2024. május 8., szerda

Százezer fürdővendég Adán

Az adai wellnessközpontban az elmúlt évben megduplázódott a látogatók száma – A jövőben újabb fejlesztések várhatók a strandfürdőben és wellnessben is

A 2023-as évben megközelítőleg százezer hazai és külföldi fürdővendég fordult meg Adán. Az Adica Üdültetési Közvállalat által üzemeltetett wellnessközpontba több mint 71.000 vendég látogatott el, a strandfürdőbe 35.000-en léptek be, valamint megduplázódott a szálláshelyeket kínáló hosztel és a panzió bevétele is.

Juhász Tibor, az Adica igazgatója elmondta, a strandfürdőben közepes szezont zártak, a wellnessközpont látogatottsága azonban minden elvárást felülmúlt, hiszen körülbelül 45.000 vendégre számítottak, ezért a 71.575 fős látogatottság hatalmas eredménynek számít. Az igazgató szerint Ada község életét a wellnessközpont már megváltoztatta, és a jövőben még inkább hatással lesz a község idegenforgalmára és gazdaságára. Ha növekszik a vendégek száma Adán, és ha több napra érkeznek, akkor szálláshelyekre, étkeztetésre is szükségük lesz, valamint más turisztikai szolgáltatásokat is igénybe szeretnének venni. Tavasszal buszjáratok indítását is tervezik a wellnessbe a környező településekről.

Látogatói bumm a wellnessben

– Óriási elvárásokkal indultunk 2023-ban. A nyitott strandfürdő az 1980-as évek elejétől üzemel, ezért ott többnyire tudjuk, hogy mennyi vendég várható. A strandfürdőben a vendégek száma az időjárás függvénye, ez így volt 2023-ban is – magyarázta Juhász Tibor. – Ugyanúgy felkészültünk az idényre, mint a korábbi években. A vendéglőink és a strandfürdő jól működött. Az időjárás túlnyomórészt elfogadható volt, így egy jó közepes szezont zártunk. A strandfürdőben 35.000 látogatónk volt, akiket a vendéglők gond nélkül kiszolgáltak. Hoztuk az elvárhatót, itt nagyobb meglepetésre nem került sor. Az elmúlt években a júniusi időjárás nem kedvezett, ezúttal is hónap derekán nyitottuk meg a strandfürdőt, mert előtte hideg volt és esett az eső. Az utóbbi időben augusztus 20. után is gyakran elromlik az idő. Hiába mondjuk, hogy három hónapos az idény a strandfürdőben. Ez csak elméletileg igaz, a gyakorlatban 60 napról beszélhetünk – mondta az igazgató, majd hozzátette: régóta szerették volna elérni azt, hogy a vendégeknek ne csak a nyári hónapokban, hanem egész éven át színvonalas szolgáltatásokat biztosítsanak Adán, ahol ez a wellnessközpont megnyitásával meg is valósult.

 

Juhász Tibor (Fotó: Csincsik Zsolt)

Juhász Tibor (Fotó: Csincsik Zsolt)

– A wellnessközpont 2022. március 22-én nyitotta meg kapuit a vendégek előtt. A nyitás éve úgy ahogy elmúlt. A látogatottság emelkedő tendenciát mutatott már a kezdetektől az év végéig, de a 8–9 hónap alatti vendégszámtól már akkor tudtuk, hogy ennél többet szeretnénk. Összesen 33.883 vendégünk volt 2022-ben. Én és a csapatom is biztosak voltunk abban, hogy ez csak a felvezető volt a 2023-as évre, amelyben januártól már voltak olyan napok, amikor 620 vendég is ellátogatott hozzánk. 2023-ban egy látogatói bumm történt a wellnessközpontban, ahol már januárban és februárban is nagy mértékben emelkedett a vendégek száma – hallottuk az Adica vezetőjétől. – Szeptember végén sikerült a termálvizet a nyugdíjas medencébe belevezetni, a vendégeink igényeivel összhangban pedig elhelyeztünk egy sókabint a VIP-részleg várótermében. Tervben volt az év elején egy kültéri szauna megépítése is, amit november végére sikerült üzembe helyezni. Párhuzamosan folytatódott az újítás, hiszen tervben volt a nyugdíjas medence lefedése fűtött ballonnal, illetve összekötése a wellnesszel egy folyosón keresztül. A medencét már feltöltöttük termálvízzel és a gépészeti rész is elkészült, valamint a ballon elhelyezése is folyamatban volt. Az év végére sikerült befejezni ezt a beruházást, amelyet a turisztikai minisztérium, a helyi önkormányzat és az Adica karöltve valósított meg. A visszajelzések szerint nagyon jó sikerült, Szerbiában nincs még egy hasonló típusú létesítmény. Mindezek az újítások, befektetések, amit végrehajtottunk, és a már meglévőnek a karbantartása, egy olyan eredményt hozott 2023-ban, amiről álmodni sem mertünk. A reális az lett volna, ha a 2022-es évhez viszonyítva a látogatottság legfeljebb 20 százalékkal emelkedik, ami 40–45.000 vendéget jelent. Már ezzel is nagyon elégedettek lettünk volna. Viszont szinte hihetetlen dolog történt, hogy 2023. december 31-ével bezárólag a wellnessközpontunkat 71.575 ember látogatta meg. Ez elképesztően nagy eredmény, amire senki nem számított. És nem csak annyi, hogy ennyi ember eljött, hanem mindenki meg van elégedve, a víz és az épület tisztaságával, valamint a személyzet kedvességével. Ez kiváló eredmény – hallottuk az Adica közvállalat vezetőjétől, aki nagy jelentőségűnek nevezte a nyugdíjas medence lefedését ballonnal:

