Balog-Formanek-Ilyés: KIFELÉ! című irányt mutató színházi előadását szerdán láthatta a nagyérdemű a szegedi Régi Zsinagógában. A KIFELÉ! egy közös formáció első bemutatója. Három színházi műhely (MASZK Egyesület, Radikális Szabadidő Színház és az Amargant Színházi Műhely) három alakja egy színpadon. Az előadás dramaturgiáját Tolnai Ottó prózája, velencei kémek jelentései, önálló színészi monológok, Liszt Ferenc zenéje és Kierkegaard félelme és reszketése kovászolja. „Az előadás ásatag hatásokkal és sokszor látott megoldásokkal operál, ugyanakkor lenyűgözően újszerű, kísérleti, radikális és maszkabál jellegű. Szólók, duók, sőt, egy-egy trió is fellép a jelenetek közötti szünetben. Politikai mondanivalóját tekintve nem osztja azt a szkepszist, hogy a szabadság öl, butít és nyomorba dönt. Senkit nem érdekel, mit gondolunk, csak az adóinkat fizessük be. Kína pedig elegendő áruval látja el a világot. Moszkva újra hisz a könnyeknek, Petőfi már egyszer ráment az oroszokra, de mi sem nem felejtünk, sem nem tanulunk. Az előadást Landerernek a nyomdásznak ajánljuk. A cím megfejtéséhez pedig annyit, egy pesti polgár azt javasolta a Mesternek, amikor Táncsics börtöne megnyittatott: KIFELÉ! –– olvasható a Balog József, Formanek Csaba, Ilyés Lénárd által írt és játszott előadás előzetesében.


