Kilenclukú híd, földből épült templom

A bánáti Feketetó helyi közösség részeként tartják nyilván az alig száz lelket számláló, Aranka menti kis falut, Kanizsamonostort, amit a helybeliek röviden csak Monostorként emlegetnek. Az aprócska, lassacskán elnéptelenedő falu és környéke egyedülálló építészeti, kultúrtörténeti hagyatékkal büszkélkedhet.

Ha megkérdezzük a feketetóiakat, akkor az ő falujuk határában, ha megkérdezzük a monostoriakat, akkor meg az ő falujuk közelében található az Arankán átívelő kilenclukú híd. A nagyon hasonló hortobágyi kilenclukú híddal ellentétben az Aranka kilenclukú hídja alatt még csörgedezik a víz. Számos legenda, mendemonda, boszorkányhistória fűződik a bánáti kilenclukú hídhoz. Építésének körülményeit homály fedi.

A Kanizsamonostoron született Mészáros Kiss Tibor idegenvezető, történelem-földrajzszakos tanár a közelmúltban a híd történetéről mesélt a Banaticum Egyesület Határtalan Arankaköz elnevezésű projektuma keretében a kilenclukú hidat felkereső kerékpártúrázóknak.

– A kilenclukú híd napjainkban valóban kilenclukú, de ott, ahol a „Most na devet grla” feliratú tábla mutatja, a második világháború után kialakítottak egy tizedik lukat, átereszt is, amelynek az esővíz elvezetése a feladata. A híd korával, építésével kapcsolatban írásos dokumentum nem ismert. Feltételezhető, hogy a téglahíd 1718 (požarevaci békekötés) után épülhetett, amikor a török végleg lemondott Bánátról, amely így az osztrák császársághoz került. A Temesvár, Nagykikinda, Törökkanizsa és Szabadka vonalon a postaforgalom akadálymentesítésére épülhetett a híd. Hogy pontosan mikor készült el, nem tudjuk – mondta a történész.

Egyesek a XVIII. század végére datálják a híd építését, mások szerint már a török időkben állt. Annyi bizonyos, hogy rendkívül nagy a hasonlóság a hortobágyi és az Aranka 70 méter hosszú és 4 méter magas hídja között. Nevét a kilenc íves vízáteresztőről kapta. 2010-ben kiszélesítették, a 2,5 méteres széles szakaszt 3,5 méterre bővítették, és gyalogosátkelővel toldották meg.

A HÍDRÓL AZ ARANKÁBA

A legenda szerint egykor a hajadon lányok az Aranka, vagy Haranga hídján aludtak abban a hitben, hogy ennek hatására előbb elkelnek, hamarabb férjhez mennek. Az Aranka folyóról úgy hírlik, hogy a kanyargós medrébe temették el Attilát, a hun vezért. Az Aranka elnevezést a folyó valamikori aranyszínű ragyogására vezetik vissza, ami a homokos meder csillogásával lehet kapcsolatban. A nyáron az Arankában éjjelente összegyűltek fürödni az aranyhajú tündérek.

Barna Károly monostori nyugdíjas több, a hídhoz kötődő legendát is ismer.

– A mendemonda úgy tartja, hogy Rózsa Sándornak egy tucat szeretője volt szerte a pusztásokban, többek között itt nálunk, az Aranka mentén is. A monostori csárdát tartó özvegyasszony, a Mariska sem tudott ellenállni a híres-hírhedt betyár udvarlásának. Egy ízben, amikor az Aracsi pusztáról Veszelkával elhajtották a tucatnyi lopott tinót, a szögedi vásárra igyekezve megálltak, megpihentek a szajáni pusztán, a Kiss Samu tanyáján. A tanyákra jellemző volt egy-egy különleges koronájú vagy méretű jegenye vagy másmilyen fa, ami alapján már messziről meg lehetett ismerni a tanyákat.

A betyárok a marhákat lehajtották a közeli valkányi pusztára, a Veszelka éjjel a jószágra felügyelt, a Sándor pedig betért a monostori csárdába a kedveséhez. Míg a betyár a szeretőjénél tartózkodott, a kakastollas csendőrök vagy perzekutorok csapdát állítottak neki a majdnem 80 méter hosszú hídon, hogy majd ott közre fogják, amikor a hídon halad át. Amikor Rózsa Sándor kancája nyergében az éjszaka sötétjében a kilenclukú hídon haladt át, a perzekutorok két irányból, a híd két vége felől közrefogták a keresett betyárt. Na, több se kellett a „hírös betyárnak”, leugratott a híd közepéről egyenest az Aranka vizébe. A jó kanca meg vitte, a nyomába se értek a perzekutorok. Rózsa Sándor kizárólag kancákat ült meg, soha csődört, vagy paripát. Ez tény és való. A kanca szereti a gazdáját úgy, mint a csikóját.

