Újrakezdés tiszta lappal

Ahogy közeledik december 31-e, úgy gyülekeznek a fejemben az újévi fogadalmak. Az egyik harsányan követeli, hogy tartsunk rendet végre, a másik sértetten közli, hogy ő tavaly is megpróbálta, de nem kapott elég figyelmet, a harmadik pedig csak csöndben motyogja, hogy az is eredmény lenne, ha végre egyszer nem történne semmi különleges. A fogadalmak komolyan veszik magukat, én meg csak nézem őket, és próbálom kitalálni, melyikük lesz az első, amelyik már január harmadikán visszavonulót fúj.

Nem is csodálkozhatok, amiért olyan érzésem van, mintha a fogadalmak nem engem szolgálnának, hanem én tartoznék nekik: elvárják tőlem, hogy megfeleljek nekik, köréjük építsem az életemet, és minél többet megvalósítsak közülük. Láthatatlan felügyelőként ellenőrzik, hogy megfelelően készülök-e a változásra. Időnként kapok egy belső idézést, hogy jelenjek meg a lelki bíróság előtt, ahol a fejemre olvassák, miért írtam alá, hogy jövőre türelmesebb leszek, ha a türelmem már az első héten szertefoszlik. Védekeznék, hogy nem írtam alá semmit, hagyjanak engem békén, de fölém kerekednek: ők sokan vannak, én egyedül.

Már-már azt hinném, hogy mindennek vége, de ahogy elfordítom tőlük a tekintetemet, hirtelen eltűnnek. Már nem is érdeklem őket, ahogy ők sem engem. Rá kell döbbennem, hogy én alakítom őket: ha akarom, maradnak, ha akarom, változnak, ha akarom, eltörpülnek vagy megnőnek, osztódnak vagy sokszorozódnak, és ha akarom, egyáltalán nem kell foglalkoznom velük. Még akkor sem, ha az újév kezdetét egyöntetűen az újrakezdéshez, a tiszta laphoz és a fogadalmakhoz kötjük.

SZIMBOLIKUS HATÁRVONAL
 

Doro Oxána pszichológus szerint a január elseje egy szimbolikus határvonal az életünkben: ilyenkor lezárjuk az elmúlt évet, és visszatekintünk az elmúlt 12 hónapra. Még rituálénk is van, ami az újrakezdést támogatja: az éjfélig tartó visszaszámlálás is azt erősíti bennünk, hogy az új év valóban új életet hoz.

– Valójában lehetne ez egy áprilisi keddi nap is, de ott nincs meg ez a rituálé, és nincs kulturális jelentősége az újrakezdésnek, a változásnak. Ehhez általában szükségünk van egyfajta fordulópontra, ami lehet az új év kezdete, de lehet például az új iskolaév vagy a születésnap is. Ez a fordulópont azt sugallja, hogy lezárhatjuk a régit, és új emberként születhetünk újjá. Ez pedig motiváló lehet számunkra.

A szilveszteri pezsgő eldurranásakor gyakran olyan érzésünk támad, mintha az elmúlt év sikertelenségei hirtelen elpárologtak volna. Beindul az év végi tisztítóprogram, és azt hisszük, nemcsak a naptári évet hagyjuk magunk mögött, hanem az összes korábbi hibát, tévedést és kudarcot is. Mintha minden egyes kudarcunk úgy megijedne az új évtől, hogy január első tizedmásodpercében zsipp-zsupp messzire menekül előlünk.

Vagy legalábbis így vagyunk vele egészen január harmadikáig, amikor is megtaláljuk a gyerek elől eldugott csokimikulást, és inkább úgy döntünk, hogy mégis inkább negyedikével indul az új élet. (Vagy hetedikén. Vagy majd húsvétkor.) Mert valójában mindvégig ott figyelt a sarokban a félbehagyott edzésprogram, a jegyzetfüzet első három, még lelkesen vezetett oldala, a jógaalkalmazás a telefonon, ami napi öt perccel indult, de már azt is elfelejtettük, hogy valaha letöltöttük. Így hát valójában nem változott semmi, mégis jól meglepődünk, hogy a gondjaink, szokásaink és felelőtlenségeink pontosan ugyanott maradtak, ahol voltak. Mi meg széttárjuk a kezünket: micsoda váratlan fejlemény!

