Sokan azt mondják, hogy az iskola nem az életre nevel: amit ott tanulunk, azt az életben nemigen tudjuk használni semmire. Nyilván nem véletlenül létezik ez a vélemény, hiszen mindannyian jártunk iskolába, és tapasztaltuk azt, hogy mennyire hasznos az, amit ott tanulunk.
Mellékletek
Mi, akik mindannyian az ég alá, a föld szinnyére kényszerültünk, különböző képességekkel vagyunk megáldva vagy megverve, egyesek a képességek hiányától érzik magukat kevesebbnek. Vagy törődünk vele...
Olykor a legegyszerűbbnek tűnő felvetések okozzák a legtöbb fejtörést: így van ez a nyelvi kérdésekkel is, amikor boncolgatni kezdünk, darabjaira próbálunk szedni egy kifejezést vagy akár egyetlen szót. Fölmerült például, hogy mi értelme a sorstalan szónak, hogyan lehet valaki sorstalan, elvégre valamilyen sorsa – jó vagy rossz – mindenkinek van, a fosztóképzővel ellátott alak tehát jelzőként nyelvtani ellentmondást tartalmaz.
Néhány évvel ezelőtt egy drávaszögi falu, Csúza a fennállásának 750. évfordulójára emlékezett.
Azt nem lehet sem elfelejteni, sem megemészteni, sem felfogni, sem megérteni, mit is jelentett Esterházy Péter, amikor elkezdtük olvasni. Mielőtt még minden megtörtént volna.
Félt, hogy nem tudja türtőztetni magát. És akkor felugrik, üvölteni kezd, rátámad, kiüti kezéből a telefont, a földhöz vágja lassan hatvanéves keze minden erejével, megtapossa, hogy lássa a lány, ez csak egy vacak masina, semmi több.