Gyerekkoromban hallottam, hogy a monarchiában annak idején, amikor a legények rukkoltak, katonának mentek, innen a valkányi vasútállomásról vonultak be. Aki távolabbra utazott, az is itt szállt vonatra. Az utazó a koromsötét éjszakában, amikor a kilenclukú hídon kelt át, találkozhatott boszorkányokkal, aranyhajú tündérekkel, akik a híd közepén járták örömtáncukat hófehér lepedőben, gyertyával a kezükben. Majd ahogy felbukkantak, ugyanúgy el is tűntek a megrémült emberek szeme elől.

Az ismeretlen dolgok mindig félelmet ébresztettek az emberben, a megmagyarázhatatlan jelenségek mögött boszorkányságot véltek felfedezni. Az ilyen helyekre, útkereszteződésekbe keresztet, feszületet állítottak, ahol megpihenhetett a vándor és elrebeghetett néhány imát, hogy szerencsés legyen az útja, ne találkozzon rablókkal, útonállókkal, boszorkányokkal. Ahogy áthaladunk a kilenclukú hídon, az Aranka bal partján áll a feszület, a kereszt.

FÖLDBŐL ÉPÍTETTEK TEMPLOMOT

Kanizsamonostoron található a Nagybecskereki Egyházmegye (a „Csanádi Egyházmegyéből való kiszakítással keletkezett”) egyetlen földből döngölt, falverők által épített katolikus temploma. A templom építéséről Barna Károly tud mesélni.

– A múlt század ötvenes éveiben falunkban még iskolaként működött a mai művelődési ház. Az akkori falusi iskola egyben templomként is szolgált, az épület tetején torony állt, aminek kis harangja vasárnaponként a misére hívta a híveket. A kommunista hatalom nem sokáig tűrhette az iskola és a „népbutitó” egyház ilyen szoros összefonódását. Az iskola épületéről 1957-ben leszerelték a tornyot, a falu hívő közössége így templom nélkül maradt. A hívők magánháznál gyülekeztek, ott imádkoztak.

A szikesek szívós népe azonban nem hagyta annyiban a dolgot, összefogtak, és nekiálltak templomot építeni saját erőből. Hogy ki adta a telket a templom építéséhez, már nem tudom, de két év alatt felépült a falu temploma, amelyet 1962-ben szenteltek fel, és Szent Illés próféta nevét viseli. Nem is akármilyen templom. A Nagybecskereki Egyházmegye egyetlen vert falú katolikus temploma a miénk. A templom tornya ugyanaz a torony, amit annak idején leszereltek az iskola épületéről.

Kicsi, de takaros a mi „sárból” készült templomunk, amelyet 3-4 idős helybeli asszony takarítja. Amennyire tőlünk telik, rendben tartjuk a templomot kívül és belül. Húsz évig vágtam a füvet a templom körül, de lassan már én is kiöregedek. Az idén közmunkások több alkalommal levágták a füvet és gazt a templom körül. Koncz Tibor csókai plébános jár ki misézni, legutóbb mindenszentekkor volt mise. Már százan sem vagyunk a faluban, 3-4 család még eljár a templomba, húsvétkor és karácsonykor jó, ha összejön 10–15 hívő – mondta Károly bátyám.

Amikor az iskola épületéből kiebrudalták az egyházat, már működött a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, melynek megalakítását az államhatalom 1949-ben hagyta jóvá. Az egyesület elnöke, Barna Erzsébet (Barna Károly felesége) elmondta, hogy minden évben, augusztus 11-én megtartják a falunapi ünnepséget, amelynek megszervezését anyagilag az MNT és a községi önkormányzat támogatja. Az egyesület székháza a volt iskola épülete az elmúlt néhány évben felújításon esett át, ami egy sikeres szerb–román IPA-projektumnak köszönhető. A művelődési házban 1600 könyvvel rendelkező könyvtár is van, amely a téli hónapokban hétfőnként fogadja az olvasnivalót kereső polgárokat. A könyvtárba pályázati pénzből vásárolt új polcokat állítanak be.