Sokan persze nem adják föl január harmadikán. De valljuk be őszintén: napról napra nehezebb kitartani a fogadalmunk mellett, és egyre kevésbé találjuk meg magunkban a motivációt arra, hogy vállaljuk a vele járó kellemetlenségeket. Van az úgy, hogy az ember kétségbeesésében elsírja magát, ahogy a februári mínuszokban fut a töltésen, mert ma nem fog menni az előirányzott öt kilométeres táv, vagy suttyomban eszi a maradék sütit a spájzban, nehogy valaki észrevegye, hogy még az első hóvirágig sem tartott az egészséges életmód. Pedig nincs okunk sírni, hiszen bármikor újrakezdhetjük. Nem kell megvárni 2027-et, de még a következő hónap elsejét, sőt még a legközelebbi hétfőt sem! Ahogy a pszichológus is rávilágított: a fordulópont motivációt adhat, de nem feltétele a változtatásnak, így hát bármikor újra nekirugaszkodhatunk.

Valamiért mégis hajlamosak vagyunk úgy érezni, hogy ha egyszer megbicsaklottunk, akkor végleg elbuktunk. A „mindent vagy semmit” logikája bámulatosan destruktív, főleg akkor, ha az ember saját magával szemben alkalmazza. Mert az ember elrontja egyszer, kétszer, háromszor, és máris úgy érzi, hogy összeomlott a világ, mindennek vége. Pedig valójában semmi más nem történt, csak az, hogy hétfő este nem volt kedvünk jógázni. Nem az a kudarc, ha egyszer-egyszer hibázunk, hanem ha mindjárt az első hibánál földhöz csapjuk az egész tervünket.

– A pszichológiában ezt „mindent vagy semmit” gondolkodásnak hívjuk, és nagyon gyakori gondolkodási csapda. Amint egy kicsit is letérünk a kijelölt útról, mindjárt azt érezzük, hogy összedőlt a világ, holott azt mindenképp észben kellene tartanunk, hogy a változás és a fejlődés útja általában nem egyenes vonalú, és a visszaesés is a része lehet. Érdemes ezt az erős önkritikát elengedni, ne ítéljük el magunkat olyan könnyen, hanem fogadjuk el, ha valami nem sikerül, és próbáljuk meg újra. Ha megfogadjuk, hogy egész évben nem iszunk alkoholt, de január végén már a barátainkkal koccintunk, akkor nézzük meg, hogyan tudnánk legközelebb akár egy teljes hónapig tartani ezt a fogadalmat. Legyünk magunkkal szemben együttérzőek, mert a régi szokások leépítése és az újak kialakítása egyaránt időt vesz igénybe, nem egyik pillanatról a másikra történik – magyarázta a pszichológus.

AZ ELVÁRÁSTÓL A BELSŐ MOTIVÁCIÓIG

Ha nem is vagyunk hívei az újévi fogadalomtételnek, a társadalmi nyomásnak mégis nehéz ellenállni. Az ember szétnéz maga körül, és hirtelen úgy érzi, hogy neki is muszáj lefogyni, futni, meditálni, kedvesnek lenni, produktívabbnak lenni, hajnali ötkor kelni vagy éppen mindennap friss, meleg ebédet főzni. Ezekből lesznek aztán az olyan fogadalmak, amiket a társadalmi elvárások szülnek helyettünk. Az instaanyuka tökéletes élete, a szomszédasszony tökéletes főztje, az edzőtárs tökéletes élete mind arra sarkallhat minket, hogy mi is úgy éljünk, mint ők. Csakhogy ezeknek a fogadalmaknak nem sok közük van a belső motivációhoz. Lefogyok, kedvesebb leszek, elkezdek végre sportolni, minden héten halat fogok enni, minden hónapban elmegyek színházba... de nem azért, mert számomra ez fontos, hanem mert a szomszédom, a barátom, a munkatársam, az internet népe számára fontos. Nekem meg az fontos, hogy megfeleljek a szomszédomnak, a barátomnak, a munkatársamnak, és legfőképpen az internet népének.

