Húsvétkor erről emberfia nem beszél.
Böjtölne, közben tudván tudja, húsból áll.
Tükörből támad, visszaverve gyászolja
Lényének minden ízig-vérig látható,
Szegekkel átvert, keresztfára feszülő,
Gerincre tűzött, élőhalott corpusát.
Mert van-e bűn, mely hús nélkül is megterem?
Lenni vagy, ez nem kérdés, hiába posztol
Benned a szellem, kivárva, míg kiszáradsz,
Akár a zöld gyepen a fehér kutyaszar.
Kalcium, kontra felsőbbrendű bűntudat:
Hogy-hogy nem szed már össze valaki onnan?
Miféle ember, ki múltjával szemetel?
S ha megtisztulhat, mért veszik el, amivel
Önmagát hittel felvértezni leborul
Egy héjafosztott, láthatatlan lélek elé?
Üres a páncél, ha vakok laknak benne.
Néma is. Éhe, húsunkkal együtt kiált.
