2024. október 14., hétfő

Ismét Budapesten lép fel az Iron Maiden

A világhírű brit rockzenekar világturnéja a magyar fővárosból indul jövőre, május 27-én

Jövő év május 27-én a Budapest Arénából rajtol el a legendás brit metálzenekar Runfor Your Lives elnevezésű világ körüli turnéja. A magyarországi fellépést további 27 koncert követi Európa-szerte – tette közzé a hvg.hu.

A zenekar fennállásának 50. évfordulója alkalmából megvalósuló koncertsorozaton a zenekar első kilenc stúdióalbumán szereplő műveketadnak elő.

Az Iron Maiden előtt, a turné első szakaszában a Halestorm amerikai zenekar melegíti be a közönséget. A belépők a budapesti koncertre szeptember 26-ától kaphatóak a Live Nation oldalán.

Az Iron Maident Steve Harris basszusgitáros alapította 1975-ben. Az együttes eddig 17 stúdióalbumot, 4 válogatásalbumot, 9 koncertalbumot és 4 korlátozott példányszámú lemezt készített. 2002-ben Ivor Novello-díjat kaptak, pályafutásuk elismeréseként pedig a Hollywood’s Rock Walk őrzi az együttes tagjainak kézlenyomatát. Eddig háromszor jelölték őket Grammy-díjra, amelyet végül a 2010-ben megjelent 15. stúdióalbumukon szereplő, El Dorado című dalért, a Best Metal Performance kategóriában nyertek el 2011-ben. Az Iron Maiden nyomán a heavy metal több altípusa jött létre, egyebek között a power metal és a speed metal, és nagy hatással volt a két gitárt együtt megszólaltató heavy metal hangzására is. Karrierjük során több mint 2000 koncertet adtak, és gyakran hivatkoznak rájuk a rocktörténelem egyik legnagyobb hatású metálzenekaraként is.

Bruce Dickinson a zenekar frontembere és énekese a heavy metal „reneszánsz emberének” is nevezhető. Énekesi karrierje mellett irodalommal, történelemmel, vívással, tévés és rádiós műsorvezetéssel és repüléssel is foglalkozik. Az énekes 53 éves korában tette le a pilótavizsgát, egyebek között turbinás személyszállító repülőkre is. Saját repülőcéget működtet, de a zenekar két világturnéján is ő vezette az Iron Maiden számára bérelt Boeing 757-est, és mintegy 7500 repülésórája van.

Bruce 1994 decemberében – miközben az Iron Maiden tevékenysége szünetelt – a Skunkwork zenekarával az ostromlott Szarajevóba is elment, és koncertet adott a gránáttűz alatt álló városban rekedt fiataloknak. Az énekes a könyvében úgy emlékezik vissza az eseményre, hogy azután tették ezt, miután a Metallica és a Motörhead is visszautasította az ENSZ felkérését. A terv az volt, hogy katonai repülővel elviszik őket Splitbe, onnan helikopterrel Bosznia-Hercegovina fővárosába, ahol koncertet adnak, majd pedig visszarepülnek Splitbe. A horvát tengerparti városban viszont szóltak a zenekarnak, hogy nem biztonságos a légtér, ezért nem juttathatják el őket az ostromlott városba, így inkább visszaviszik őket Angliába. Dickinson azonban egy segélyszervezet vezetőivel elintézte, hogy bejussanak Szarajevóba, és végül megtartották a koncertet. Az elképesztő történetről Tarik Hodžić bosnyák rendező Scream For Me Sarajevo címmel készített dokumentumfilmet, amelyet több filmfesztiválon és a nyugat-európai mozikban is bemutattak. 

Nyitókép: Az együttesre a látványos színpadkép is jellemző – fotósunk egy régi Sziget Fesztiválon kapta lencsevégre a zenekart (Molnár Edvárd felvétele)