A szakember szerint a külső elvárásoknak való megfelelés vágya gyakran szül újévi fogadalmakat, mert a társadalmi nyomás akarva-akaratlanul hatással van ránk mind a média által, mind pedig a közvetlen környezetünk által:

– Szilveszter tájékán felerősödnek azok a hangok, amik konkrét elvárásokat fogalmaznak meg, például azt, hogy a jövő évben hozzuk ki magunkból a maximumot, vagy hogy fogyjunk le. Ezek a hangok beszivárognak a gondolatainkba, és úgy érezhetjük, hogy csak akkor leszünk jók, hogyha ezeknek meg tudunk felelni. Holott ezek külső elvárások, és hogyha mi nem is feltétlenül akarjuk a változást, akkor nehéz lesz fenntartani. A valódi változás belülről jön.

Fölmerül a kérdés, honnan tudhatjuk, hogy a megfelelési kényszer vagy a belső motiváció hajt minket. A dolog meglehetősen kifinomult érzéket követel meg, például ha nem kívánunk azonnal sírni attól, hogy el kell kezdeni, az a legtöbbször egészen jó jel szokott lenni. A pszichológus szerint is könnyen fölismerhetjük, ha valamit valóban szeretnénk:

– Ezt könnyű felismerni, mert ilyenkor általában megjelenik egy pozitív érzelem, például izgatottak vagyunk vagy örömöt érzünk. Hogyha viszont a külső elvárásra reagálunk a fogadalommal, akkor ahhoz többnyire negatív érzés kapcsolódik, például szorongás vagy szégyen. A gyakorlatban azt javaslom, hogy próbáljuk meg megválaszolni magunkban azt a kérdést, hogy akkor is próbálnánk-e végigvinni a fogadalmat, ha mások nem tudnának róla. Ha úgy látjuk, hogy nem, akkor az adott fogadalom inkább társadalmi nyomásból ered, mint saját vágyból.

Kérdés az is, hogy mit is kellene megfogadnunk, a célt vagy az utat? A heti három edzést vagy a domborodó izmokat? A tanulásnak szentelt szombat délelőttöket vagy a nyelvvizsgát? A szakirodalom szerint érdemes a folyamatra helyezni a hangsúlyt, mert így sokkal több lesz a sikerélményünk. Ha kitartunk a minden másnap esti kocogás mellett, lehet ugyan, hogy nem sikerül végigfutnunk a maratont még ebben az évben, de az is lehet siker, ha végre kifulladás nélkül caplatunk föl a negyedik emeletre.

A pszichológus szerint is sokkal jobb lenne, ha nem eredményfókuszú fogadalmakat tennénk, azaz nem arra összpontosítanánk, hogy mi az, amit el szeretnénk érni, hanem inkább a folyamatra helyeznénk a hangsúlyt. Például ne azt fogadjuk meg, hogy kevesebbet fogunk stresszelni, mert ez túl általános és nem mérhető. Fogadjuk meg helyette, hogy minden nap teszünk valamit a saját kedvünkre! Ez ebben a formában máris mérhető, azonnal látjuk, hogy be tudjuk-e tartani, hogy haladunk vele, ha pedig látjuk a kezdeti apró sikereket, az további motivációt jelenthet a folytatásra.

