2024. június 22., szombat

Régi szép idők

Nehéz eldönteni, hogy a mindennapok közéleti történéseinek már-már Mónika show-i mélységekig történő lesüllyedése, a televíziós csatornák kínálatának silánysága, az éppen általuk meglovagolt nosztalgiahullám vagy valami egészen más indíthatta útjára az egyik magyarországi internetes portál azon kezdeményezését, amelyben a minap azt kérdezték olvasóiktól, milyen egykor nagy népszerűségnek örvendő tévéműsorokat látnának szívesen újra a csatornák kínálatában, vagyis milyen műsorokat élesztenének újra, ha lehetőségük lenne rá.

Nem kell különösebben nagy képzelőerő, sem különösebben elmélyült társadalomismeret ahhoz, hogy azt feltételezzük, a válaszokból minden bizonnyal igen színes kép rajzolódott ki, ám a listát böngészve az általában határozottan tagadott, a lelkünk legmélyén azonban valamilyen szinten mégiscsak megbúvó előítéleteink ellenére is beigazolódott, hogy akadtak rajta olyan műsorok is, amelyek bizony ma is hiánypótlónak számítanának, vagy talán ma még inkább, mint egykor, más kérdés persze, hogy a megváltozott médiafogyasztási szokások mellett vajon lenne-e rájuk valós igény a nézők részéről, és amennyiben igen, vajon a folyamatosan változó médiastruktúra éppen aktuális trendjei tükrében mennyire lenne kifizetődő az újbóli gyártásuk a készítők számára.

Na, de ne szaladjunk ennyire a rúd elé, nézzük a listát! Sokan emlékezhetünk még a Játék határok nélkül című vetélkedősorozatra, amely a kilencvenes években Magyarországon is óriási tömegeket ültetett a tévéképernyők elé annak köszönhetően, hogy számos izgalmasabbnál izgalmasabb feladat elé állította a résztvevő országok csapatait, amelyeknek egy emberként szurkolt mindenki, aki az adott nemzethez tartozónak érezte magát. Nem meglepő, hogy sokunkban idéz fel örömteli perceket a műsor, hiszen a feladatok teljesítéséhez gondos tervezésre és pontos kivitelezésre, kiemelkedő egyéni teljesítményekre és összehangolt csapatmunkára volt szükség, amitől talán némiképp mi magunk is a játékos sportvetélkedő részeseinek érezhettük magunkat, kérdés azonban, hogy vajon ma megállná-e a helyét eredeti formájában, vagy a nézői igények már messze túlhaladták azt a szintet, amit ez a műsor kínált számukra, és ahhoz, hogy ma is tömegeket kössön le, már néhány olcsó, hiteltelen celebre meg temérdek erőltetett, olykor kifejezetten primitív poénra is szükség lenne, ahogyan azt manapság elvárjuk egy-egy hasonló jellegű show-műsortól, kétségtelen azonban, hogy az ilyen jellegű frissítés, vagy ha úgy tetszik, ráncfelvarrás aligha tenne jót a formátumnak, hiszen talán éppen a lényegét veszítené el ezáltal, illetve a lényeggel együtt éppen azt a varázsát, ami egykor annyira népszerűvé tette.

Az igazán jó beszélgetős műsorok soha nem mennek ki a divatból, állapíthatnánk meg bölcsen, hátradőlve a képzeletbeli karosszékünkben vagy fotelünkben, legfeljebb annyival egészítve ki gondolatmenetünket, hogy legalábbis egy bizonyos réteg esetében, amelynek tagjai valóban szeretnek elmélyülni egy-egy értékes ember gondolataiban, szeretnek vele együtt szárnyalni a képzelet szárnyán, nem csupán a felszínt kapargatva egy helyben toporogni és közben üres közhelyeket hallgatni meg közvetíteni. Mi sem bizonyítja ezt jobban annál, hogy a szavazás eredményei szerint Vámos Miklós egykor ugyancsak nagy népszerűségnek örvendő Lehetetlen? című műsorát is igen sokan látnák újra a televíziók képernyőin. Bizonyára nem ültetne milliókat a készülékek elé, mint egykor, ám talán nem is ez lenne az igazán lényeges, hanem maga a tartalom, hiszen úgy tűnik, sokan vagyunk, akik igencsak ki vagyunk éhezve az elmélyült, tartalmas beszélgetésekre, és ez bizony, akárhonnan is nézzük, jó jelnek tekinthető, sőt, talán azt is mondhatnánk, némi optimizmussal tölthet el bennünket a jövőt illetően!