– Korábban a három medence összvízterülete volt 300 négyzetméter, de a nyugdíjas medence már magában 300 négyzetméteres. A beruházással megdupláztuk a használható vízterületet, illetve a nyugdíjas medence körüli területen 100 négyzetméteres pihenőterületet kaptunk. Ez nemcsak egy ballon 34 Celsius-fokos termálvízzel, hanem újabb 300 négyzetméternyi vízterület úszómedencével és pihenőterülettel. A hely és a vízterület megduplázódott a wellnessközpontban, ami óriási dolog – mondta Juhász Tibor.

Alacsony ár és gazdaságos üzemelés

Az adai wellnessközpont a szolgáltatások ára miatt vonzó a vendégek számára, akik méltányos díjszabásért vehetik igénybe a színvonalas szolgáltatásokat. Juhász Tibor szerint az alacsony árak jelentik a legjobb vendégcsalogatót Ada esetében.

– A minőséges szolgáltatás nincs összhangban az árainkkal, hiszen kitűnő szolgáltatás nyújtunk, ami egy belgrádi, újvidéki lakos pénztárcájához képest aprópénz. Viszont amit cserébe kap, olyat nem találhat Belgrádtól egészen Szabadkáig. Most már van ballonnal fedett kültéri medencéink, amiben 34 Celsius-fokos víz található. Kültéri szaunánk, sókabinunk, termálmedencénk, bent egy kitűnő vendéglő működik, masszázst lehet igénybe venni. Az emberek csak ámulnak és bámulnak – jegyezte meg Juhász Tibor.

– A létesítmény most már gazdaságos, miután sikerül idecsalogatni több mint 71.000 elégedett vendéget. 2022-ben küszködtünk a fenntartással, de az elmúlt év meghozta a fordulatot. Kitartottunk és meglett a gyümölcse. Bíztunk magunkban, és a vendégekben, hogy értékelik majd a szolgáltatásokat, és minden összejött. Az alapító önkormányzat bizalommal volt a csapatunk felé, hogy ezt meg tudjuk csinálni, és meg is csináltuk. Most levegőhöz jutottunk, könnyebb terveznünk, viszont nem állunk meg ezen a szinten. Nem esünk abba a hibába, hogy ellaposodjon a tevékenységünk, folyamatosan hozzá kell tenni valami újat – szögezte le az igazgató, aki az idén tovább szeretné növelni a látogatók számát is a wellnessben.

– A számításaim szerint 20 százalékos emelkedést fogunk elérni 2024-ben az elmúlt évhez viszonyítva. Az idén körülbelül 85.000 vendégre számítunk. Ha ehhez hozzáadjuk a nyitott strandfürdőt, ami 30–35.000 vendéget jelent, akkor Ada községbe ismét több mint 100.000 ember látogat el. Kifejezetten örülünk annak, hogy minden hónapban több és több adai lakos ellátogat a wellnessközpontban. Nem csak a nyugdíjasok, akik elejétől kezdve megtiszteltek bennünket a látogatásukkal, hanem a többi korosztály is – közölte Juhász Tibor, aki bizakodó a látogatottságot illetően. Kiemelte, a közvállalat által működtetett két szálláshely már tele van, júliusra és augusztusra már nem fogadnak rezervációt. Az elmúlt évben megduplázódott a helyfoglalások száma, különösen a sportklubok számára váltak attraktívvá. Köztük a Vojvodina és Crvena zvezda klubok utaztatták szervezetten a sportolóikat Adára, ahol egy helyen biztosítják számukra a sportpályákat, a szállást, az étkeztetést és a fürdőt.

A múlt évtől kültéri szauna is üzemel, fotó: Adica Üdültetési Közvállalat

A múlt évtől kültéri szauna is üzemel, fotó: Adica Üdültetési Közvállalat

A wellnessben van sókabin is, fotó: Adica Üdültetési Közvállalat

A wellnessben van sókabin is, fotó: Adica Üdültetési Közvállalat

Az emeleten szauna, pezsgő- és gőzfürdő is várja látogatókat, fotó: Adica Üdültetési Közvállalat

Az emeleten szauna, pezsgő- és gőzfürdő is várja látogatókat, fotó: Adica Üdültetési Közvállalat

Fejlesztések a wellnessben, a strandfürdőben

Az elkövetkező 4–5 évben jelentős energetikai fejlesztéseket hajtanak végre a létesítményben, hogy teljesen önellátóvá váljon. Juhász Tibor elújságolta, az idén napkollektorokat szerelnek fel az épületre, sőt a tervek között szerepel egy gázüzemű erőmű is.

