Ünnepek táján sokan lubickolnak a jó hírekben, és a jóban is, mind a való világban, mind a virtuálisban, amely sokaknak már-már az egyetlen. Máskor meg nagyon sokan fuldokolnak a rossz hírekben és részesülnek sok rosszban. Búbánat ül rá tömegekre.
Főleg akkor, ha futótűzként terjed el a világvége híre. Mármint az, hogy megsemmisül az emberiség (java része). És szinte minden más felperzselődik a természeti környezeteben keletkező példátlan hőségben, vagy egyéb módon pusztul el. Csak kevéske marad ebből-abból. Hírmondónak is alig valaki. Esetleg mindössze egy, aki a szabálytalanul idetévedő világűri migránsoknak elmondja a Hőfehérke és a hét törpebolygó című legendát, amely az utóbbi évtizedekben a túlfogyasztásra ráharapott homo sapiens eltűnését foglalja össze.
Abból kiindulva, hogy a Földet elkószált aszteroidák, kivénhedett kisbolygók, farkatlan üstökösök, ellenséges ufók, idegenszívű vírusok, halálos természeti csapások, külföldi ügynökök által szított klímaválság, vagy hasonlók tették tönkre. Emberestül, állatostól, növényestől, mindenestől. Persze másként is beáll(ít)hatna a végzet. Saját magunk kiirtásával.
Akár úgy, hogy nukleáris fegyvereink formálnak belőlünk hamu sapienst. Ámde akkor már másként kellene elregélni a történetet, mondjuk a Bolond atomgomba címmel. Ilyen végpusztulásra az utóbbi néhány évben gyakran utaltak hasadó agyak, alias harcias politikusok. Az idén feltűnően sokszor riogattak világháborúval, ami nyilván az „atom” bevetésével, s a Föld megsemmisülésével járna. (Lásd még: És lőn sötétség.)
Szinte minden évben megjelenik több (rém)hír, s forgatókönyv az apokalipszisről. Aggály és riogatásdagály váltogatja egymást. Olyan érzést keltve, hogy bajszálon múlik az életünk.
Vallási szekták, önjelölt jövőbelátók, numerológusok, vészjósló megszólalásaikkal a hírekbe bekerülő (kétes) alakok, s legújabban már a misztikus mesterséges intelligencia rendszerek hirdetik, terjesztik, feltételezésüket, olykor bizonygatják a pontos dátumát annak, hogy mikor érkezik el a világvége. És milyen formában, s honnan. (Igen gyakran a magasból. Ebben régóta eget értenek a beavatottak.)
Forrásként gyakran ősi naptárakra, szentnek tekintett könyvekre, szellemlényekre, valós személyekre (gyakran híres jövendőmondókra, kutatókra), tudományos megfigyelésekre és egyebekre hivatkozva. A következtetéseik eltérőek: némelyek szerint (majdnem) minden(ki) elpusztul a Földön, mások a bolygó darabokra hullásában is biztosak. Az óvatosabbak megengedőbbek: de csak saját magukkal, illetve közösségükkel, szektájukkal kapcsolatban, mivelhogy hitük, meggyőződésük szerint egyedüli túlélőkként rájuk vár majd a posztapokaliptikus világ újjáépítése. És a régi civilizáció megörökítése, hozzá méltó képen.
De nem kell szemrehányást tenni nekik, sem fogalomcsillapítót felírni számukra, hiszen a többségüknek gyaníthatóan nem éppen agy az előnye. Mégis, rengeteg embert sikerül megrémiszteniük, félrevezetniük. Annak ellenére, hogy évente eddig több, jó előre beharangozott és biztosnak ígért világvége maradt már el. Szerencsére.
Így ismét várhatjuk az újabb jelzéseket a közelgő apokalipszisről, amely bekövetkezhet akár holnap, de az is lehet, hogy később, mondjuk 2046-ban. Egy önjelölt jövőbelátó legalábbis erre számít. Addig is nyugodtan retteghetnek az erre hajlamosak, merthogy közelebbi dátumokból sincs hiány.
Ha túléljük ezt az évet, aggodalomra tehát továbbra is bőven lesz még ok, hiszen a világ pályafutásának végét sokan csak ezutánra garantálják. Jön a csapás (idő)mérésre. Ebben biztosak lehetünk.
A kockázat tehát nincs elvetve. Lehet itt még akármi, hiszen nyitott a Földünk. Ajtószabadság van. (Már ahol.) Annyi mindent befogadtunk már föntről, lentről, s innen, onnan, amonnan. Te jóságos ég, mik és főleg kik nem jöttek, s kik nem riogatnak, és mivel nem?!
Jórészt nekik köszönhetjük, hogy eljutottunk oda, ahol a park is szakad. De a bolygó még nem. Népességének józanabbik fele – a gondolkodtassék meg a másik fél bölcsesség jegyében – ráadásul igyekszik elhitetni a többséggel, hogy sokkal jobb lenne másként letarolni a világot, mint ahogyan az a próféciákban és különböző üzenetekben szerepel. Például sikerekkel, amelyek mindenki javát szolgálják. Még azokét is, akik gyakran bújnak az agy alá.
Ha pedig valaki tényleg a világvégére vágyik, utazzon el egy kis sikerélményért Lengyelországba. Ott biztosan megtalálja. Lehet, hogy meg is kedveli. Mármint Głuszyna települést, amelyet arrafelé másként ismernek. A falucska egyik részének bejáratánál elhelyezett hivatalos táblafelirat alapján. Ezen pedig a következő olvasható: Koniec Świata, azaz Világvége. Ám nevével ellentétben varázslatos, festői erdei környezetben található az egész falurész.
Persze nem teljesen biztonságos arrafelé sem. Szemfüles tolvajok ugyanis már többször ellopták a helységnévtáblát. Ezért a település lakói inkább tőlük tartanak, mint a vizionált világvégétől. Amikor pedig a végpusztulás várható legújabb napja szóba kerül, s felkapja a hírt a média, alig várják annak eljövetelét, hiszen a vaklárma elültével egy ideig nem kell rettegniük attól, hogy valamelyik idegen megint eltünteti a helységnévtáblát.
Nyilván szuvenírként. Esetleg azért, hogy legyen mit megmutatni az unokáknak, akik közül valamelyik talán majd újabb időpontokat nevez meg a nagy összeomlás eljöveteleként. Esetleg helyszíneket, ahol biztonságosan át lehet aludni a végzetes csapást, vagy ahonnan az utolsó pillanatban el lehet menekülni a segítségünkre siető űrlények járművein.
Nekünk szerencsénk van. A kelet-szerbiai Rtanj hegy állítólag védelmet nyújt a világvége-hívőknek és másoknak. Csak oda kell menni. Ilyen egyszerű a hazai recept a globális kataklizma ellen.
Hál’ istennek eddig a hegytől távol is elkerültük a beharangozott apokalipsziseket. Ezután már csak a következőt kell valahogy átvészelni. Ha a már ismert és újdonsült jósokra, látnokokra hallgatunk, alighanem sikerül 2026-ban is.
Nyitókép: Illusztráció – Pixabay.com
