Ellenőrző. Dolgozat.
Mellékletek
Az adai Cseh Károly Általános Iskola két csapata vett részt május végén a WRO (World Robot Olympiad) robotprogramozó versenyének szerbiai döntőjében Szabadkán, ahol tizenhét csapat közül az első és második helyet szerezték meg az elementary kategóriában. Az iskola törökfalui diákokból álló csapata, Soltis Emma, Kecskeméti Kata és Solymosi Virág végzett a második helyen Göblös Péter osztálytanító vezetésével.
Ki izolálta először a C-vitamint? Ki alkotta meg a világ legelső, memóriával ellátott számítógépét?
A magyar nyelvtan „legegyszerűbb” szabályának a tárgyeset tűnik: a mondatban tárgyként szereplő szó -t ragot kap. Gyorsan kiderül azonban, hogy nem véletlenül került idézőjelbe a minősítés, ugyanis a paragrafusnak csak a leírása egyszerű, de alkalmazásakor számtalan buktatóra futunk rá.
A vajdasági magyar amatőr színjátszás egyik meghatározó nagy egyénisége volt a torontáloroszi (kisoroszi) Berta Ferenc, aki huszonkét évvel ezelőtt köszönt el ettől a mostoha világtól. Berta Ferenc 1942-ben született és az idén lenne 80 éves.
A fiatal lány nagy sétákat tesz a természetben. Szabadidejében, amikor csak teheti, bejárja az erdőket, parkokat, és gyűjtöget.

