Mellékletek

Húsvétkor erről emberfia nem beszél.

A fekete rigó ült a nagykapu tetején. A színe alapján egy hím fekete rigó, narancsba mártott csőrével az ég felé tátogott.

A férfiak szállingóztak haza a háborúból. Vagy értesítés jött helyettük: elesett, hősi halált halt itt meg itt; a Petőfi brigádban, mint az egyik sógorunk, vagy eltűnt még korábban, mint egy másik rokonunk: odamaradt talán a Donnál.

És mi kéne, ha lenne? – nevetett a hentes az öregemberre, miközben a vásárcsarnok zajában egymást kergették az illatok azzal a vidám, tömegelős mormogással, ami húsvét előtt egy héttel, szombatonként mindig körbetáncol a piacon.

Azért tanítottak bennünket imádkozni, hogy érett korunkra késő esti szorongásainkat lelkigyakorlattá nemesítsük. Ilyenkor nem vagyunk kívülállók, mellünket satuként szorítja a beavatás terhe.

Kossuth Tivadar szépen csengő nevére felkapjuk a fejünket. Nem csak azért, mert tehetséges festőnk már világhírű.