo Brdo felé indulunk, Pristinát és Gračanicát elhagyva, fel a hegyekbe. Nem hosszú az út, és az utak is jók, úgyhogy gyorsan odaérünk. Ott már várnak ránk Bajrush Ymeri községi elnök, helyettese, Svetislav Ivanović és munkatársaik.

– Köszöntjük önöket, Koszovó legszegényebb községében – szól hozzánk Ymeri, miután valamennyien feltettük fülhallgatóinkat, hogy halljuk Valmire Mustafa fordítását. Később erre már nincs szükségünk, mert Ymeri szerbül folytatja mondókáját.

– Községünk 1889-ben alakult. Kicsi volt, több szétszórt falucskával. Később megnövelték több mint a duplájára, és jelenleg 204 négyzetkilométeres. Belgrád növelte meg azért, hogy többségi szerb lakosúvá tegye.

Nem mondja, hogy mikor, de sejtem. A Vajdaságban is volt rá példa, amikor a nagykikindai körzet egyik napról a másikra átnyúlt a Tiszán, és bekebelezte a bácskai Tisza-parti magyar településeket.   

1991-ben 4600 lakosa volt, ebből 2666 a szerb, 1845 az albán. Húsz évre rá a lakosok száma 6729-re nőtt. Ekkor a szerbek száma meghaladta a 3100-at, az albánoké pedig a 3500-at. Frissebb adatok nincsenek, de ha a szerbek bojkottálják a jelenlegi népszámlálást, akkor csak találgathatjuk a számukat. Ha csak Novo Brdo település adatait nézzük, akkor elmondható, hogy az albán–szerb konfliktus óta 356 szerb, 64 albán és 13 roma tért vissza. A Wikipedia azt állítja, hogy „Bár ez a terület etikailag nagyon heterogén, viszonylag alacsony a feszültség a nemzetiségi közösségek között.” A községi elnök is ezt mondja.

– Itt nincsenek konfliktusok. A hivatalos nyelv az albán és a szerb, az önkormányzatban fele-fel arányban képviselteti magát mindkét nemzeti közösség. A községet egy mandátumban albán, a következőben szerb vezeti. Ha szerb az elnök, akkor az alelnök albán, és fordítva. Mindenben szorosan együttműködünk, mindent megbeszélünk, mindenről egyetértésben döntünk. Lévén, hogy szegény község vagyunk, a széthúzás még inkább rontana a helyzetünkön. Mivel ipari létesítményeink nincsenek, a turizmust, a mezőgazdaságot és a bányászatot szándékozzuk fejleszteni, ebben látjuk a jövőnket. Bejártuk a macedón, a boszniai és szerbiai hasonló fejlettségű vidékeket, ahol már fejlődésben volt a turizmus és a mezőgazdaság, és az ott szerzett tapasztalatainkat, az ott látottakat igyekszünk mi is itt alkalmazni. Terveink vannak, csak kevés a pénzünk. Az állami költségvetésből mindössze 3 millió eurót kapunk, ami a hivatalnokok fizetésére elég, és időnként kisebb infrastrukturális beruházásra is jut belőle. Ha a szerbek bojkottálják a választásokat, akkor ennél kevesebb pénzt fogunk kapni, ugyanis az elosztás a lakosság számától függ. Így van ez egész Koszovóban. Azokban az önkormányzatokban, ahol többségben vannak a szerbek, a bojkottal csak azt érik el, hogy költségvetésük jelentősen csökkenni fog, képtelenek lesznek működtetni az intézményeket – magyarázza.

Igen. És ha nincs pénz, nő a feszültség, a veszekedés, a konfliktus. Így van ez az egyszerű családban is, még inkább egy nagyobb közösségben.
 

Búcsú csoportképpel (Németh Zoltán felvétele)

Búcsú csoportképpel (Németh Zoltán felvétele)

Az itteni konfliktus szítása azonban – legalábbis egyelőre – nem a pénzhez fűződik, hanem egy várhoz és egy templomromhoz.

– Felmegyünk a várhoz, alatta van egy vendéglő, és ott fogunk ebédelni – mondja Zef Shala, a Teréz Anya Alapítvány vezetője, és egyben az itteni kalauzolónk, miközben ismét buszunkra kapaszkodunk.

Kanyargós út vezet felfelé, és néhány kanyar után felbukkan előttünk a vár. Majd ismét eltűnik, ismét felbukkan. Játszadozik velünk. A táj gyönyörű. Hegyek, völgyek váltogatják egymást. Minden haragos zöld. Ha még a nap is sütne, mondom társamnak, Vörös Gábornak.

– Igen, a felhők elrontják a látványt, remélem eső nem lesz! – válaszol vissza anélkül, hogy tekintetét felém fordítaná. Ő is a tájat nézi.
Fenn, a hegytetőn, a vár alatt a vendéglőnél parkolunk. Egyszerű ház, amelyhez építettek egy teraszt, mellé gyerekeknek játszóteret. A várra közben rátelepedik egy felhő, alig látszik, de a másik hegytetőn, szemben a vendéglővel a romtemplom megmaradt oszlopai tisztán látszanak.

Egy hosszú hajú, középkorú férfi fogad minket. Később megtudom, hogy vele kapaszkodunk fel majd a várba. Ő lesz az útvezetőnk, ő mondja majd el, valamikor, réges-régen kik éltek ezen a vidéken.

Mivel ebédidő van, először a vendéglőbe invitálnak minket. Kicsi helyiség, de elférünk valamennyien, mi is, vendéglátóink is, akikből mintha többen is lennének, mint a községházán.

Tejjel leöntött túró, saláta és egy különleges, rakott palacsintaszerű tésztaféle kerül az asztalunkra. A vendéglátók közül a legbeszédesebb – folyton vicceket mesél – elmondja, hogyan készül e tészta.

