A 2017-es évet a Szabadkai Gyermekszínház egy újévi műsorral és A farkas szempillája című előadás bemutatójával zárta, amelynek első reprízét vasárnap láthatta a közönség.
Színház
Az Urbán András rendezésében készült Ördög és Európa című produkció valójában a Pass-port trilógia folytatása. Az első előadást, a Pass-port Szabadka – A démonok városa című produkciót, 2012-ben láthatta a közönség, ezt követte a második rész a Pass-port Szeged – Maga az ördög, majd pedig a Pass-port Európa.
A színházépület, Szabadka egyik legjellegzetesebb épülete, több mint másfél évszázados múltra tekint vissza. A szabadkai színjátszásnak 1854 óta adott otthont egészen 2007-ig, amikor is lebontották.
Holnap, szerdán 19 órai kezdettel tekinthetik meg az érdeklődők a szegedi IH Rendezvényközpontban a Veres 1 Színház Szép jó estét, Mr. Green!
Táncos közreműködőket és statisztákat keres a Szegedi Szabadtéri Játékok a 2018-as látványos nyitóelőadásra, Verdi egyik legnépszerűbb, gyönyörű operájára, a Rigolettóra. A szenvedélyes szerelemről és a hatalom természetéről egyaránt szóló darabot Harangozó Gyula állítja színpadra.
A Danilo Kiš Színházi Műhely növendékei Arany János tiszteletére elkészítették Aranyév című előadásukat. A bemutatót nagy siker övezte.

