2024. május 9., csütörtök

Csodálatos látóhatár, vajdasági hétköznapok

Mini fesztivált tart a Nyári Mozi Színházi Közösség a szabadkai KDSZ-ben

A kelebiai székhelyű Nyári Mozi Színházi Közösség decemberben nemzetközi turnéra indul, előtte azonban egy ún. mini fesztivált tart Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színházban. December ötödikén, kedden 19.30-tól a Csodálatos hétköznapok című előadásukat tekinthetik meg az érdeklődők, másnap 6-án a Látóhatárt láthatjuk másképp, koncert formájában, a Bitef Smrti együttes a produkció zenéjét adja elő, a mini fesztivál pedig hetedikén zárul a Terra Vojvodina című előadással.

A Csodálatos hétköznapok Mallász Gitta Az Angyal válaszol című kötete alapján jött létre, amely tulajdonképpen dokumentumként lett aposztrofálva. A második világháború idején, 1943-ban, négy fiatal budapesti művész, Strausz Lili, Dallos Hanna, Kreutzer József és Mallász Gitta egy elzárt budaligeti házban az angyalokkal folytatott párbeszédet. A háborút csak Mallász Gitta élte túl, aki a szeánszokról jegyzeteket készített és ezeket évtizedekkel később hozta nyilvánosságra.

A Terra Vojvodina költői impressziókra épülő előadás, leginkább Igor Halašević tájképfotói ihlették meg, a vajdasági táj páratlan hangulata pedig annyira magával ragadta a Nyári Mozi alkotócsapatát, hogy útra keltek, felkeresték a képeken látott helyszíneket, majd pedig előadást készítettek.

A Terra Vojvodinát a Látóhatár követte, mintegy folytatásaként, amelyet a Bitef Smrti együttessel, trióval hozták létre. Költségvetés hiányában, ezúttal ennek ún. koncertverzióját láthatják a nézők.

A Csodálatos hétköznapok és a Terra Vojvodina című előadások megtekintése jegyvásárláshoz kötött, míg a koncertre a belépés önkéntes adomány.

A Nyári Mozi tegnap tartott a KDSZ-ben sajtótájékoztatót a mini fesztiválról, amelyen az alkotócsapat vett részt, Salamon Luna, Petar Mitrić, G. Erdélyi Hermina, Varga Heni, Pámer Csilla, Nyári Ákos, Ábrahám Máté és Verebes Andrea, míg Döbrei Dénes online volt jelen. Ahogyan azt megtudhattuk, az előadásokat némileg fel kellett újítani, hiszen a produkciókban játszó Nagy Karina anyai örömök elé néz, így a Csodálatos hétköznapokban Nagyabonyi Emese, míg a Terra Vojvodinában G. Erdélyi Hermina helyettesíti. A szabadkai játszások után turnéra indul a Nyári Mozi Színházi Közösség. A budapesti Bethlen Téri Színházban 10-én játsszák a Csodálatos hétköznapokat, másnap a Terra Vojvodinát, közben pedig megnyílik egy kiállítás Igor Halašević vajdasági tájat ábrázoló fotóiból. A Nyári Mozi Kolozsváron is vendégszerepel, ott a Csodálatos hétköznapok előadással, míg a Terra Vojvodinát és a Látóhatárt felvételről vetítik. A továbbiakban a Nyári Mozi három napig tartó tanfolyamot tart Erdélyben, amelyet Varga Heni és Döbrei Dénes vezet majd. Ez a program december 15-e és 17-e között valósul meg, a kolozsvári Shoshin Színházi Egyesület és a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Magyar Színházi Intézetének a szervezésében.

Nyitókép: A Nyári Mozi Színházi Közösség sajtótájékoztatóján, fotó: Lukács Melinda