A Danilo Kiš Alapítvány magyar nyelvű színjátszócsoportja 30-án, azaz vasárnap mutatja be évadzáró előadását. A darabot Janne Teller Semmi regénye nyomán Lénárd Róbert írta. A regény érdekes utat járt be, hiszen megjelenése után betiltották, később viszont házi olvasmány lett. Az előadást, amelyre a belépés díjtalan, a színjátszók a szabadkai Sétaerdőben, a tó mellett adják elő 18 órai kezdettel. Kálló Béla, a szabadkai Gyermekszínház színésze, korábban a Színitanoda, most pedig a Danilo Kiš Alapítvány magyar nyelvű színházi műhelyének osztályvezető tanára az előadásról elmondta:
– Érdekessége, hogy a szabadban játszódik. Mondhatni, teljesen valós környezetben, hiszen illik a történet helyszínéhez. Igyekszünk tehát olyannyira reális közeget teremteni, amelyben megvalósulhat mindaz a kegyetlenség és gyermeki zsarnokság, amely a darabot felépíti. A néző így jobban azonosulhat a történettel, mintha színházi közegben látná. Sajnos esőnapunk nincs, mert erre a napra kaptunk engedélyt, úgyhogy bízunk az időjárásban. Az előadás idején a Sétaerdő azon része le lesz zárva. A Semmit később is játsszuk, augusztus 10-én és 11-én Zsámbékon, valamint a Tanyaszínház nyitónapján Kavillóban, őszre pedig Topolyán, Zentán és Kiskunhalason – ismertette. Az előadásban Kiss Izabella, Lányi Nicolette, Orlović Stanislava, Gombás Anikó, Kovács Tamás, Kovács Bence, Búbos Dávid, Szarka Ákos, Pece Réka, Turuc Roxána és Huszka Lilla játszik.
Nemrég a Danilo Kiš Alapítvány Raktár ifjúsági klubjában felvételi zajlott. Az új csoportba mindazok a Szabadkán és környékén élő 17–30 évesek jelentkezhettek, akiket érdekel a színjátszás. Kálló Béla ennek eredményéről is szólt:
– Húszan jelentkeztek, számuk nem számít kevésnek, közülük azonban tizenhármat vettünk fel. Leginkább azok jöttek el, akik már eleve tagjai valamelyik színjátszó csoportban. Épp ezért volt nehéz eldöntenem, hogy kiket válasszak ki. Elvileg tíz személlyel terveztem csoportot alakítani, ehhez képest tizenhárom lett belőle, de ennél többet nem tudtam vállalni. A tavalyiak közül is jelentkeztek, őket sem akartam cserbenhagyni, elvégre foglalkozni kell velük, amíg nem indulnak egyetemre vagy színművészeti főiskolára. Az új csoport megközelítőleg egyharmadát így a régiek teszik ki, a nemek aránya szerint öt fiú van és nyolc lány. A színitanodás tapasztalataim alapján is mondhatom, hogy ez igencsak jó arány, mert általában a lányok vannak túlnyomó többségben. A felvételire előre elkészített szöveget vártam, emellett helyzetgyakorlatok, improvizációk segítettek abban, hogy felmérjem, hol tartanak a jelentkezők, de érdekelt a közeg is, ahonnan érkeztek. A csoport a munkáját októberben kezdi, akárcsak tavaly, és ugyanúgy tervezünk nyílt órát félévre, év végére előadást, közben pedig fellépünk, megmutatkozunk, ahol csak lehetőségünk nyílik rá. Természetesen vendégelőadókkal is dolgozunk majd, sőt igyekszek minél több szakembert meghívni, a csoportot pedig ezúttal is együtt vezetjük Raffai Ágnessel – mondta, és arra is kitért, hogy az előző év tapasztalatait figyelembe véve min változtatna.
– Főleg a munka menetén és ütemén, hogy gyorsabban haladjunk a gyakorlatokkal. Tavaly túl sokat bíbelődtünk a részletekkel, mert azt hittem, hogy mindenre marad időnk. A nyílt órát megtartjuk decemberben, legkésőbb januárban, nem pedig februárban, mint az idén, hogy minél előbb hozzáfogjunk az év évig előadás próbáihoz. Remélem, jövőre is sikerül íróval dolgoznunk, mert sokat lehet tanulni a közös munkából. Azt is szeretném, ha ez szokássá válna, mivel titkos vágyam, hogy néhány év múlva a drámai művekből kötetet adjak ki. Vajdasági magyar drámákból úgysem sok jelenik meg – számolt be, és mint megtudtuk, az új csoportot Fitcze Árpád, Szarka Ákos (Bácsfeketehegy), Kőműves Noémi (Kishegyes), Antóci Dorottya (Martonos), Búbos Dávid, Huszka Lilla, Lányi Nicolette, Lengyel Klementina, Nyári Ákos, Verebes Andrea (Szabadka), Drobina Norbert (Topolya), Kis Izabella és Pece Réka (Zenta) alkotja.
A színházi adaptáció íróját, Lénárd Róbertet arról kérdeztük, hogyan került sor a közös munkára, és kikről szól a darab.
– A Semmi egy egzisztencialista ifjúsági regény – Tandori definiálja így a magyar kiadás utószavában, és ez adott kiindulópontot a munkához, amire Kálló Béla kért föl még tavaly nyár végén. Látszólag nagyon egyszerű struktúrákról van itt szó: egy önmaga semmisségét fölismerő fiú és az ezt a semmisséget megtámadó osztálya közti ellentétről. Valójában azonban több ez a mese. A főszereplő Filipleó, aki Sziszüphosz klasszikus camus-i mítoszán át közelít a lét problémáihoz, és aki az abszurd lét szerelmeseként kivonul a társadalom, vagyis ez esetben az iskola oszlopai közül – ugyanis nem egyszerűen ellenfél, hanem nemezis, egyfajta mindenütt jelenlévő bűntudat, annak lejelzése, hogy az általunk ismert értékrendszer (nemzet, vallás, család, a kapitalizmusban tárgyiasult javak) nem értékálló. A srácok, akik az élet értelmét szeretnék felmutatni a semmi értéktelenségével szemben, így nem is igazán Filipleó ellen, hanem saját értékrendjük megingása ellen küzdenek, egyre komolyabb és brutálisabb játékba bonyolódva. Mindez bonyolultul hangzik, de Janne Teller vérbeli ifjúsági írónő: a történet több, mint érthető, a viszonyok cizelláltak és okosan szerkesztettek. Ezeken a viszonyokon sem jogom nem volt változtatni, sem okom rá. Egyszerűen csak átültettem egy másik nyelvre, a strukturált párbeszéd nyelvére azt, amit elolvastam a Semmi lapjain. Az pedig, hogy ez a csapat, ez a fiatal, ambiciózus banda foglalkozik a szöveggel, véleményem szerint garancia arra, hogy komoly és erőteljes művészi munka szülessen.
