2024. május 9., csütörtök

Egy korszak vége

Utoljára játssza szombaton Béres Márta a One-Girl Show-t

A Kosztolányi Dezső Színház és a MASZK Egyesület koprodukciójában, Urbán András rendezésében készült Béres Márta One-Girl Show bemutatója 2011-ben volt, azóta pedig valóságos kultusza lett ennek az előadásnak. Nem meglepő az sem, hogy sokan többször is megnézték, hiszen ez egy olyan szólóprodukció, amely valamiben mindig más. Most azonban eljött az ideje annak, hogy Béres Márta elengedje, letegye ezt az előadást, mi pedig elbúcsúzzunk tőle. Ünnepelt színésznőnk szombaton 100-adszor játssza a produkciót, magyar nyelven 19.30-tól a szabadkai KDSZ-ben, előző nap, azaz pénteken pedig a 99. játszása szerbül lesz 19 órától az Újvidéki Színházban. Két különleges est elé nézünk, erről beszélgettünk Béres Mártával:

– Nagyon sokat adott nekem ez az előadás, és sokat tanultam rajta keresztül a közönségről és önmagamról is. Az eddigi színházi munkáimat tekintve talán a legtöbbet. Más előadásomnak nem volt ennyi játszása, de most úgy érzem tovább kell lépnem és tulajdonképpen nagy megkönnyebbülés a számomra, hogy úgymond letehetem ezt a produkciót.

Ez egy olyan előadás, amelynél tényleg nem létezik az a bizonyos negyedik fal, nagyon erőteljes a közönséggel való együttműködés. A legtöbb esetben a nézők nagyon jól kapcsolódtak hozzá, de persze mindig megvolt annak is a veszélye, hogy valaki erre nem nyitott, vagy én nem tudom megteremteni a kontaktust. Ilyenkor ez az előadás nagyon kimerítő tudott lenni, ezért egyfajta félelem minden alkalommal jelen volt bennem, hogy vajon sikerül-e ez a kapcsolatteremtés. Legtöbb esetben azonban sikerült, ilyenkor felszabadító érzés volt játszani, így főleg jók az élményeim. Én már nem megyek lámpalázzal a színpadra. Ez az egyetlen előadás, amitől ennyi idő után is, még mindig hihetetlenül lámpalázam van – fejtette ki Béres Márta, akitől azt is megkérdeztük, hogy esedékes-e a jövőben – így a One-Girl Show után –, esetleg egy One-Woman Show.

– Igazából most inkább a két személyes formák érdekelnek. Két ember viszonya a színpadon. Úgy gondolom, hogy a One-Girl Show-val kimerítettem azt, ami érdekelt a szólóban való játszásról. Szerintem kijártam ezt az iskolát. Most kíváncsi vagyok, hogy milyen új dolgok várnak rám – hallottuk Béres Mártától.

Urbán András rendező elmondása szerint a One-Girl Show az egyik legszebb munkája:

– Akkortájt több színész, színésznő is jelezte, hogy szeretne monodrámát készíteni, amit én rendeznék. Ebbe nem igazán akartam belemenni, amikor viszont Béres Márta is ezt mondta, meggondoltam magamat. Úgy éreztem, ő az a színésznő, akivel szívesen dolgoznék egy szólóprodukción. Béres Mártát már akkor is fantasztikus, fejlődőképes, csodálatos színésznőnek tartottam, és ez most sincs másképp. A munkánk során világosan megfogalmaztam, hogy engem ő érdekel ebben a történetben, de ez egy olyan típusú monodráma, ami nem csak róla szól. Nem igaz és nem valós, de nem is egy teljesen fiktív személyt játszik el. Primadonnaként kommunikál a közönséggel, bevezet bennünket a saját életének, de inkább egy bizonyos élet rejtelmeibe, ami tulajdonképpen mindannyiunk élete.

Ez az előadás mindig közkedvelt volt, Béres Márta személyi varázsának és tehetségének köszönhetően, de annak is, hogy a maga módján ez nem egy szokványos monodráma. Béres Márta főleg magyarul játszotta, de igény mutatkozott a szerb verzióra is, így néhányszor szerb játszása is volt. Erre az előadásra ugyanis sosem biztosítottunk fordítást, mivel bizonyos értelemben mindig változott egy kicsit. Egyes részeket szabadon hagytunk, és ezek szabadon változhattak. Béres Márta életében eljött az idő, amikor letenné ezt az előadást, amikor vége egy korszaknak, és várja az újabb kihívásokat. Nagyon örülök, hogy akárcsak az Urbi et Orbitól, ettől az előadástól is a 100. után ünnepélyes keretek közt tudunk elbúcsúzni – hallottuk Urbán Andrástól.