A népszerű fogadalmak persze örök klasszikusok: lefogyni, sportolni, több vizet inni, kevesebbet mérgelődni, több könyvet olvasni. Nagy változásra idén sem számíthatunk, hiszen ezek a fogadalmak soha nem veszítenek az aktualitásukból. Aki hallgat a szakemberekre, az önmagával kapcsolatos fogadalmakat tesz: idén figyelni fogok magamra, lejegyzetelem a sikereimet egy füzetbe, nem fogom megszégyeníteni magamat, ha valami nem sikerül, kedvesebb leszek nemcsak másokkal, hanem magammal is. Aki vicces kedvében van, nyugodtan megfogadhatja azt is, hogy ezután engedélyt kér a gyerektől a pelenkázáshoz, vagy minden reggel hangos Jó napottal köszönti az életét író láthatatlan dramaturgot. (Esetleg azt, hogy jövőre sokkal menőbb fogadalommal fog előállni.)

Doro Oxána is úgy látja, hogy a fogadalmak többé-kevésbé minden évben változatlanok, és általában az egészségmegőrzésre irányulnak. Például sokan fogadják meg, hogy nem isznak alkoholt, abbahagyják a dohányzást, kevesebbet stresszelnek, vagy többet mozognak. Mindig lesz, aki már az első héten föladja, mások több hónapig kitartanak, és az sem párját ritkító eset, ha valakinek sikerül az életmódváltás, és a megfogadott szokást beépíti a mindennapjaiba (vagy éppen sikeresen megszabadul egy olyan rossz szokástól, ami eddig átszőte a hétköznapjait). Az, hogy hányadán állunk az újévi fogadalmakkal, a pszichológus szerint leginkább azt árulja el rólunk, hogy hogyan viszonyulunk a változáshoz:

– Vannak emberek, akik könnyen tesznek fogadalmat, de aztán ugyanilyen könnyen fel is adják azt. Ez nem a gyengeségről szól, hanem arról, hogy a megfogadott célok nem a sajátjuk, vagy túl általánosak és ezért nehéz nekik megfelelni. Vannak olyan emberek is, akik sokkal hatékonyabban működnek meghatározott keretek között. Ők általában pontosan az újévhez hasonló, erős fordulópontot jelentő dátumokon tesznek fogadalmat. Mások meg nagyon rugalmasak, és egy áprilisi keddi napon is tudnak olyan döntést hozni a változásról, ami mellett aztán képesek kitartani is. Ami fontos, hogy mindenki megtalálja a saját ritmusát.

De ne feledkezzünk meg azokról sem, akik túllépve az újévi fogadalmak szinte kötelező jellegén, nem ígérik meg sem maguknak, sem másoknak, hogy ezentúl megváltoznak, és jövőre minden sokkal szebb lesz. A pszichológus szerint az újévi fogadalomtételre érdemes egyfajta lehetőségként tekinteni, amivel akkor élünk, hogyha szeretnénk. Mégis érdemes valamiképpen magunkban is lezárni az óévet:

– Azt javaslom, hogy az év végén tegyünk egy rövid önreflexiót, és kérdezzük meg magunktól, hogy mi az, ami sikerült az elmúlt évben, mi az, amire büszkék vagyunk, és mi az, amit jobban is tudnánk csinálni. Ez már önmagában hasznos, ha pedig akarunk, ezek alapján fogadalmakat is tehetünk. Az a fontos, hogy ne a célra fókuszáljunk, hanem az útra, amin haladva ezt a célt el szeretnénk érni, mert ez fog segíteni abban, hogy kitartsunk. Segít, ha napi vagy heti ritmust alakítunk ki, ha új rituálékat vezetünk be, és ügyeljünk, hogy ne csak január elsején, hanem egész évben figyeljünk magunkra. Legyünk nyitottak arra, hogy a fogadalmunkon módosítsunk, hiszen a prioritásaink az év során változhatnak, aminek megfelelően egyes fogadalmakat elengedhetünk, helyettük valami mást fogadhatunk meg.

Végül pedig egy egyszerű tanulsággal zárhatjuk a fentieket: a fogadalmak minden bizonnyal nem arra valók, hogy foggal-körömmel ragaszkodjunk hozzájuk, hanem arra, hogy őszintén elgondolkozzunk azon, min is szeretnénk változtatni az életünkben.