A vetélkedők műfaja szintén örök kedvencnek számít a tévénézők körében, ami nem meglepő, hiszen ha egy vetélkedő jól kigondolt koncepcióra épül, akkor az valóban sokáig nem válik idejétmúlttá, még akkor sem, ha nem a látvány dominál benne, hanem a tartalom. Ilyen szempontból kifejezetten örömteli, hogy a válaszadók ezek közül nem egy olyan mellett tették le a voksukat, amelyben tizenöt perc vagy talán még annál is kevesebb hírnévért teszik magukat közröhej tárgyává az emberek, hanem egy olyan mellett, ahol a szerencsefaktoron túl bizony a tudásszint sem volt teljesen elhanyagolható, ugyanis a kommentelők körében a Legyen Ön is milliomos! volt a harmadik legnépszerűbb olyan műsor, amit szívesen látnának újra a képernyőn, nyilvánvalóan annak eredeti formájában, a később politikai szerepvállalása miatt megosztóvá vált, ám akkoriban még igen népszerű kvízmester, az azóta már sajnos elhunyt Vágó István irányításával, akit – bár később kisebb-nagyobb sikerrel sokan próbáltak a helyébe lépni – igazán jól senki sem tudott pótolni, hiszen bár lehet, hogy elsőre sokan nem is gondolnák, egy elképesztően összetett műfajról van szó, amit éppen ezért rendkívül nehéz igazán magas szinten művelni.

Az olvasói szavazatok alapján az említettek mellett felmerült továbbá A tégla, a Kész átverés és az Esti Showder újraélesztésének lehetősége is, a sort azonban itt természetesen korántsem kell lezárni, hiszen egyéni igényrendszerünk, érdeklődési körünk és ízlésvilágunk szerint valamennyien sokáig folytathatnák, ha úgy döntenénk, némi időt szánunk arra, hogy eljátsszunk a gondolattal, hogy mi lenne, ha…, vagy ha pusztán kedvünk támadna egy kicsit nosztalgiázni, felidézve a régi idők televíziós műsoraihoz kötődő emlékeinket.

Joggal merülhet fel persze a kérdés, hogy kik, milyen megfontolásból és mennyire őszintén adták le voksaikat ezen a reprezentatívnak semmiképpen sem tekinthető szavazáson, hiszen az elmúlt évtizedek kínálatából valamennyien emlékezhetünk olyan műsorokra, amelyeket senki nem nézett, mégis milliós nézettséget értek el, amelyek senkit sem érdekeltek, mégis mindenki hozzá tudott szólni a velük kapcsolatos diskurzusokhoz, és könnyen lehet, hogy amennyire szégyenletes volt egykor annak bevallása, hogy valaki figyelemmel kíséri azokat, legalább annyira az lenne most is annak felvállalása, hogy szívesen felélesztene közülük egyet-kettőt, hiszen a közízlés azóta aligha változott jelentősen, legalábbis pozitív irányba semmiképp sem.

Na, de ne legyünk ünneprontók, bízzunk önmagunkban és önmagunkkal együtt a nézői igények pozitív irányú változásában is, hátha egyszer még újra szívesen, szégyenérzet és lelkiismeret-furdalás nélkül, a tartalmas és igényes szórakozás lehetőségének reményében ülhetünk le a televíziók képernyői elé, és egy-egy műsor megtekintése után újra úgy kelhetünk fel onnan, hogy úgy érezzük, kaptunk valamit, ami által mi magunk is többek lettünk. Mert alapvetően erre vágyunk valamennyien ma is, nem csak a régi szép időkben.

 

Nyitókép: pixabay.com