– Ezt az asszonyok akkor készítik férjeiknek, ha jól viselkedtek. Ezzel jutalmazzák meg őket – mondja huncut mosollyal. – A tészta valóban palacsintatészta, de nem úgy sütik, mint önök otthon, hanem parázson. Mindegyiket külön-külön, majd egymásra borítják, és végül az egészet megsütik kissé. Szeletekre vágjuk, de nem harapjuk, nem késsel esszük, hanem kézzel, leszedve egyenként a rétegeket. Mellé jó ez a túró, de húsételekhez is felszolgálják.

Magában is kiváló, állapítom meg már az első falat után. A tűzön sült palacsinta finom füstízű. És valóban illik a húsokhoz is. Ka shije të mirë. Jó ízű.
 

A táj valamennyiünket lenyűgözött (Németh Zoltán felvétele)

A táj valamennyiünket lenyűgözött (Németh Zoltán felvétele)

Nem várlátogatásra való idő van. Igaz, kissé elvonultak a felhők, így a vár is megmutatkozik. Útvezetőnk, nyakában egy fényképezőgéppel arra figyelmeztet bennünket, hogy ne menjünk a falak közelébe, mert ránk eshet egy kődarab. A vár külső falai dróthálóval vannak ugyan bevonva, de így is megtörténhet a baj.

Ezért csak felügyelettel látogatható, kapuja különben zárva van.

– Elkezdték a vár feltárását és felújítását, de sajnos abba is hagyták. Elfogyott a pénz. Remélem, hamarosan folytatják a munkálatokat! – mondja útvezetőnk, akinek nevét nem jegyeztem fel. Mivel albán, szerbül beszél hozzánk, és ha nem jutnak eszébe a szavak, angolul mondja tovább.

– Ez a vidék mindig is fontos kereskedelmi gócpont volt. Albánul Kalaja e Novobërdësnek vagy Kalaj e Artanëesnek nevezik, ugyanis e vidék régi neve Artanës, szerbül pedig Tvrđava Novo Brdo. A szerb tankönyvekben és a Wikipédián az áll, hogy az erődöt – mert az, ugyanis védekezésre szolgált, az itt tömörülő kereskedők, de elsősorban a környék ezüst-, arany-, vas- és ólombányák megvédésére –, tehát az erődöt II Uroš szerb király építette a 13. században. Ez ma vitatható, ugyanis a vár romjain elvégzett legkorszerűbb vizsgálatok során a régészek megállapították, hogy a várat sokkal korábban építették és bizánci eredetű. Uroš király esetleg hozzáépített. Olyan gőzfürdő is volt a várban, amely szintén korábbi korra utal.

Mesél a múltról, arról, hogy nagy mennyiségű és kiváló minőségű ezüstöt termeltek itt ki a hegyekből, a bányászok főként szászok voltak. Élénk volt a kereskedelem, többnyire dubrovniki és velencei kereskedők fordultak itt meg. A raguzai dokumentumok tanúsítják, hogy a 14. században és a 15. század elején számos albán élt Novo Brdóban, köztük a katolikus albán papság tagjai. Az 1430-as években Mihail Lukarevič raguzai kereskedő adósainak könyvében 150 albán családfő szerepel, akik családjukkal együtt éltek itt. Arról a fáma nem szól, hogy megadták-e a tartozásaikat. Nagyon jó minőségű ezüstöt termeltek itt ki, amit a dubrovniki kereskedők olcsón felvásároltak, finomítottak, majd drágán eladtak óriási haszonnal. Becslések szerint Novo Brdo környékén évente 6 tonna ezüstöt termeltek ki.

Most is folyik a kitermelés, de sokkal szerényebb körülmények között.

A katolikusoké vagy a pravoszlávoké a templomrom? (Németh Zoltán felvétele)

A katolikusoké vagy a pravoszlávoké a templomrom? (Németh Zoltán felvétele)

Tehát, itt állunk a Novo Brdo-i vár közepén, és útvezetőnk meséje után nem tudjuk, hogy mikor és ki építette azt. Tudjuk viszont, hogy ebből biztosan politikai csatározás lesz Belgrád és Pristina között, amit az itt élő emberek sínylenek majd meg.

A vendéglővel szemben levő templomrom pedig a másik vitatott maradvány. Katolikus volt-e a templom, vagy pravoszláv? Éppen a minap láttam a belgrádi tévé híradójában, hogy azok a fránya albánok ebben a pravoszláv templomban valamiféle szentmisét tartottak. Ezt is ki akarják sajátítani!

És miközben ezt a hírt tartja közlésre érdemesnek a tévé, a Novo Brdo-i szerbek és albánok azon törik a fejüket, hogy kevéske pénzüket mibe fektessék be. Néhány méternyi út aszfaltozásába, vagy folytassák a csatornahálózat építését, ugyanis turizmust fejleszteni egyik nélkül sem lehet. Persze békesség nélkül sem. Itt Novo Brdón úgy tűnik, hogy békesség van. Gábor kollégám meg is jegyezte, hogy ide szívesen eljönne eltölteni egy hosszú hétvégét a párjával.
Gačanica felé haladva, bátorítom, majd arról panaszkodok neki, hogy hamarosan az Ethno House-ban elénk teszik a hatalmas hústálakat, én pedig nem bírok majd belőle enni. Novo Brdón, Koszovó legszegényebb vidékén ugyanis bőségesen terítettek. Nem tudtam ellenállni a finomabbnál finomabb falatoknak.
(Folytatjuk)

Nyitókép: A Novo Brdo-i vezetőség bemutatja községüket (Németh Zoltán felvétele)