– Jelenleg nagy kiadásnak számít az elektromos energia, magyarán a villanyszámla kifizetése. Az erőmű megépítése azt célt szolgálja, hogy egyetlen dinárt se fordítsunk a villanyáramra. Az energiát illetően önellátók kívánunk lenni a wellnessközpontban – magyarázta az Adica igazgatója.

– A vízenergia már adva van, amit fizetni kell, az a villanyáram, de ezt se szeretnénk. Ezt két fázisban tervezzük megvalósítani. Az első fázisba már az idén belekezdünk, amikor is napkollektorokat szerelünk fel az épület tetőterére. Ezáltal 50 kilowattóra villanyáramot tudunk megtermelni. A wellnessközpont havi szükséglete 120 kilowattóra. A napkollektorok 50 kilowattórát képesek biztosítani tavasszal és nyáron, amikor teljes kapacitással üzemelhetnek. A téli hónapokban már kevésbé funkcionálisak. Éppen ezért kerül sor második fázisra, amikor is a gázmotorok beszerelését tervezzük. Szerintem 3–4 éven belül ez is létrejön. A gázmotorok a termálvíz kitermelése által felszabadult metánt égetik el, és villanyáramot termelnek. Télen termálvizet használunk a fűtésre is, tehát több gáz áll majd a rendelkezésünkre. Gyakorlatilag, a téli hónapokban a gázmotorok adják majd a villanytermelés legnagyobb részét. A nyári időszakban besegítenek a napkollektorok is. Ez a két befektetés több mint 120 kilowattórát képes biztosítani havonta. A tervek szerint a wellnessközpontunk működése 5 éven belül ingyenes lesz, nem költünk pénzt energiára. Ez a célunk – nyilatkozta Juhász Tibor.

A létesítményben 3 beltéri medence várja a fürdőzőket, fotó: Adica Üdültetési Közvállalat

A létesítményben 3 beltéri medence várja a fürdőzőket, fotó: Adica Üdültetési Közvállalat

A wellnessközpontban szeretnének májusban vagy júniusban egy merülőhordót elhelyezni a VIP-részleg előterébe, mert a szaunázók azt kérik, hogy a szaunázás után hűtőmedencébe tudjanak merülni. Juhász Tibor elmondta, tavasszal egy másik újítás is várható: buszjáratot indítanak a vendégek szállítására.

– Március–áprilisban szeretnénk elindítani egy húszszemélyes kisbuszt. Ennek az lenne a célja, hogy a környező községekből (50–60 kilométeres körzet) érkező vendégeket elhozzuk a wellnessközpontba, és természetesen később visszaszállítjuk őket. Még az is lehetséges, hogy naponta két járatot is indítanánk, az egyik járat az 50–60 kilométeres körzetet célozná meg, a délutáni járat pedig 15 kilométeres távon üzemelne. A járat előre megtervezett beosztás szerint működne. A pénzügyminisztériumtól nagyobb autóbusz vásárlására nem kaptunk engedélyt, hanem egy kisbusz beszerzéséhez járultak hozzák, amellyel teljes egészében le tudjuk fedni a Szenttamás, Temerin, Nagybecskerek, Nagykikinda, Törökkanizsa, Magyarkanizsa, Csóka és Topolya községeket. Ezt az idősebb személyeknek, nyugdíjasoknak szánjuk, akiknek nincs lehetősége másként eljutni hozzánk, mert nem vezetnek autót, vagy nem tudnak kivel eljönni – nyilatkozta az igazgató.

Az év folyamán a strandfürdőben is terveznek beruházásokat. Juhász Tibor elmondta, hogy megpályázzák a turisztikai minisztérium támogatását védőfólia elhelyezésére az olimpiai medencében. Az alumínium medence ugyanis a ’80-as években épült, és megérett a felújításra, de homokozásra és festésre már nincs lehetőség. Az igazgató viszont megjegyezte, egy elasztikus védőfólia ráragasztása, ami reagál a dilatációra, az tökéletes megoldás jelentene a medence esetében. Számításaik szerint június közepén elkészülne a beruházás. Juhász Tibor hozzátette, az önkormányzat megrendelte a tervdokumentációt a strandfürdő kibővítésére, ami az idén el is készül. Eszerint a fiataloknak külön részleget terveznek csúszdákkal és egyéb attrakciókkal. Ezt az olimpiai medence lelátója mögötti füves területre tervezik.

Nyitókép: A létesítményben 3 beltéri medence várja a fürdőzőket, fotó: Adica Üdültetési Közvállalat