Van valami bejelentenivalója? Ezzel a címmel készített egy sajátos hangvételű és hangulatú monodrámát Csernik Árpád a Szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színművésze. A Szerbhorváth György szövege alapján készült előadás ősbemutatójára Kishegyesen került sor, pénteken pedig a szabadkai közönség is megtekintheti azt.
Korábban Csernik lapunknak már elmondta, nem biztos, hogy a monodráma a pontos meghatározás. Szerinte valahol a monodráma és a stand up comedy keverékéről van szó, maga a cím a portások, határőrök által oly sokszor emlegetett frázist idézi.
– Foglalkoztat engem már régóta a kisemberek világa, hogy velük mi történik. Beszélünk a nagy Shakespeare-i hősökről, de hol vannak a kisemberek? Hol vannak azok, akikről nem írnak regéket? Nem a hősök leszármazottai vagyunk, mert a hősök hősi halált halnak, maguk után hagyva a dicsőséget. A mindennapok hőseivel, antihőseivel mi van? Ezekkel foglalkozik ez az előadás. A történet hordoz magában sok kritikát, de nem szembesíteni akarok, hanem emléket állítani a kisembereknek, akiknek nincs saját hőskölteményük. Meg persze megnevettetni a közönséget, és remélem, hogy tartalmas és értékes formában szórakoznak majd – nyilatkozta a kishegyesi bemutató után lapunknak a színművész.
A szabadkai bemutató pénteken este 19,30 órakor lesz a Jadran Színpadon, amelyre jegyek még kaphatóak. A Jadran Színpad teraszán található jegypénztár az előadások napján és munkanapokon 10-től 13 óráig valamint 18 órától az előadások kezdetéig tart nyitva, telefonszámuk: 024/557-436, de belépőjegyek rendelhetők a társulat közönségszervezőjénél is munkanapokon 9-től 13 óráig. A telefonszám: 024/554-285.


